A Liga Endesa mai játéknapján az Euroligában is vitézkedő Valencia hazai pályán fogadja az újonc Burgos csapatát
- A Valencia az egyik legpozitívabb meglepetés Európában, a szezonját a Spanyol Szuperkupával nyitotta, majd a EuroLeague-ben és a bajnokságban is remek formát mutat, jelenleg öt győzelem és három vereség mellett a negyedik helyen áll a nemzetközi sorozatban, míg a Liga Endesa-ban még veretlen négy meccs után. A csapat legeredményesebb játékosa Kameron Taylor, aki az utóbbi három mérkőzésen rendre 17–19 pontot szerzett, míg a többiek, köztük Jean Montero, Omari Moore, Brancou Badio és Darius Thompson is fontos szerepet játszanak a támadásokban. Valencia támadójátéka kiemelkedő, a liga második legerősebbje, ráadásul vezetnek az asszisztok és az támadólepattanók számában is. a feljutó San Pablo Burgos 3-1-es mérleggel várja a meccset, de az utóbbi hetekben több vereséget szenvedtek el, legutóbb a Zaragoza ellen 102-89-re kaptak ki, ami rávilágított a támadójátékuk korlátaira, hiszen 103,9 pont/100 possession mutatóval a liga negyedik leggyengébbje ebben a statisztikában. Védekezésben azonban stabilak, a negyedik legjobb mutatót produkálják a bajnokságban. A Valencia fáradtan lép pályára a EuroLeague dupla hét után, így nehéz lesz számukra a teljes mentális koncentráció fenntartása a 40 perc során, míg San Pablo Burgos korábban már megmutatta, hogy képes versenyképes lenni erősebb ellenfelekkel szemben, így várhatóan egy kemény, szoros mérkőzésre van kilátás, ahol a vendégek akár szoros eredménnyel is tarthatják magukat a domináns Valenciával szemben. Minden bizonnyal nyer a Valencia, de nem lesz 20 pont közötte és legalább 176 pont várható!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!