2025.05. 22.

Kosárlabda Lega A: Trieste – Brescia

Kosárlabda Lega A: Trieste – Brescia

A negyeddöntő harmadik mérkőzéséhez érkezett a Trieste és a Brescia párharca, ahol az állás 1–1. Mindkét csapat gyors tempójú, ponterős játékot preferál, de úgy tűnik, a hazai pályára visszatérő újonc Trieste egyre inkább ráérez a ritmusra. Az első két meccsen látottak alapján a lehetőség most az ő oldalukon van, és hazai közönségük előtt esélyük nyílhat a vezetés megszerzésére ebben a kiélezett párharcban.

  • A Trieste az első meccset elveszítette (77–89), de a második mérkőzésen remekül reagált, és 102–93-as győzelmet aratott. Pedig a második találkozó elején komoly hátrányba kerültek, az első negyedet 15 pontos különbséggel veszítették el (16–31). Ezt követően viszont átvették az irányítást, különösen a második negyedben, ahol 32–15-re domináltak. Az összjátékuk kiváló volt, amit az is jelez, hogy hét játékosuk is elérte a kétszámjegyű pontszámot. A csapat 61,3%-kal dobta a duplákat és 48,5%-kal triplázott, ráadásul lepattanózásban és asszisztban is jobbak voltak ellenfelüknél. A gyors játékot szemmel láthatóan jobban kezelik, és mélyebb keretük miatt jobban tudják rotálni embereiket a nagy iramhoz.
  • A Brescia jól kezdte a párharcot, az első meccset meggyőző játékkal nyerték meg, és a második mérkőzés első negyedében is domináltak. Innen azonban elfogyott a lendületük, és végül elvesztették az ütközetet. Az első mérkőzésen Miro Bilan volt a vezér (25 pont, dupla-dupla), de a másodikon csak 9 pontig és 8 lepattanóig jutott. Bár Amedeo Della Valle (22 pont) és Nikola Ivanovic (26 pont) megpróbálták pótolni őt, a csapat egésze hullámzó teljesítményt nyújtott. A rotáció mélysége hiányzik, így szinte minden játékostól extra kell a sikerhez. A második meccsen csak 25%-kal tripláztak, ami részben annak is betudható, hogy Bilan gyenge napja miatt nem tudtak belülről hatékonyan dolgozni, így nem tudtak tiszta dobóhelyzeteket kialakítani kívülről.
  • A párharc harmadik meccsén Trieste otthon játszhat, ami nagy előnyt jelent számukra. Nemcsak mélyebb keretük van, de hazai pályán idén több erős ellenfelet is legyőztek, ráadásul stílusuk – gyors tempó, sok dobás, jól rotálható keret – különösen jól érvényesül ebben a párharcban. Brescia kevesebb embert tud hatékonyan bevonni, és ha Miro Bilan nincs topformában, akkor a távoli dobások sem működnek. Kis plusszos hendikeppel erősítjük a hazaiak győzelmét, plusz a támadójáték miatt várható legalább 160 pont a mérkőzésen.

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

tipp
Trieste – Brescia
Trieste +4,5 és több, mint 159,5 pont a mérkőzésen | 1.75 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Fontos Bundesliga-mérkőzés következik, ahol a felemás formát mutató Ludwigsburg a pihentebb Vechtát fogadja.
Fontos Bundesliga-mérkőzés következik, ahol a felemás formát mutató Ludwigsburg a pihentebb Vechtát fogadja.
Az olasz kosárlabda-bajnokság mai játéknapján rangadó várható, ahol a hullámzó formát mutató Virtus a listavezető, jo formában lévő Bresciát fogadja, és minden adott egy pontgazdag összecsapáshoz.
Az olasz kosárlabda-bajnokság mai játéknapján rangadó várható, ahol a hullámzó formát mutató Virtus a listavezető, jo formában lévő Bresciát fogadja, és minden adott egy pontgazdag összecsapáshoz.
A Monaco hazai pályán készül győzelemre, a nagyon gyenge formában lévő Bayern München ellen.
A Monaco hazai pályán készül győzelemre, a nagyon gyenge formában lévő Bayern München ellen.