2025.06. 13.

Kosárlabda Liga Endesa: Real Madrid – Unicaja Malaga

Kosárlabda Liga Endesa: Real Madrid – Unicaja Malaga

A Real Madrid és az Unicaja csap össze a Liga Endesa elődöntőjének második mérkőzésén, ahol a fővárosiak ott folytatnák, ahol a legutóbb abbahagyták, míg a malagai alakulat megpróbál felállni a súlyos kiütés után. A tét a döntő, a mai meccsen a támadójáték ismét meghatározó lehet.

  • A Real Madrid az idei bajnokságban december közepe óta veretlen, és jelenleg egy elképesztő, 25 mérkőzéses győzelmi sorozattal menetel. A negyeddöntőben gond nélkül búcsúztatták a Baskoniát (2-0), az elődöntő első mérkőzésén pedig lehengerlő, 99-81-es győzelmet arattak az Unicaja felett. Dzanan Musa kiemelkedő formát mutatott, 23 ponttal és kilenc triplakísérletből hat sikeres találattal vezette csapatát. Mario Hezonja főként az első negyedben villogott, amikor a csapat 15 kísérletből 9 triplát értékesített. Walter Tavares védekezésben hozta a megszokott hatást, míg Facundo Campazzo játéka is felfelé ível. Usman Garuba ugyan egy szemsérülés miatt idő előtt elhagyta a pályát, de várhatóan pályára lép. A csapat idén még nem nyert trófeát, így a bajnoki döntőbe jutás és az esetleges címvédés rendkívül fontos számukra. Sérülés miatt Gabriel Deck és Serge Ibaka továbbra sem bevethető.
  • Az Unicaja nagyon jó szezont tudhat maga mögött, hiszen már három trófeát is begyűjtöttek, megnyerték a Spanyol Szuperkupát és a Király Kupát – mindkétszer a Real Madridot legyőzve, valamint Ázsiában az Interkontinentális Kupát is elhódították, ezzel megvédve címüket a Bajnokok Ligájában. A bajnoki negyeddöntőben a Barcelonát múlták felül egy izgalmas 2-1-es párharcban, ám az elődöntő első meccsén messze elmaradtak önmaguktól. A kulcsjátékosok, köztük Kendrick Perry, Tyson Carter és Kameron Taylor mind gyengén játszottak. Dylan Osetkowskit, aki szinte biztosan a Partizanhoz megy, ismét kihagyta Ibon Navarro vezetőedző, Alexander Balcerowski pedig nem tudta betölteni a megüresedett szerepet. Egyedül Melvin Ejim és Tyler Kalinoski jutottak kétszámjegyű pontig, ami sokat elárul a csapat aktuális formájáról. Sérülés ugyan nincs, de a rotáció és a mentális állapot nem volt rendben az első mérkőzésen, és ma egészen máshogy kell játszani, ha életben akarják tartani döntős álmaikat.
  • Az első meccs egyértelmű Real Madrid-dominanciát hozott, ahol a hazai csapat szinte minden tekintetben felülmúlta ellenfelét. Azonban figyelembe kell venni, hogy az Unicaja szinte teljes csapatként alulteljesített, ami várhatóan nem ismétlődik meg ugyanilyen mértékben. Ha visszatalálnak a szezon során már többször is bizonyított szintjükhöz, akkor versenyképesebb alálkozóra lehet számítani. Ami biztos, tempós, sokpontos mérkőzés valószínű, mivel mindkét csapat erőssége a támadójáték, az első meccs is bőven túllépte a 170 pontos határt, ma is túl fogja.

HA TETSZENEK CIKKEINK ÉS OLVASÓJA VAGY A TIPPLAPNAK, KÉRJÜK SEGÍTSD MUNKÁNKAT AZZAL, HOGY IDE KATTINTVA REGISZTRÁLSZ A TIPPMIXPRÓRA ÉS ÍGY KÜLDÖD JÁTÉKBA TIPPJEIDET. SOK SIKERT KÍVÁNUNK! 

tipp
Real Madrid – Unicaja Malaga
Több, mint 169,5 pont a mérkőzésen | 1.75 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
49ers_fan 2025-06-13 17:18:38
#13

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.06.13. 21:15
Real Madrid - Unicaja Malaga
1. félidő - Hazai csapat - Pontszám 42,5
Több, mint 42,5
1.64 90 - 75
2025.06.14. 04:00
Las Vegas - Dallas
1. félidő - Pontszám 82,5
Több, mint 82,5
1.64 88 - 84
2025.06.14. 01:30
Atlanta - Chicago
Hazai csapat - Pontszám 84,5
Több, mint 84,5
1.62 88 - 70
Eredő odds 4.36
Tét 200
Nyeremény 872

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.