2025.05. 11.

Kosárlabda LNB: Monaco – Bourg

Kosárlabda LNB: Monaco – Bourg

Az EuroLeague Final Four-részvételt kivívó Monaco újra pályára lép, ezúttal hazai környezetben fogadja a hullámzó teljesítményt nyújtó Bourg csapatát a francia bajnokságban. Ég és föld a két csapat közötti különbség, ráadásul a Monaco mentálisan is nagyon erős, hiszen az Euroliga legjobb négy közé bejutni hatalmas dicsőség!

  • A Monaco együttese kiváló hangulatban készül a bajnoki folytatásra, miután hatalmas csatában, 3–2-es összesítéssel búcsúztatták a Barcelonát az Euroliga negyeddöntőjében. A döntő, hazai győzelem (85–84) egy hajszálon múlt, Kevin Punter utolsó támadása akár a Monaco vesztét is okozhatta volna, de a franciák megúszták, és most Final Four-résztvevőként tekintenek rájuk. A bajnokságban sem lehet panasz a játékukra, 21–5-ös mérleggel vezetik a tabellát, miközben eddig csak visszafogottabb játékkal is dominálni tudtak. Most, hogy az Euroliga végjátéka közeleg, a céljuk az, hogy teljes intenzitással játsszanak, így formában maradjanak a szezon legfontosabb szakaszára. A csapat stabilitását mutatja, hogy még ha Nick Calathes ki is hagyja ezt a meccset, a keret ereje így is kiemelkedő marad.
  • A Bourg számára nem alakult jól az idény eddigi része. Míg tavaly a EuroCup döntőjéig meneteltek, idén már a csoportkörben búcsúztak, ami csalódást keltett a klubnál. A korai kiesés elvileg több időt biztosított volna a bajnokságra való koncentrálásra, ám a gyakorlatban nem hozott előrelépést. Bourg jelenleg az ötödik helyen áll 17–11-es mérleggel, de egy négymeccses vereségsorozat világított rá az együttes problémáira. Ugyan legutóbb látványos, 98–69-es győzelmet arattak a Le Portel ellen, ez inkább egy fellángolásnak tűnt. A tavalyi erőszakos, fizikailag domináns játékuk mára eltűnt, és bár támadásban elfogadhatóak, a gyenge védekezés folyamatosan aláássa az esélyeiket. Ráadásul Xavier Castaneda kiesése is szűkíti a rotációs lehetőségeiket.
  • Monaco jelenleg egyértelműen a francia bajnokság legerősebb csapata, és bár fejben már az Euroliga Final Four lebeghet a szemük előtt, a ráhangolódás jegyében most is maximális intenzitással fognak pályára lépni. A cél nem csupán a győzelem, hanem az is, hogy versenyrutinban maradjanak az európai csúcstalálkozóig. Ezzel szemben Bourg képtelen visszanyerni tavalyi karakterét, a védekezésük gyenge, így még ha támadásban időnként jó teljesítményt is nyújtanak, az nem ellensúlyozza a hiányosságokat. A körülmények alapján egyértelmű favorit a Monaco, és várhatóan a -8.5-ös hendikepet is simán túlléphetik.

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!

tipp
Monaco – Bourg
Monaco -8,5 | 1.79 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jordan 2025-05-11 12:12:42
Miért nem elég csak a győzelem? Ezt sose értettem :D

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.