A 11. helyen álló Breogan látja vendégül a bajnoki címre éhes Real Madridot a spanyol kosárlabda-bajnokság záró fordulójában. Míg a hazaiak már tét nélkül léphetnek pályára, a királyiak számára ez a meccs is része annak a küldetésnek, hogy legalább a Liga Endesa megnyerésével mentsék meg a csalódást keltő idényt.
- A Breogan szezonja kifejezetten gyengén indult, sokáig 2–9-es mérleggel álltak, és a kiesés réme fenyegette őket. A vezetőség radikális döntést hozott, amikor menesztette Veljko Mrsic vezetőedzőt, és helyére Luis Casimirót nevezte ki. Azóta gyökeresen megváltozott a csapat teljesítménye, és 13–17-es mérleggel immár a 11. helyen állnak, távol a veszélyzónától. A szezon elején remeklő Charlie Moore sérülés miatt kidőlt, de a klub jól reagált, a szerb bajnokságból érkező Dae Dae Grant, valamint Darrun Hilliard vezérletével egy támadóbb szellemű csapat formálódott. A korábban lassú, defenzív Breogan ma már gyakran 90 pont fölé jut, és megbízhatóan hozza a kötelező győzelmeket, különösen hazai pályán. A hátralévő mérkőzések számukra már tét nélküliek, így nyomás nélkül játszhatnak a Real ellen is.
- A Real Madrid számára ez az idény az elmulasztott lehetőségek szezonja volt, legalábbis eddig. Bár a Liga Endesában 26–4-es mérleggel az élen állnak, a szezon elején elbukták a Szuperkupát, a Copa del Rey döntőjét, és az Euroligában már a negyeddöntőben búcsúztak. Utóbbi különösen fájó, hiszen 21 év után először nem jutott spanyol csapat a Final Fourba. A királyi gárda tehát trófea nélkül áll, és a sajtóban egyre többször emlegetik Felipe Reyes sportigazgató leváltását, illetve keret- és edzői változásokat is. Ennek ellenére a csapat december közepe óta veretlen a bajnokságban, és most kizárólag a Liga Endesa megnyerésére koncentrál. Az alapszakasz megnyerése gyakorlatilag biztos, és a jelenlegi forma alapján nem is lehet kérdés, hogy a playoffban ők lesznek a favoritok.
- A Breogan szép fejlődésen ment keresztül, de jelenleg sem motivációs szinten, sem játékerőben nem közelíti meg a Real Madridot. Ha a Real nem nyeri meg a bajnokságot, akkor ez a szezon totális kudarccá változik! Mindkét csapat, így a Real is teljes keretével készül a meccsre, így a Királyi Gárda védekezése és támadópotenciálja is érvényesülhet egy tét nélkül játszó ellenféllel szemben. Jó 11-pontot odatesznek közé!

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!