Két olyan csapat találkozik a Liga Endesa alapszakaszának végéhez közeledve, amelynek szezonja már gyakorlatilag eldőlt, sem a rájátszásba nem juthatnak be, sem a kiesés veszélye nem fenyegeti őket. A tét nélküli, de presztízsértékű meccs ezúttal Bilbaóban lesz, ahol a hazai pálya előnye fontos lesz, hiszen a legutóbbi négy egymás elleni mérkőzést rendre a hazai csapat nyerte meg.
- A Bilbao kosárlabdacsapata stabilan teljesít ebben a szezonban, de messze van a kiugró eredményektől. Az eddigi 11 győzelemmel és 20 vereséggel a 13. helyen állnak, és ugyanazt a mérleget mutatják, mint Lleida, Andorra és Girona – közvetlen riválisok a tabella alsó felében. Bár a rájátszás elérése sosem volt reális cél, a biztos bentmaradás teljesült, így ez a szezon inkább a túlélésről, mintsem a fejlődésről szólt. A legutóbbi fordulóban sikerült megtörniük egy négymeccses vereségsorozatot a Leyma Coruna legyőzésével. Ugyanakkor statisztikailag is látszik, hogy a keret nem olyan erős, egyetlen játékos sem átlagol tíz pont fölött, ami jól jelzi a támadójáték gyengeségeit és az egyéni klasszisok hiányát.
- A Zaragoza gyengébb idényt tudhat maga mögött, annak ellenére, hogy komolyabb tervekkel vágtak neki a szezonnak. Nem sikerült bejutniuk a rájátszásba, és a FIBA Europe Cup negyeddöntőjében is kiestek a Cholet ellen, pedig esélyesebbnek számítottak. A 12–19-es mérleg a 12. helyre elegendő, de több volt ebben a keretben. Az idény egyik nagy neve, Bojan Dubljevic, aki vezérszerepre érkezett, két hónapos kihagyása után már nem tudta hozni korábbi formáját. Helyét ideiglenesen Jilson Bango töltötte be kiválóan, és teljesítményével kiérdemelte, hogy jövőre a Fenerbahcéban folytathassa. Ennek ellenére a csapat igazi irányítója Trae Bell-Haynes, aki nemcsak pontokban és gólpasszokban vezeti a csapatot, de élete legjobb formáját nyújtja. A gond inkább az, hogy rajta kívül nem akadt megfelelő támogatás a csapaton belül. A találkozón Jaime Fernandez hiányzik majd sérülés miatt.
- Mindkét együttes számára gyakorlatilag tét nélküli a mérkőzés, hiszen a tabellán nem valószínű, hogy érdemben előrébb vagy hátrébb mozdulnának. Ez az elengedett hangulat akár laza, nyílt játékot is eredményezhet. A legutóbbi négy egymás elleni meccset mindig a hazai pályán játszó csapat nyerte meg, és most is ez lehet a döntő faktor. Kicsi plusszos hendivel bebiztosítom az esélyesebb Bilbaót, valamint nem várható 180 pont a mérkőzésen.

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!