Sportág: Kosárlabda

Az idei bajnokság legnagyobb meglepetése a Mezőkövesd Zsóry FC csapata. A Kuttor Attila-vezette gárda ugyanis 10 forduló után is tartja a lépést a két gigásszal a hazai pontvadászatban. Ma pedig az immáron jó két éve bevehetetlen Grupama Arénába látogat a matyóföldi alakulat. Lássuk, mire számíthatunk.

Mivel az oldalon átfogó fejlesztés lesz, ezért a gordiuszi csomót úgy oldottuk meg, hogy a következő játékban az első fordulóban két hozzászólásban külön lülön kell majd tippelni és így a valós pontszám jelenik majd meg és nem az eredő. Továbbra is köszönjük, hogy részt vesztek a játékban és a tesztelésben, az észrevételeket köszönjük és természetesen figyelembe vesszük a további fejlesztéseknél. Két nap BL után jón az EL eddig rendre borultak a papírformák vajon most mi lesz a kisebbik európai kupában? Nem szeretnék persze senkit sem befolyásolni mindenki tippeljen kedve szerint. Kívánunk sok sikert mindenkinek!

A Ferencváros még nem játszott NB1-es meccset a szezonban, a nemzetközi sorozatban azonban még ott vannak. A Dinamo Zagreb elleni kiesés után előbb a Groupamában fogadják az újonc Kaposvár csapatát, a jövő héten pedig Litvániába utaznak, hogy az EL-csoportba kerülésért megmérkőzzenek a Suduva Marijanpole gárdájával. De előbb a bajnoki, ahol minden bizonnyal nem ugyanaz a csapat lép pályára, mint a EL-ben.
Pákász
1 Tovább

A magyar másodosztályú labdarúgó-bajnokság egyik kiemelt csapata, abszolút feljutási eséllyel, remek játékoskerettel a Vasas SC. Kimondva-kimondatlan őket és a másik budapesti csapatot, az MTK-t tartják a feljutás két nagy esélyesének. Mindketten vereséget szenvedtek a bajnokság első meccsén, most a Vasas máris megkapja a lehetőséget a javításra, az ellenfél a Soroksár csapata lesz.
Pákász
0 Tovább

Több tényező is megoszthatja a Újpest játékosainak figyelmét az idénynyitón, ami megzavarhatja a fejeket: stadionkérdés, Traoré-ügy, címermizéria. Nem szerencsés helyzet, kérdés, hogy Vignjevic mesternek sikerül-e ezeket a dolgokat kizáratnia legényei agyából, hogy csak a focira összpontosíthassanak. A Puskásnál a hatalmas játékosmozgással szinte egy új csapatot kell összeállítani. Kezdődik az nb1!
CheCalcio

Óriási lehetőség előtt áll a magyar és a brit női kosárlabda-válogatott: nemcsak az Európa-bajnokság legjobb négy csapata közé kerülhet, de esélyt kap kijutni az olimpiára is! A brit kapitány szerint a hagyományok a magyarok mellett szólnak, de ezek itt most nem számítanak. Székely Norbert további sikerre érzi éhesnek a lányokat. Lássuk az esélyeket!
CheCalcio
3 Tovább

A Csapat diadala a két csoda, amit eddig a magyar kosaras hölgyek vittek végbe az Európa-bajnokságon: két nem várt győzelemmel a legjobb nyolc közé jutottak, ami 18 éve, a franciaországi hetedik hely óta nem sikerült ebben a sportágban. Vajon, milyen hatással van a biztos továbbjutás tudata és az egy nap pihenés a magyar, illetve a tuti kiesés ténye a török válogatottra?

Az egyetlen, a világranglistán mögötte álló csapattal kezdi a kontinensbajnokságot a megfiatalított magyar válogatott a szerbiai Nisben, ám Szlovéniát véletlenül se írja le senki! Keretük, bár nem túlságosan nagy merítésű, de jó nevű játékosokat tartalmaz. Lássuk az esélyeket!
CheCalcio
6 Tovább

A francia kosárlabda-bajnokság döntőjének utolsó meccse következik, miután a lyoni két hazai győztes meccs után, a Nagyhercegségben a Monaco egalizálni tudott. Tavaly szintén a Monaco volt az egyik fél és szintén utolsó meccsre került sor. Akkor hazai környezetben egy ponttal kapott ki a csapat a Le Mans-tól és így maradt le a bajnoki címről. Ma is hasonlóan szoros végeredmény várható!
Skokova
2 Tovább

Hiába fogadkozott az Alba Berlin kapitánya a második meccs előtt, hiába is tettek meg mindent a sárgamezesek a meccsen, egészen egyszerűen nem volt ellenszer a Bayern magasabb színvonalú játékára. Mint egy precíz, pontos gépezet, bedarálták a második győzelmet is. És nem lesz ez máshogy a harmadik meccsel sem, amit ráadásul ismét az Audi Dome-ban vívnak meg.