2026.01. 11.

Kosárlabda Lega A: Brescia – Tortona

Kosárlabda Lega A: Brescia – Tortona

Az olasz kosárlabda bajnokság 2. helyén álló Brescia a 4. helyezett Tortonát fogadja. Első látásra rangadónak tűnik, de az erőviszonyok alapján már kevésbé lesz az!

  • A Brescia a szezon eddigi részében kiegyensúlyozott és tapasztalt kerettel dolgozik, 11 győzelmével és három vereségével a második helyen áll a tabellán, ráadásul hazai pályán eddig mind a hét mérkőzését megnyerte. Az egyéni teljesítmények terén Nikola Ivanovic 14,8 ponttal, Amedeo Della Valle 15,6 ponttal, míg a center Miro Bilan 14,2 ponttal és 6,9 lepattanóval járul hozzá a csapat sikeréhez. Jason Burnell és Maurice Ndour fizikalitása a védekezésben és a lepattanózásban kiemelkedő, bár Ndour sérülés miatt most hiányzik.
  • A Tortona az elmúlt időszakban remek formát mutatott, négy győzelmet aratott egymás után Sassari, Cremona, Reggiana és Cantu ellen, de erősebb ellenfelekkel, mint Virtus és Venezia, még nem elég jó a csapat, főként a védekezésben, ahol több mint 90 pontot kaptak. Christian Vital 21 pontot átlagol, ő a fő támadójátékos, Tommaso Baldasso 12 ponttal támogatja, míg Dominik Olejniczak 11,3 ponttal és 7,5 lepattanóval erősíti a palánk alatti kontrollt. Ezra Manjon sérülés miatt nem játszhat.
  • A Brescia otthoni veretlensége és keretének fölénye miatt a házigazdák várhatók dominálni, miközben Tortona gyengeségei a nagyobb ellenfelekkel szemben most is előjöhetnek. Hazai győzelem várható már rendes játékidőben, akár kisebb hendikeppel is játszható!

👉 Ha tetszenek tartalmaink, kérjük, támogasd a munkánkat és regisztrálj a Tippmixpróra ITT! Sok sikert mindenkinek! 

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen! 

👉 Támogass minket a Donably-n!

tipp
Brescia – Tortona
Brescia meccsgyőzelem | 1.51 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Az ABA Liga felsőházában a 16 meccsből 15-öt megnyerő és ezzel listavezető Dubai (miafaszt keresnek ezek az Adriatic Basketball Association-ban?) a 8. helyen álló Bosnát fogadja. Elég egyoldalú meccsnek néz ez ki.

A hullámvölgybe került Virtus hazai pályán javíthat, az Udine elleni bajnoki nemcsak a tabellaelsőségről, hanem az önbizalom visszaszerzéséről is szól.
A hullámvölgybe került Virtus hazai pályán javíthat, az Udine elleni bajnoki nemcsak a tabellaelsőségről, hanem az önbizalom visszaszerzéséről is szól.
A Valencia a playoff-helyekért küzdve fogadja hazai környezetben a liga egyik leggyengébb csapatát, a Lyont. Hogy mi lesz ebből?
A Valencia a playoff-helyekért küzdve fogadja hazai környezetben a liga egyik leggyengébb csapatát, a Lyont. Hogy mi lesz ebből?