Izgalmas meccset rendeznek a francia kosárlabda bajnokságban, ahol a Le Mans hazai pályán fogadja a Paris csapatát. A két gárda nemrég már összemérte erejét a Francia Szuperkupában, akkor a Le Mans diadalmaskodott szoros végjátékban. Minden adott ahhoz, hogy egy látványos, nagy intenzitású mérkőzést láthassunk.
- A Le Mans számára jól indult a szezon, hiszen már a Francia Szuperkupában is győzelmet arattak, méghozzá éppen mostani ellenfelük, a Paris ellen, 90–87-es végeredménnyel. A sikeres rajtot ugyanakkor egy súlyos vereség követte, amikor a csapat a Monacóval találkozott, és 104–79 arányban alulmaradt a hercegség gárdájával szemben. A bajnokságban viszont újra megtalálták a győztes ritmust: az első LNB Pro A-mérkőzésükön idegenben győzték le a Dijont 91–89-re, ismét egy kiélezett végjátékban. A szezon elejének legmegbízhatóbb teljesítményét Shannon Bogues nyújtja, aki a Paris ellen 20, a Monaco ellen 24, majd a Dijon ellen 13 pontot szerzett. A Dijon elleni sikerben Trevor Hudgins és Johnny Berhanemeskel is főszerepet vállalt, mindketten 21 ponttal járultak hozzá a győzelemhez. A hazaiaknál Leopold Delaunay sérülés miatt nem léphet pályára.
- A Paris az elmúlt évek egyik legnagyobb francia kosárlabda-sikertörténete, hiszen fiatal klubként rendkívül gyorsan emelkedtek fel a hazai és a nemzetközi porondon is. Bár az idei szezon hivatalos rajtja nem alakult ideálisan – a Szuperkupában a Le Mans és a Boulazac is legyőzte őket, az LNB Pro A nyitófordulójában már sokkal jobb teljesítményt nyújtva, idegenben nyertek Gravelines ellen. Az Euroligában is gyorsan megmutatták erejüket, a Fenerbahce elleni vereség után idegenben múlták felül a Maccabi Tel-Avivot, méghozzá lendületes támadójátékukkal, 101 pontot dobva. Bár T.J. Shorts távozása komoly változást hozott, Nadir Hifi továbbra is kulcsember, aki a Maccabi ellen 21 ponttal vezette társait. A vendégek közül Lamar Stevens játéka kérdéses a találkozó előtt.
- A Paris fáradtabban érkezik Le Mans-ba, de motivációban nem lesz hiány, egyértelműen vissza szeretnék vágni a Szuperkupa-vereségért. A rendelkezésre álló játékoskeret minőségét tekintve a vendégek erősebbnek tűnnek, és ha támadójátékuk a Maccabi elleni formát idézi, komoly problémákat okozhatnak a házigazdának. A Le Mans ezzel szemben stabilitásra, fegyelmezett játékra és a hazai pálya előnyére építhet, ám Delaunay hiánya érzékeny veszteség lehet. Mindezek alapján a párizsi csapat tűnik esélyesebbnek, hiszen nagyobb egyéni kvalitásokkal rendelkezik, és jó eséllyel képes lesz érvényesíteni fölényét. Párizsi meccsgyőzelem!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!