2025.01. 13.

Kosárlabda, Török Super Lig: Darussafaka – Bursaspor

Kosárlabda, Török Super Lig: Darussafaka – Bursaspor

Mára egy kosármeccset hoztam csak, egy nagyon kiegyenlítettnek tűnő összecsapást. A tabellán a 16. helyen álló Darussafaka a 10. helyezett Bursasport fogadja, közöttük 5 pont. A hazaiak számára fontos a győzelem a kiesés elkerülése érdekében, míg a vendégek a playoff-helyekért küzdenek.

  • A Darussafaka szezonja eddig csalódást keltő, mindössze három győzelmet szereztek 13 meccsből. Az elmúlt öt mérkőzésüket elvesztették, és hazai pályán is gyengén szerepelnek, hat mérkőzésből csak kettőt nyertek meg. Védekezésük a liga legrosszabbjai közé tartozik, míg támadásban, bár gyors tempót diktálnak, nem tudnak eredményesek lenni. Nemrég edzőváltás történt, Carles Duran érkezett, de ennek sem lett pozitív hatása még a csapatra. A csapat legfőbb pontszerzője Tres Tinkle, őt Omari Moore és Both Gach követi. Új igazolásként Marko Pecarski érkezett, aki támadásban segíthet, de védekezésben gyenge. Az egész csapat esetében az lenne a legfontosabb, hogy a védekezésben javuljanak.
  • A Bursaspor sokkal stabilabb szezont fut. 13 mérkőzésükből hetet nyertek, és bár idegenben csak két győzelmük van, összességében elégedettek lehetnek az eddigi teljesítménnyel. Az európai kupaszereplés után a csapat formája javult, de a keret mélysége nem elégséges ahhoz, hogy egyszerre több fronton is versenyképesek legyenek. Kulcsjátékosuk a fiatal David Mutaf, aki kiemelkedő szezont fut, valamint Jaylon Brown és David Michineau, akik együtt több mint 30 pontot szereznek meccsenként. Ugyanakkor a lepattanók terén komoly gondjaik vannak, és összességében nincsenek olyan szinten, hogy a hőn áhított playoffba kerüljenek. Védekezésük nem erős, ám a Darussafaka gyenge támadójátéka ezt kevésbé büntetheti. Nekik nagyon fontos lenne a győzelem egy verhető ellenféllel szemben!
  • A hazai csarnok előnyt jelenthet, de a vendégek minőségi fölénye szerintem elég nagy ahhoz, hogy ma nyerni tudjanak! Ráadásul nekik is rendkívül fontos ez a meccs, ahol nagyon erős győzelmi kényszerben vannak! A Bursa nyeri a meccset.

KÉRJÜK, SEGÍTSD A MUNKÁNKAT ÉS A TIPPMEZŐRE VAGY ERRE A FELIRATRA KATTINTVA, REGISZTRÁLJ A MEGÚJULT TIPPMIXPRÓRA AHHOZ, HOGY JÁTSSZ! KÖSZÖNJÜK!

tipp
Darussafaka – Bursaspor
Bursaspor meccsgyőzelem | 1.61 | (8/10)

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Muki80 2025-01-13 17:31:45
Nem tudom mi lesz ebből, de itt az első félidőben a Darussafaka úgy szívatja a Bursa-t ahogy akarja! :(

további tippjeink a Kosárlabda világából

És megkezdődik az európai klubkosárlabdázás legmagasabb szintű rendezvénye, az Euroliga Final Four, ezúttal Athénból! Két meccs lesz ma, az Olympiakosz a Fenerbahcéval meccsel, míg két spanyol alakulat, a Valencia és a Real Madrid egymás ellen próbál meg továbbjutni. Lássuk mire lesz jó ez a két meccs!

A Bundesligában is játszanak rájátszás-negyeddöntőket, innen is kiválasztottam két lehetőséget, a Rasta Vechta – Alba Berlin és a Würzburg – Bonn meccsekről. 2,31 a szorzó!
A Bundesligában is játszanak rájátszás-negyeddöntőket, innen is kiválasztottam két lehetőséget, a Rasta Vechta – Alba Berlin és a Würzburg – Bonn meccsekről. 2,31 a szorzó!
Két olasz negyeddöntőt választottam egy csokorba, az egyik a Derthona – Venezia, a másik pedig a Trento – Virtus összecsapás. Ezekből rakogattam össze egy triplázó szelvényt.
Két olasz negyeddöntőt választottam egy csokorba, az egyik a Derthona – Venezia, a másik pedig a Trento – Virtus összecsapás. Ezekből rakogattam össze egy triplázó szelvényt.