2025.06. 15.

Kosárlabda LNB Pro A: Paris BC – Monaco

Kosárlabda LNB Pro A: Paris BC – Monaco

A francia kosárlabda bajnokság döntője következik, ahol nincs semmi meglepetés, a két Euroliga-csapat harcol a bajnoki címért. Paris elképesztő teljesítménnyel jutott el a fináléig, míg Monaco számos nehézséggel küzdve, de eljutott a döntőbe. Izgalmas párharc következik, igazi kosárcsemege.

  • A Paris domináns módon biztosította helyét a döntőben, hiszen az elődöntőben magabiztos 3-0-s győzelmet aratott a Bourg ellen. Különösen a harmadik mérkőzés volt egyértelmű, amikor lassú kezdés után végül 103–93-ra diadalmaskodtak idegenben. T.J. Shorts kiemelkedő teljesítményt nyújtott, és vezérletével Paris egyértelmű fölényben játszott az egész sorozatban. A csapat egyik legnagyobb kihívása a Monaco által képviselt fizikai fölény lesz, azonban az idény során már bizonyították, hogy képesek felvenni velük a versenyt. A párizsiak esélyeit tovább növeli, hogy Monaco egyik kulcsjátékosa, Mike James, eltiltás miatt nem áll rendelkezésre.
  • A Monaco számára az elődöntő komoly kihívást jelentett, és kis híján kudarcot vallottak. Az Asvel elleni párharcban végül 3-1-es összesítéssel győzedelmeskedtek, azonban a negyedik mérkőzés végén egy 20-0-s rohamra volt szükségük a továbbjutáshoz. Az elmúlt időszakban egyértelműen látszik, hogy Monaco nem találja a korábbi formáját, különösen a EuroLeague Final Four óta. A Mike James körüli incidens tovább rontotta a csapat egységét, és Alpha Diallo is visszafogott teljesítményt nyújtott az elődöntőben. Daniel Theis sérülése tovább növeli a problémákat, így Monaco nincs ideális helyzetben a döntő előtt.
  • A jelenlegi körülmények alapján a Paris egyértelműen esélyesebb a döntőben, hiszen rendkívül meggyőző teljesítményt nyújtott az elődöntőben, míg Monaco egyre több problémával küzd! Bár a vendégek korábban remekeltek, a sérülések és a csapat körüli problémák miatt nehéz mérkőzés elé néznek. Még teljes kerettel is komoly kihívást jelentene számukra ez az idegenbeli találkozó, de a mostani helyzetben Paris egyértelmű fölényben van. Még egy kicsi hendiről is el lehet indítani a hazaiakat, de a sima meccsgyőzelem 1,58-ért, szerintem, nagyon erős tipp.

FOGADJ MOST A TIPPMIXPRÓN ÉS MEGDUPLÁZATOD ELSŐ BEFIZETÉSED! 100% ÜDVÖZLŐBÓNUSZ 30.000 FORINTIG! NE HAGYD KI!

tipp
Paris BC – Monaco
Paris BC meccsgyőzelem | 1.58 | (9/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jordan 2025-06-15 12:00:39
Nem lesz könnyű ez sem.
49ers_fan 2025-06-15 05:31:49
#W

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2025.06.15. 16:30
Paris BC - Monaco
A mérkőzés győztese
Paris BC
1.53 94 - 82
Tét 1000
Nyeremény 1530

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.