2024.06. 01.

Kosárlabda, Super Ligi: Fenerbahce – Besiktas

Kosárlabda, Super Ligi: Fenerbahce – Besiktas

A török kosárlabda bajnokság elődöntője zajlik éppen, ahol az egyik párharcban a Fenerbahce és a Besiktas feszül egymásnak. Az első mérkőzésen az Ulker Arénában a Fener bizonyult jobbnak 96-88-ra verte meg városi riválisát. Ma szintén a Fener otthonában lesz a találkozó.

  • A Fenerbahce részt vett az Euroliga Final Fourban Berlinben, ahol a negyedik helyet szerezte meg végül. Ezért nem a legfittebb állapotban álltak bele a török bajnokság elődöntőjébe. Az első meccsen az első három negyedben remekül támadtak, előnyre tettek szert. A negyedik játékrészre kiütközött a fáradtság, a teljesítmény esett. De az előnyből még így is megmaradt annyi, hogy ne kelljen izgulni a győzelem miatt. Nigel Hayes-Davis volt a Fenerbahce legeredményesebb játékosa, mint már sokszor ebben a szezonban, 29 pontjával. Scottie Wilbekin is remekül teljesített, 18 pontot jegyzett, míg Sehmuz Hazer kihasználta a Jasikevicius edző által adott lehetőséget, és 13 ponttal fejezte be a mérkőzést. A Fenernél az most a legfontosabb feladat, hogy a megterhelés és a fáradtság miatt menedzselni tudják a csapatot, Jaskevicius edző rotáljon és azok a játékosok, akik megkapják a lehetőséget tudjanak élni vele. Ez az első meccsen sikerült, de ma egy sokkal agresszívebb Besiktasra lehet számítani!
  • A Besiktas legnagyobb előnye az, hogy kipihenten érkezett ebbe a párharcba. A negyeddöntőben a Manisa csapatát simán 2-0-ra ejtették ki, nem okozott gondot, így bőven maradt idejük pihenni és felkészülni a Fenerbahce elleni elődöntős összecsapásokra Nagyon jól játszottak a sorozat első mérkőzésén, 88 pontot szereztek egy Euroliga-klub ellen, ami komoly teljesítménynek számít! A védekezés volt szellős csupán, ott kellene sokkal masszívabban tenni a dolgokat ma. Jonah Matthews, a csapat legjobb pontszerzője 12 perc alatt öt személyi hibát szedett össze. A továbbiakban Dušan Alimpijević csapatának kontrollálnia kell az agresszivitását, hogy elkerülje a hasonló problémákat. A Besiktas öt játékosa is kétszámjegyű pontszámot ért el. Derek Needham volt a legeredményesebb, 24 pontot szerzett, Yigit Arslan, Kyle Allman, Matthew Mitchell és Berkan Durmaz is legalább 10 pontot tettek hozzá.
  • A Fenerbahce egész Európa egyik legerősebb támadócsapata, így szombaton ismét egy pörgős, dinamikus és nagyon hatékony mérkőzésre számítunk, amihez támadásban biztosan felnő majd a Besiktas csapata is. A tipp: Több mint 163,5 pont a mérkőzésen – 1,76

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Fenerbahce – Besiktas
Több mint 163,5 pont mérkőzésen | 1.75 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Girona hazai pályán bizonyítana, míg a lendületben érkező Breogan újabb bravúrra hajt! Izgalmas összecsapás várható a Liga Endesában.
A Girona hazai pályán bizonyítana, míg a lendületben érkező Breogan újabb bravúrra hajt! Izgalmas összecsapás várható a Liga Endesában.
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!