2025.06. 21.

Kosárlabda Süperligi: Besiktas – Fenerbahce

Kosárlabda Süperligi: Besiktas – Fenerbahce

A török kosárlabda-bajnokság döntőjének harmadik mérkőzésén a Besiktas otthon próbálja megfékezni a lendületben lévő Fenerbahce csapatát. A párharc állása 0–2, így a házigazdának nincs több hibalehetősége!

  • A Besiktas remek idényt futott a török élvonalban, az alapszakaszt a második helyen zárta 23 győzelemmel és 7 vereséggel. A negyeddöntőben látványos fölénnyel ejtették ki legnagyobb riválisukat, a Galatasarayt. Az elődöntőben aztán komoly akadályba ütköztek az esélyesebbnek tartott Anadolu Efes ellen, de 1–2-es hátrányból fordítva sikerült kivívniuk a döntőbe jutást. Ott azonban eddig nem tudtak felnőni a feladathoz: az első két meccset elvesztették, előbb 94–76-ra, majd 84–76-ra. A második találkozón Jonah Mathews 20 ponttal vezette a csapatot, de ez sem volt elég a győzelemhez. Sérülések nem hátráltatják őket, de hazai pályán lényegesen javulniuk kell, ha vissza akarják hozni a párharcot.
  • A Fenerbahce történelmi idényt ír, februárban elhódították a Török Kupát, pont a Besiktas ellen, majd május végén megnyerték az Euroligát, a Monaco legyőzésével. Most pedig a hazai bajnoki cím felé robognak. Az alapszakaszt toronymagasan az élen zárták 27 győzelemmel és 3 vereséggel. A negyeddöntőben ugyan megszenvedtek a Turk Telekom ellen (2–1), de az elődöntőben simán elsöpörték a Bahcesehirt (3–0). A döntő eddigi két meccsén teljes kontroll alatt tartották az eseményeket , a Besiktasnak még esélye sem volt idegenben a bravúrra. A finálé eddigi meglepetésemberének Khem Birch bizonyult, aki 15, majd 18 pontot szorgoskodott össze. A csapatkapitány, Melih Mahmutoglu a második meccsen 15 ponttal segítette övéit. A Fenerből csupán Scottie Wilbekin hiányzik.
  • A párharc jelenlegi állása és az eddig látott teljesítmények alapján a Fenerbahce egyértelmű esélyesként várja a harmadik mérkőzést. A két első meccs során domináltak, a szezon egészében pedig rendre felülmúlták a Besiktast. A vendégek önbizalma a tetőfokán, és jelenlegi formájuk alapján logikusnak tűnik, hogy újabb győzelemmel tovább írják sikersorozatukat. Csakhogy egy döntő sorozat harmadik meccsén, 0-2 után ritkán szokott nyerni a bajnokesélyes, vagyis ritkán van söprés! Ez általános megfigyelés, így ma is meg kell fontolni. Az biztos, hogy szoros meccs várható, így plusszos hendikeppel erősítem meg a hazaiakat!

FOGADJ MOST A TIPPMIXPRÓN ÉS MEGDUPLÁZATOD ELSŐ BEFIZETÉSED! 100% ÜDVÖZLŐBÓNUSZ 30.000 FORINTIG! NE HAGYD KI!

tipp
Besiktas – Fenerbahce
Besiktas +7,5 | 1.50 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Jordan 2025-06-21 11:12:37
Nem merek a Fenerbahce ellen tenni, de itt egyet elvisz majd és otthon behúzza, 4:0 is lehet, de biztos egyet elkönnyelműsködik.

további tippjeink a Kosárlabda világából

A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
A Baskonia négy hazai Euroliga-sikert követően újabb fontos mérkőzésre készül, amelyen az érkező Milano próbálja megállítani a hazai gárdát. Ez a baszkok hazájában nagyon nehéz feladat!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Két nagyon jó formában lévő csapat találkozik ma Athénban, minden adott egy remek és pontgazdag mérkőzésre!
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.
Csordulásig telt csarnok, szenvedélyes belgrádi szurkolók ezrei várják a Barcelonát Belgrádban, ahol a hazaiak remek formában, hét hazai EuroLeague-sikerrel a hátuk mögött készülnek folytatni menetelésüket.