2025.06. 06.

Kosárlabda GBL: Panathinaikosz – Olympiakosz (Balhé és szenvedély?)

Kosárlabda GBL: Panathinaikosz – Olympiakosz (Balhé és szenvedély?)

A görög kosárlabda legfeszültebb rangadója folytatódik, ahol a Panathinaikosz és az Olympiakosz csap össze a bajnoki címért. Az örökrangadó most különösen feszültté vált, miután a döntő második meccse körül botrány robbant ki, és még a sorozat folytatása is kérdésessé vált. Végül a klubvezetők megegyeztek, így minden adott egy újabb forró hangulatú találkozóhoz, ahol Panathinaikosz hazai pályán próbálja visszavenni a vezetést.

  • A Panathinaikosz szezonja kétarcú. Az Euroligában nem sikerült megvédeniük a címüket, mivel a Fenerbahce megállította őket az elődöntőben, viszont a görög bajnokságban eddig hibátlanul meneteltek. A rájátszásban is domináns teljesítményt nyújtottak, egészen a döntő második mérkőzéséig, ahol elveszítették szezonbeli első meccsüket az Olympiakosz ellen, 91–83-ra. A vereség egyik fő oka a mérsékelt játék volt, különösen Kendrick Nunn gyenge teljesítménye volt kritikán aluli, 10 pont, hat eladott labda, és mindössze 19 perc játékidő. Bár Kostas Sloukas kiválóan játszott (16 pont), ez önmagában kevés volt. A védekezés sem hozta a megszokott szintet, 91 kapott ponttal messze elmaradtak az eddigi stabilitásuktól. Ráadásul a kulcsjátékosok közül Mathias Lessort és Marius Grigonis sérülés miatt továbbra sem bevethetők.
  • Az Olympiakosz számára az Euroliga-szezon szintén csalódással zárult, ám a görög bajnoki cím elhódítása még mindig reális cél, különösen a legutóbbi győzelmük fényében. Bár az alapszakaszban kétszer is kikaptak a Panathinaikosztól, a döntő második mérkőzésén nagyszerűen játszottak, már az elejétől irányították a meccset, és esélyt sem adtak az ellenfélnek. Tyler Dorsey szezonbeli legjobb játékát hozta 16 ponttal, de Thomas Walkup teljesítménye is kiemelkedő volt: hibátlan mezőny- és büntetődobásokkal zárt (5/5 mezőnyből, 4/4 büntetőből). Sasha Vezenkov is hozzátette a magáét, egy ponttal lemaradva a többiektől, viszont kilenc lepattanóval csapata legjobbja volt ezen a téren. Sérülések itt is vannak, hiszen Nigel Williams-Goss és Keenan Evans nem bevethetők.
  • A döntő nemcsak sportszakmai, hanem érzelmi és mentális szempontból is fokozódott! Az eddigi botrányok és feszültségek minden bizonnyal pluszmotivációt adnak a játékosoknak, de a hangulat is robbanásközeli lehet a csarnokban. Hazai pályán a Panathinaikosz rendszerint extra támogatást kap, amit most minden bizonnyal ki is fognak használni, különösen egy vereség után, ami után ma extra teljesítményt kell nyújtaniuk. Az Olympiakosz megmutatta, hogy képes kontrollálni a meccset, de idegenben eddig kevésbé volt meggyőző. Az esélyek alapján a Panathinaikosz egy fokkal esélyesebb, főként a hazai pálya miatt, így várhatóan visszaveszik a vezetést a döntőben.

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

tipp
Panathinaikosz – Olympiakosz
Panathinaikosz meccsgyőzelem | 1.50 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Tomford 2025-06-06 22:10:37
Baszná meg az egészet az úristen
Tomford 2025-06-06 21:36:02
Ügyesek 3. negyed után 11 pont különbség, ha nem csinálnak csodát 200-at elvittek
Jordan 2025-06-06 11:53:13
Mind a kettőt hozza a hazai aztán jön a mindent eldöntő meccs majd.

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.