kispályás

Tipplap szerző
Havi cikkek száma: 0 db
Aktuális havi ROI -

Hozzászólások

kispályás 2018-03-15 00:43:39
A bajnoki címet védő Löwen brutális meneten van túl, a hónap elején egy hét alatt játszottak le négy mérkőzést,  két bajnoki és egy kupa összecsapás mellett a Nantes-ot fogadták BL meccsen. A sorozatos sérülések miatt reaktiválták a tavaly visszavonuló Du Rietzet, a svéd játékos március 6-án a Lipcse ellen lépett újra pályára. Mai ellenfelük a Gummersbach gyatra tavaszt fut, az utóbbi mérkőzéseik közül csak az újonc Baglyokat tudták felülmúlni. Stanislav Zsukov és Joseph Pujol játékára nem számíthat a vendégek mestere, a két játékos legközelebb a Lipcse ellen lesz hadra fogható A mérkőzésre kínált opciók közül csalogatóan hív a vendégcsapat legalább dob 23 gólt opció, amiért pazar 1.7 szorzót kínál az iroda.
 
kispályás 2018-03-13 00:31:00
Április 13-15. között Szkopje ad otthont az idei F4 rendezvénynek. A hátralévő két fordulótól függetlenül már meg is vannak a résztvevői: Vardar, Zágráb, Celje és a Breszt. A lebonyolítás szerint az alapszakasz győztese a negyedik helyezettel, a második pedig a harmadik helyezettel meccsel az elődöntőben, vagyis játszik a döntőbe jutásért. Szóval a cél ennek értelmében a negyedik hely elkerülése, ezért folyik, folyhat a versengés. A tabella jelen pillanatban így fest: 1. Vardar 49 pont, 2. Zágráb 34 pont, 3. Celje 32 pont, 4. Breszt 31 pont. A horvátok az utolsó előtti fordulóban a Dinamóval játszanak, itt számolhatunk nekik két pontot, a Celje a Vojvodinával méri össze erejét, ez is két pont, majd a kisebbik szkopjei csapat otthonában zárja a sorozat alapszakaszát. A Bresztre ma az a Gorenje Velenje vár, akik bebetonozták már magukat az ötödik helyre, se előrébb, se hátrébb nem végezhetnek. Neki már az időközben megkezdődött szlovén bajnokság rájátszása az elsődleges, ahol az első fordulóban el is hasaltak Koperben. Bebeshko fiai (Breszt) a legutóbbi fordulóban kikaptak a Metalurgtól, de ennek megvan a miértje. Egy napon volt a Gomel elleni bajnoki mérkőzésükkel, ami nekik életbevágóan fontos, ugyanis a fehéroroszoknak egy BL hely jár, ezért ez a mérkőzés volt a prioritás, Macedóniába a „fakóval” utaztak el. Azóta értékes döntetlent játszottak az SZKA Minszk otthonában, ezzel vissza is vették tőlük a vezetést a bajnokságban. Ma biztos, hogy nem fog pályára lépni Nikulenkau, Shylovic, Rutenka, Horak és az időközben térdoperáción átesett Stojkovics is kihagyja a mérkőzést. Véleményem szerint a szlovénok ma nem fognak izmozni, a fehéroroszok kerete viszont elég foghíjas, ennek ellenére ők az esélyesek. Legkényelmesebb helyzetben a Celje van, „csak” hozniuk kell a Vojvodina és a Metalurg ellenit és akkor 36 ponttal zárnak, a Breszt, ha ma behúzza, lesz 33 pontja, valószínű a horvátok sem hibáznak a Dinamo ellen, így ők 36 egységgel várhatják az utolsó fordulót a Breszt ellen, aminek az alább levezetés szerint nem lesz tétje, mert a fehéroroszok maradnak a negyedik helyen. Mivel az eredmény teljesen irreleváns, ezér bármilyen eredményt el tudok képzelni. Elképzelhetőnektartok egy sok gólos mérkőzést.
 
kispályás 2018-03-10 10:25:16
Fradi meccsen az első félidei 2 gól 2.40-ért csak nekem tetszik ennyire?
kispályás 2018-03-10 01:18:00
Pár gondolat a Rosztov-Bukarest meccsről. Felületes szemlélőnek úgy tűnhet, hogy a románok feláldozták a mai mérkőzés oltárán a hétközi bajnoki mérkőzésüket. Szerdán kikaptak Crsiovában, de szó sem volt lazsálásról, még Neagu is játszott (a jegyzőkönyvben öt akciógól szerepel a neve mellett), aki általában keveset játszik bajnoki mérkőzésen. A mérkőzés tétje a csoport második helye, vagyis Metz, vagy Fradi. A nagy kérdés az, hogy az eredmény ismeretében a másnap pályára lépő Ferencváros és Metz mit gondol, mert a döntés az ő kezükben van. 
kispályás 2018-03-08 00:58:36
Kitűnő formában van a hazai gárda, annak ellenére, hogy a múlt héten kikaptak a Nantestől. Joel Da Silva fiai előtte októberben szenvedtek vereséget legutóbb szintén a Nantestól. Az EHF Kupában is jól teljesítenek, vezetik csoportjukat a hátralévő két fordulótól függetlenül már továbbjutottak. Az ősszel párszor megbotló párizsi alakulat múlt héten rendkívül meggyőző játékkal mosta le a pályáról a tabellát vezető Montpelliert, a mérkőzésen Karabaticsék a második félidő derekán már tízzel is vezettek, ezen a vendégek már csak kozmetikázni tudtak. A múlt heti produkciójukat látva számomra meglepően gáláns szorzót kínálnak a bukmékerek a vendégsikerre, használjuk ki!
 
kispályás 2018-03-07 00:56:25
Három forduló van hátra a Seha Liga alapszakaszából, a legjobb négy mezőnye lassan kialakult, a Vardar, a Zágráb és a Breszt helye már biztos, a negyedik kiadó helyért legjobb pozícióban a szlovén Celje van, aki ma a liga döntetlenkirályához (15/6!) a Nexehez látogat. A kínálatot átnézve először ezt a mérkőzést akartam ajánlani, jobban körüljárva a dolgot azonban inkább hanyagolom. A hazai csapat mint már írtam, tizenöt mérkőzéséből hatszor remizett, emellett nyolcszor kikaptak és csak egyszer hagyták el győztesen a parkettet. Az EHF Kupában azonban remekül menetelnek, négy forduló után a Göppingen mögött másodikként már továbbjutónak tekinthetők. Csapatuk legjobbja a veterán szélső Zrnic (39), aki fénykorában a Gummersbach színeiben zsinórban háromszor nyerte meg az EHF Kupát (2010.,2011.,2012.), de Brumen leigazolása is nagy fogás volt az ő szintjükön. Gyors és kombinatív játékot játszik a fiatal és tehetséges Celje, de ez a nagyok ellen, láthattuk a Veszprém ellen is, nagyjából 45-50 percre elegendő, aztán elfogy kraft. Ezen a szinten azonban bőven elegendő, hogy mégsem ajánlom ki, annak egyetlen oka van, mégpedig az, hogy a szlovéneknek két pontra van szükségük a biztos negyedik helyhez, amit könnyedén meg is tudnak szerezni jövő héten hazai pályán a teljesen homály szerb Vojvodina ellen. Branko Tamse (Celje) ma nem számíthat Beciri, Makuc, Kodrin és Mitrovic játékára, viszont talán már pályára léphet Vujovics és Sliskovic, hazai oldalon egy sérültről számol be a sorozat honlapja.
A francia bajnokság mai fordulójából egy mérkőzés tetszik igazán, a hétvégén a Löwennel döntetlenező Nantes a Cesson vendége lesz. Az egyre jobb formát mutató Claire vezérletével szerintem be is húzzák. A Montpellie-re kötelező házi feladat vár hazai pályán az első osztályba returjegyet váltó  Massy ellen, a többi mérkőzéshez nem szívesen nyúlnék. Az őszt szenzációsan végig játszó Nimesből úgy tűnik elfogyott a szufla, a Saran ellen azért ők az esélyesek, ide sok gólt várok. Akik nagyobb szorzóra vadásznak megreszkírozhatják a Chambery győzelmét és Nagy Kornélék sem esélytelenek az öt éven belül nemzetközi porondra vágyó Aix ellen.
 
kispályás 2018-03-06 15:30:58
Látom kezdenek elszabadulni az indulatok. Innentől kezdve gyomlálni fogok.
kispályás 2018-03-06 11:10:37
Négy napon belül másodszor mérkőzik meg egymással a Hannover és a Göppingen. Az idei év meglepetéscsapata, az Ortega dirigálta hazai alakulat szombaton enervált támadójátékának köszönhetően váratlanul nagyarányú (30:19) vereséget szenvedett Göppingenben. Ezzel tizenhárom mérkőzés óta tartó veretlenségi sorozatuk szakadt meg. Hazai pályán egyébként még veretlenek, elvérzett itt a Flensburg, a Magdeburg, a Füchse, de a Kiel is vesztesen távozott, egyedül csak mai ellenfelüknek sikerült innen ponttal távozni. Tehát a statisztika hazai győzelmet sejtet. Ez azonban kupamérkőzés, a tét pedig a májusi hamburgi kupa final four. ( A további párosítások: Löwen-Lipcse-ma, Füshse-Magdeburg-szombat, a Wetzlar már vasárnap biztosította részvételét a Stuttgart ellenében.) Igazi kupaspecialista a Göppingen, aktuális bajnoki helyezésüktől függetlenül az utóbbi négy évben háromszor is érdekeltek voltak az EHF kupa végjátékában, sőt az utóbbi két évben meg is nyerték azt, a másik oldalon viszont nincs ilyen jellegű tapasztalat. Bár csábító a hazaiakra adott 1.30 szorzó, a fentebb leírtak miatt nálam ez no bet kategória.
A Zágráb évek óta érdekelt a BL kiesés szakaszában, valahogy mindig továbbléptek. Erre idén is megvolt a lehetőségük, saját kezükben volt a sorsuk, mindössze „csak” hazai pályán felül kellett volna múlniuk a svéd bajnokot, ez azonban nem sikerült. Maradt nekik a Seha Liga, ahol már biztosították helyüket a final fourban. Egyetlen céljuk lehet, hogy elkerüljék a negyedik helyet, ugyanis az elődöntőben az első helyezett (Vardar) a negyedikkel, míg a második a harmadikkal mérkőzik meg a döntőbe jutásért. Alig negyvennyolc órával a kiesést követően nem tudom mennyire sikerül összeszedni magukat a volt edzőjük Babic által dirigált szlovén Velenje ellen. Véleményem szerint ma ezt azért hozni fogják megőrizve ezzel második helyüket.
 
kispályás 2018-03-05 00:25:30
Nálam ez így néz ki: PSG, Vardar, Veszprém, Barca/Flens
kispályás 2018-03-01 10:43:50
Lauge is Veszprémbe igazol?
http://sport.tv2.dk/haandbold/2018-02-28-rasmus-lauge-er-taet-paa-stort-skifte-til-topklub
kispályás 2018-02-27 23:56:09
Parádés  ! Grat!
Parádés  ! Grat!
kispályás 2018-02-27 13:46:12
Linkek a Seha mérkőzésekhez:
https://www.ehftv.com/hu/livestream/hc-meshkov-brest-vojvodina/1110721
https://www.ehftv.com/hu/livestream/rk-gorenje-velenje-hc-metalurg/1111041
https://www.ehftv.com/hu/livestream/hc-prvo-plinarsko-drustvo-zagreb-hc-vardar/1111042
kispályás 2018-02-27 00:04:00
Seha, soha! -fogalmaztam meg magamnak pár éve alapelvként, amit azért jópárszor sikerült megszegnem. Ma azonban tényleg nehéz bármire is voksolni, hiszen a lényegi kérdések már az alapszakasz vége előtt négy fordulóval nagyjából eldőltek. Gyakorlatilag kialakult a Final Four mezőnye, kiesni pedig nem lehet, inkább lasszóval fogják az induló csapatokat. Pár információt azért megosztok veletek, hátha segít annak, aki mégis áldoz ezekre a meccsekre. Szombaton a Psg bravúros legyőzésével a Breszt továbbjutott csoportjából a Bl-ben. Bebeshko mester ma hat alapjátékosát pihenteti, nincs nevezve a mérkőzésre Shlovic, Nikulenkau, Rutenka, Stojkovic, Horak és a kapus Pesic is pihenőt kapott. Kollégája Kamenica is foghíjas keretből gazdálkodhat, nem számíthat négy montenegrói játékosára, hogy miért, azt nem tudtam kibogozni, ami betudható hiányos szerbhorvát nyelvtudásomnak. Zágrábban a vasárnap Nantes-ban elhasaló Vardar megáll hazafelé, hogy „letudja” ezt a mérkőzést, aminek a presztizsen kívül szinte semmi tétje, hiszen a macedón csapat már megnyerte az alapszakaszt. Zlatko Horvátéknak sem ez a mérkőzés a héten a prioritás, hiszen szegedi vereségükkel már elég távolinak tűnik BL továbbjutásuk, sorsuk már nem a saját kezükben van. Le kell majd győzniük a svéd bajnokot és drukkolniuk kell a Plock macedóniai győzelmének. A sorozatos sérülések miatt újabb játékos igazoltak, a hírek szerint ma pályára is lép a Dubravából érkező Petar Medic.
kispályás 2018-02-26 12:31:52
Folyamatosan emelkedik az 50.5o szorzója, a tegnapi induló 1.70-ről előbb 1.80, majd 1.85-re emelkedett. 
kispályás 2018-02-17 10:20:44
Szia,
Az első háromnak azért van némi realitása, sajnos a csabai siker szinte kizárt.
kispályás 2018-02-17 01:34:42
Akit a magasabb szorzók hoznak izgalomba:
SZKA Minszk 1.95
Magdeburg 2.20
Kisvárda 3.15
kispályás 2018-02-14 01:29:24
Nantes hiányzói: Buric, Nyokas, Faluvégi, Lazarov, Matulic. Érkezett Guillo a Cessontól és Espen Lie Hansen a szétszéledő Midtjyllandból.
Montpellier a következő játékosokat nevezte a Chambery ellen: https://www.montpellierhandball.com/fr/actualites/2018-02-13/un-clasico-point-nomme
kispályás 2018-02-13 13:07:56
Seha hiányzók:
Vardar: Cupic
Zágráb: Vuglac, Hrstic, Miklavcic és a "quatari" :-) Zsarko Markovics szerződése lejárt, aki már PLockban sem lépett pályára.
kispályás 2018-02-11 01:15:00
Pár ötlet a mai naphoz:
Flensburg 1-5  2.20
Lipcse +3.5     1.70
Bukarest 1-5   2.20
Bukarest 26.5o   1.90
kispályás 2018-02-09 20:14:00
https://m.trojmiasto.pl/sport/relacja/GTPR-Gdynia-Kastamonu-Belediyesi-GSK-rl1431.html
kispályás 2018-02-06 01:07:00
Porto-Sporting
Egy nappal a Sporting-Porto labdarúgó Portugál kupa elődöntőjének első mérkőzése előtt fordított felállásban kézilabdán is egymásnak feszülnek a felek. A hazai gárda hosszú évekig dominálta a portugál pontvadászatot, ezt tavalyelőtt a Braga, tavaly pedig mai ellenfele a Sporting törte meg. A visszaesés törvényszerű volt, a csapatot sorra hagyták el legjobb játékosai, Mick Schubert visszatért Dániába, a cseh Kasal egy év spanyol kitérő után ma már a Presovot erősíti, Borges Barcelonába igazolt, a legnagyobb érvágás azonban Duarte távozása volt. Mindezek ellenére vezetik a bajnokságot, ráadásul az őssszel elhozták a pontokat Liszabonból. Kiváló szezont tudhat maga mögött a Sporting gárdája, hosszú Porto hegemóniát megtörve 16 év után ünnepelhettek újra portugál bajnoki címet, ráadásul bónuszként elhódították a Challenge kupát is, a döntőben kettős győzelemmel múlták felül a román Turdát. Keretük magját zenitjükön túljutott, de még jó játékosok alkotják, ilyen például az osztrák Janko Bozovics, a Veszprémben is megforduló Carlos Ruesga, vagy Felipe Borges, aki négy évet húzott le Montpellierben, vagy a két plocki, Nikcsevics és Tiago Rocha. Szeptember elején Eperjesen az osztrák bajnok, a finn bajnok és a házigazda Presov ellenében kvalifikálták magukat a BL főtáblára, ahol azonban csak epizódszerep jutott nekik. Érdekes, hogy az egy év irodánál 1.80-2.40 a hazai-vendég opció, a Zrt. szűkebben méri, 1.75-öt ér a hazai győzelem, míg 2.25-öt ad a vendégsikerre. (2018. 02. 05. 23:50 órai állapot) Véleményem szerint ez a mérkőzés húzható vendégre.
 
kispályás 2018-02-03 13:32:22
Ami még tetszik mára az a Byasen-Gdynia mérkőzés. A vendég lengyel csapat harmatgyenge támadójátékot produkál, rendre 20-21-22 gólra képes csupán, ezért azt gondolom, hogy ma a Byasen nyerni fog otthon, de nem fogja agyonverni a lengyeleket. Jó eséllyel le fog jönni a hazai és 53.5u opció 1.95-ért.
kispályás 2018-01-30 16:41:52
Bobafet,
Köszönjük szépen eddigi ámokfutásodat. Tőled is elköszönünk.
kispályás 2018-01-30 13:19:24
A vendégek szakvezetője nem számíthat az Európa-bajnokságon megsérült Lagergren játékára, a szintén Eb résztvevő Henningsson viszont bevetésre kész.