A török kosárlabda-bajnokság egyik legnagyobb minőségi különbségét felvonultató mérkőzése jön! A már bajnoki alapszakaszt megnyerő, és az Euroliga Final Four résztvevő Fenerbahce hazai pályán fogadja a kiesés szélére sodródott, válságban lévő Karsiyakát. A célok és csapatok különbsége óriási, de a speciális körülmények mégis adhatnak némi izgalmat ennek a papíron egyoldalú találkozónak. Nézzük, mik ezek!
- A Fenerbahce szenzációs szezont fut, már megnyerték a Török Kupát, biztosították helyüket az Euroliga négyes döntőjében, és a hazai bajnokság alapszakaszának első helyét is már bebiztosították. A 27 bajnoki meccsből 25-öt megnyertek, ami önmagában is lenyűgöző teljesítmény. Az egyetlen komoly megingás a legutóbbi fordulóban jött, amikor a kiesőzónában tanyázó Merkezefenditől kaptak ki simán 79–63-ra idegenben. Ez azonban főként annak tudható be, hogy Sarunas Jasikevicius vezetőedző pihentette kulcsjátékosait, és senkinek nem engedett 20 percnél többet a pályán, az egyetlen kivétel Melih Mahmutoglu volt, aki 28 perc alatt 15 pontot szerzett. Rajta kívül senki sem jutott tíz pont fölé, és több meghatározó játékos, mint Devon Hall, Marko Guduric vagy Tarik Biberovic, kifejezetten gyenge teljesítményt nyújtott. A litván mester viszont híres maximalizmusáról, így a vártnál komolyabban vehetik ezt a mostani mérkőzést, még akkor is, ha továbbra is lesznek pihentetések és Wilbekin sérülése miatt hiányzik majd.
- A Karsiyaka szezonja gyakorlatilag az összeomlás szélén áll. A klub elveszítette főszponzorát, ezzel együtt pedig gyakorlatilag az egész csapat gerince és a klublegendának számító edző, Ufuk Sarica is távozott. Az idény elején még volt néhány győzelem, de a keret teljes meggyengülése miatt mára tartós formahanyatlás alakult ki, és reális veszély lett a kiesés. Az utóbbi négy mérkőzésükből kettőt megnyertek, ám legutóbb egy óriási lehetőséget szalasztottak el, amikor közvetlen riválisuktól, a Manisától kaptak ki súlyosan, 100–79-re. Mivel így az egymás elleni mérleg is Manisa javára dőlt el, nehéz helyzetbe kerültek, főleg úgy, hogy Austin Hollins továbbra is sérült. A vereségben néhány egyéni teljesítmény említésre méltó (Yasar 22, Smith 15, Gallinat 14 pont), de ezek sem tudták ellensúlyozni a csapat általános gyengeségét. Most olyan ellenféllel találkoznak, amely még tartalékosan is több klasszissal jobb náluk, így egyetlen reményük az lehet, hogy a Fenerbahce ismét túlságosan rotál, vagy fejben már a Final Fouron jár.
- Minden körülmény azt mutatja, hogy a Fenerbahce akkor is esélyesebb, ha Jasikevicius ismét rotálja játékosait, és a fő cél a sérülések elkerülése lesz. A Merkezefendi elleni botlás után valószínűbb, hogy komolyabban veszik ezt az összecsapást, már csak a presztízs miatt is. A Karsiyaka pedig jelen formájában aligha tud méltó ellenfél lenni, a támadójátéka gyenge, a védekezése lyukas, és a motiváció sem egyértelmű. A Fenerbahce védelme várhatóan dominálni fog, és a tempót is kontroll alatt tartják majd, ezért egy alacsonyabb pontszámú, de magabiztos hazai győzelem a legvalószínűbb kimenetel.

TUDTAD, HOGY A TIPPLAPPAL ISMÉT 5000 FORINTOS FELTÖLTÉST KAPHATSZ? KATTINTS ÉS MEGTUDOD!


Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!