Francia bajnoki, ahol a hazai csapat egy kisebb formahanyatlás után próbál visszatérni a győzelmek útjára, a Gravelines ezzel szemben kifejezetten rossz formában van, és hosszú ideje nem találja a kiutat a gödörből.
- A Bourg jelenleg az ötödik helyen áll a francia bajnokságban, 13 győzelemmel és 7 vereséggel. A csapat azonban az elmúlt időszakban visszaesett, hiszen legutóbbi mérkőzésén váratlan vereséget szenvedett hazai pályán a Nancy ellen (91-83), előtte pedig a Leaders Cup negyeddöntőjében kapott ki a Monacótól (101-88). Tavalyi EuroCup-döntős szereplésük után idén nagyobb elvárásokat támasztottak velük szemben, ám végül már a csoportkörben kiestek, csak a hetedik helyen zárva. A csapat egyik legnagyobb problémája, hogy elveszítették legjobb pontszerzőjüket, Xavier Castanedát, aki 17 pontos átlagával a teljes bajnokság harmadik legjobb dobója volt. A szezon hátralévő részében nem számíthatnak rá, ami komoly érvágás. Rajta kívül Jordan Usher a csapat második legeredményesebb játékosa 14,7 pontos átlaggal. A Bourg ennek ellenére az egyik legjobb támadósorral rendelkezik, hiszen a negyedik legtöbb pontot szerzi (117,9 pont 100 támadásra vetítve), miközben a védekezésben is az ötödik helyen áll (111,2 kapott pont 100 támadásra vetítve).
- A Gravelines a szezon elején jól kezdett, de azóta teljesen elveszítette a lendületét. Jelenleg hárommeccses vereségsorozatban vannak, legutóbb 93-80 arányban kaptak ki a Nanterre otthonában. Összességében 7 győzelmük és 13 vereségük van, ami Limoges és Strasbourg mellett a 12. helyre sorolja őket. Ha a teljes szezonjukat nézzük, az első öt fordulóban még négy győzelmet arattak, de az utóbbi kilenc találkozójukból csak egyet tudtak megnyerni, méghozzá hazai pályán La Rochelle ellen. A legnagyobb gondjuk a játékoskeret mélységének hiánya, illetve az, hogy kevesen képesek egyéni megoldásokkal előnyt szerezni. Gyakorlatilag két játékosra épül a támadójátékuk, Glynn Watson Jr. (15 pont/meccs) és Chris Babb (14,9 pont/meccs) a legmegbízhatóbb pontszerzőik. A Gravelines ezen kívül a bajnokság harmadik legrosszabb támadósorával rendelkezik (107,3 pont 100 támadásra vetítve), míg védekezésben közepesen teljesítenek (113,4 kapott pont 100 támadásra vetítve).
- A Bourg hazai pályán esélyesnek számít, bár az utóbbi időben sérülések nehezítik a dolgukat, különösen Castaneda kiesése érzékeny veszteség. A Gravelines formája viszont kifejezetten rossz, az egész liga leggyengébb mutatóit produkálták az elmúlt hetekben. A mérkőzés várhatóan Bourg dominanciáját hozza majd, kicsi mínuszos hendikepről is el lehet engedni a Bourg-t.



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!