2025.05. 31.

Kosárlabda, Lega A: Virtus Bologna – Olimpia Milano

Kosárlabda, Lega A: Virtus Bologna – Olimpia Milano

Az olasz bajnokság elődöntőjében két tapasztalt, trófeákra éhes alakulat találkozik, a Virtus Bologna és az Olimpia Milano. Egyikük nehezen, a másik magabiztosan vette az akadályokat a negyeddöntőben. Most pedig az első mérkőzésre készülnek, ahol máris fontos lélektani előnyt lehet szerezni.

  • A Virtus Bologna hatalmas csatában jutott el az elődöntőig, és a Venezia elleni ötmeccses párharc alaposan próbára tette az együttest. Az alapszakaszt még az élen zárták, miután legyőzték Trapanit, de a playoffban már korántsem tűntek verhetetlennek. Bár az első két meccset megnyerték, a folytatásban kétszer is kikaptak idegenben, és az ötödik meccsen hazai pályán is bajban voltak, hatpontos hátrányban voltak a negyedik negyed közepén. Ebben a kritikus helyzetben tért vissza a sérült Tornike Shengelia, aki fontos kosarakkal (7 pont) segítette a csapatot az életben maradásban. Daniel Hackett kiemelkedett 21 pontjával, Matt Morgan pedig két triplájával fordította meg a meccset. A csapaton érezhető a fáradtság és a sérülések súlya. Shengelia és Achille Polonara játéka továbbra is kérdéses, és a palánk alatti védekezés nem volt a leghatékonyabb!
  • A Milano jóval simábban vette az első playoff-kört! A Trento elleni széria ugyan szoros meccsekkel indult (73–70, 70–67), de a hazai mérkőzéseken már nem hagytak kétséget, ki a jobb csapat. Ráadásul a Trento elleni győzelem különösen édes lehetett számukra, hiszen az Olasz Kupa döntőjében korábban épp tőlük kaptak ki. Ettore Messina együttese mély kerettel dolgozik, és számos játékos remek formában van! Shavon Shields 27 és 22 pontos meccseket hozott, Leandro Bolmaro 17-tel, Armoni Brooks 20 ponttal és 8 lepattanóval villogott. Nikola Mirotic és Zach LeDay kiegyensúlyozott teljesítményt nyújtanak, míg Diego Flaccadori fontos momentumokban lépett elő. Bár Josh Nebo sérülése érzékeny veszteség a palánk alatt, a keret minősége és formája alapján kevés gyenge pont látszik a csapaton.
  • A pillanatnyi formát, a sérüléseket és a keretek mélységét nézve a Milánóiak esélyesebbnek tűnnek, nyilván a hazai csarnok előnye ellensúlyoz valamelyest. A nyomás inkább a hazaiakon van, míg a címvédő milánóiak felszabadultabban és céltudatosabban érkeznek. Meglepetéstipp: Nyer a Milano!

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

tipp
Virtus Bologna – Olimpia Milano
Olimpia Milano meccsgyőzelem | 2.13 | (7/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jordan 2025-05-31 12:35:59
Most akkor ezek közül valaki nem lesz Euroleugeas? Amúgy tegnap a görög tipp mind a kettőnknek jött, szóval igazunk lett :DDD

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.