A tabella 8. helyén álló MTK a sereghajtó ZTE csapatát fogadja a Hungária körúton. A két kék-fehér alakulat közül teljesen egyértelműen az MTK tűnik esélyesebbnek.
- Az MTK Budapest teljesítménye az NB1-ben idén is pont olyan, ahogyan mindig is, hullámzó. A szezon elején látványos győzelmeket arattak, a legszebb a Diósgyőr elleni 5–0-s siker –, de azóta több fájó vereség is becsúszott, köztük a Győr elleni 2–7, valamint a Paksi FC elleni 2–3 hazai pályán. A csapat támadójátéka továbbra is veszélyes, Kata Mihály és a Kisbogesz vezetésével kiváló középpályájuk van. A rutinos, idősebb játékosok és a fiatal tehetségek kiváló elegyet alkotnak, a fiatal szakembert Horváth Dávidot hagyják dolgozni, alapvetően nincs baj az MTK háza táján. Most egy kicsit lentebb vannak, de lesznek ők még feljebb is. A gárda fő feladata az utánpótlásképzés és a fiatal játékosok értékesítése.
- A Zalaegerszeg ezzel szemben egyelőre nem találja a formáját. Az elmúlt hetekben súlyos vereségeket szenvedtek, az Újpesttől 1–4-re, a Kisvárdától 1–2-re kaptak ki hazai pályán, és bár a Paksi FC ellen idegenben sikerült pontot szerezni (2–2), a védekezésük továbbra is ingatag. Nuno Campos vezetőedző még keresi az ideális felállást, de gyengék nagyon és a csapat mindössze egyetlen győzelmet tud felmutatni a szezonban. A támadósorban Gergely Mim és Alen Skribek próbálkozik, de kevés támogatást kapnak a középpályáról. Ráadásul mivel tegnap a Kazincbarcika megverte az Újpestet, így lecsúsztak az utolsó helyre. Egyelőre kibérelték a „második biztos kieső” dicstelen címét.
- Ez a meccs kiváló lehetőség az MTK számára, hogy egy szép győzelemmel megkezdje a felzárkózást az élmezőnyhöz. A ZTE pedig egy pontszerzéssel visszaelőzné a Kazincbarcikát. Erre van a kisebb esély, az MTK hazai pályán győzelmet arat majd!



Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
tippszelvény
MTK - ZTE
Nem
tippszelvény
MTK - ZTE
Igen és több, mint 2,5