2025.03. 10.

Kosárlabda, Lega A: Virtus Bologna – Trento

Kosárlabda, Lega A: Virtus Bologna – Trento

Olasz rangadóra kerül sor a Serie A-ban, ahol a két dobogós és egyaránt 30 pontos együttes, a Virtus Bologna és Trento csap össze egy nagyon fontos bajnoki találkozón.

  • A Virtus Bologna számára az idei szezon EuroLeague-szereplése csalódást keltő, ám az olasz bajnokságban kiválóan teljesítenek. Legutóbbi mérkőzésükön 86-80-as győzelmet arattak legnagyobb riválisuk, az Olimpia Milano felett, ezzel gyakorlatilag bebiztosítva a pályaelőnyt egy esetleges olaszországi rájátszásbeli párharc során. Jelenleg a Virtus holtversenyben áll az élen a Brescia és mostani ellenfele, a Trento társaságában. A csapat legfontosabb játékosa Tornike Shengelia, aki vezére a gárdának, és a Milano elleni meccsen is kiemelkedett Marco Belinelli (19 pont, 7 lepattanó) és Matt Morgan (16 pont) támogatásával. A Virtus a Serie A-ban a legjobb mezőnyből dobó csapat kétpontosoknál (59,5%), valamint az átlagosan kiosztott 21,1 gólpasszával is az élen áll. Védekezésben és támadásban egyaránt a negyedik helyet foglalják el a bajnokság előrehaladott statisztikái alapján, míg a játéktempójuk a negyedik leglassabb a mezőnyben. A csapat centerrotációja Ante Zizic visszatérésével teljessé vált, ám Will Clyburn hiányozni fog a mérkőzésről.
  • A Trento legutóbb hazai pályán szenvedett fájdalmas vereséget a Tortona ellen (85-89), ami miatt nem tudták egyedüliként elfoglalni a tabella első helyét. Jelenleg 15-5-ös mérleggel állnak az élen, és bár az EuroCupban már befejezték a szereplésüket, az idényüket már így is sikeresnek mondhatják az Olasz Kupa megnyerése miatt. A Trento az egyik leggyorsabb tempójú csapat a Serie A-ban, az ötödik leggyorsabb játéksebességet produkálják, amiben nagy szerepet játszik Jordan Ford, Quinn Ellis és Myles Cale. Felállt védelem ellen Anthony Lamb biztos pont, míg a palánk alatt Selom Mawugbea dominál, aki komoly érdemeket szerzett abban, hogy a Trento a második legjobb lepattanózó csapat a bajnokságban. Mellette Eigirdas Zukauskas, a remek távoli dobó is fontos szerepet kap, aminek köszönhetően a Trento a legjobb triplázó csapat a ligában. A Virtus ellen a játéktempó és a lepattanócsata kulcsfontosságú lesz, és mivel a csapat teljes kerettel állhat ki, minden erejükkel a győzelemre koncentrálhatnak.
  • A Virtus számára ez a mérkőzés kulcsfontosságú, hiszen egy győzelemmel hatalmas lépést tehetnek az alapszakasz első helye és a rájátszásbeli pályaelőny megszerzése felé. A csapat egyértelműen jobb minőségű játékosállománnyal rendelkezik, és a hazai pálya előnye is mellettük szól. Emellett minden bizonnyal arra is figyelni fognak, hogy legalább 8 ponttal nyerjenek, hogy a korábbi egymás elleni eredményeket figyelembe véve is kedvezőbb helyzetbe kerüljenek. A Trento számára kulcsfontosságú lesz a gyors játék és a lepattanóharc megnyerése, valamint a hárompontos dobások hatékonysága. A Virtus azonban egyértelműen esélyesebb, kicsi mínuszos hendikepről is érdemes nyeretni őket.

Minden újonnan regisztráló felhasználó 5.000 Ft-os üdvözlő bónuszban részesül a TIPPMIXPRÓN! Részletekért kattints! 

tipp
Virtus Bologna – Trento
Virtus -4,5 | 1.72 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két élcsapat rangadója következik Isztambulban, ahol egy elit védekezéssel bíró Fenerbahce és az átalakuló félben lévő Barcelona találkozik.
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
Két támadásban erős csapat csap össze Kaunasban, ahol a legutóbbi kiugró eredmények alapján nyílt, pontgazdag mérkőzés várható! A kimenetel tekintetében pedig az alaptézist kell venni: a görögökkel általában lehet nyerni! Persze finomítani kell!
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.
A válságban lévő Bayern és a listavezető Hapoel Tel Aviv találkozik Münchenben, ahol a két csapat közti forma- és minőségi különbségek megalapozzák a meccs eredményét.