Sportág: Kosárlabda
A Paris és a Monaco összecsapása a francia LNB bajnokság döntőjének harmadik mérkőzése lesz, amelyet Párizsban rendeznek. A párizsi csapat remekül játszik Toumas Ilsalo irányítása alatt, és már két trófeát nyertek. Most lehetőségük van a harmadik megszerzésére. Az első meccsen alulmaradtak, de a második meccsen sikerült visszavágni, így most 1-1 után jöhet a harmadik találkozó a francia fővárosban.

A török bajnokság két legerősebb csapata, a két Euroliga-alakulat vívja meg a bajnoki nagydöntőt, amelynek első összecsapásán a Fenerbahce 85-74-re nyerni tudott, idegenben is!

Elérkeztünk a spanyol első osztályú kosárlabda-bajnokság nagydöntőjéhez, amit az alapszakaszban 2. helyen végzett Real Madrid és az 5. helyezett Ucam Murcia játszik.

A második meccséhez érkezik a görög kosárlabda-bajnokság döntője. Az első találkozón-, meglepetésre 84-89-re az Olympiakosz nyert a városi rivális otthonában!

2024.06.
06.
Amerikai Arénák- Amerikai Döntők!
Az olvasók kedvenc rovatában vegyes szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. Az eredő szorzó 1,7 és 2,5 között lehet, a meccskínálat függvényében. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten. Fosszuk ki az irodákat együtt!

01.
Kosárlabda ACB Liga: Murcia – Unicaja
A spanyol élvonalbeli kosárlabda liga rájátszásának elődöntős párharcában vagyunk. Immáron a harmadik mérkőzés következik, ezúttal már Murciában, a Palacio de Deportes de Murcia csarnokban. A Murcia az első két mérkőzésen hatalmas meglepetést okozott, mindkét meccsen legyőzte az Unicaját Malagában. Nagyon érik a csoda, hogy az előzetesen esélytelenebbnek ítélt csapat jut a döntőbe.

Kosárlabda, Super Ligi: Fenerbahce – Besiktas
A török kosárlabda bajnokság elődöntője zajlik éppen, ahol az egyik párharcban a Fenerbahce és a Besiktas feszül egymásnak. Az első mérkőzésen az Ulker Arénában a Fener bizonyult jobbnak 96-88-ra verte meg városi riválisát. Ma szintén a Fener otthonában lesz a találkozó.

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.