Szerkesztő

Tipplap szerző
Havi cikkek száma: 6 db
Aktuális havi ROI-6.51 %

Cikkek

Partnerünk a TTBK  Sport megint küldött tippeket. Ezuttal röplabdát, bízunk benne, hogy legalább olyan jók lesznek mint az utolsó pár, ami nagyon szépen sikerült. Mi drukkolunk és szerintem lesz olyan a szerkesztőségben aki még is fektet némi aprót ezekbe a tippekbe.

Úgy éreztük, hogy lenne igény az amerikai sportokra adott tippekre, de momentán a szerkesztőink között egy sem tudná azt a szintet hozni amit mi nyújtani szeretnénk ezért körülnéztünk, hogy ki tudna ebben partner lenni és megosztaná a tippjeit velünk is. Hosszas tárgyalások után végül a TTBK Sport oldallal sikerült egyezségre jutni akik napi szinten osztanak meg tippeket kizárólag a mi oldalukon, de természetesen további tippeket találhattok az ő oldalukon is.. Az időeltolódás miatt ezek a cikkek nálunk késő délután tudnak megjelenni, hogy minnél több információt begyűjtve jó tippekkel örvendezhettessünk meg benneteket de legalább érdemes lesz visszatérni délután is az oldalra..

Kaptunk olyan kritikát, hogy könnyű csak a statisztikákból cikket fabrikálni, holott az elsődleges információkat, a forma alakulását, a sérültek számát és nevét, illetve még a korábbi meccsek rövid leiratát is mind-mind ezekről a statisztikai oldalakról lehet levadászni. Ezeknek az átböngészése időbe telik. Egy jó tippster ezután elolvassa a csapatok oldalait, illetve érdekességeket is keres, hogy mindezek után hozza meg a döntést, természetesen a szorzók ismeretében. Higgyétek el, nem kevés időt spórolunk meg Nektek azzal, hogy ezeket megtesszük. Érdekességképpen lefordítottuk egy közismert német sportfogadó oldal mai írását a ’Gladbach – Mainz meccséről. Nyilván a nyelvi sajátosságokat magyarítottuk ahol kellett. Érdemes elolvasni, így néz ki egy német sportelemzés!

A két kiváló francia játékos ezúttal Belgiumban találkozik egymással, ahol a bukik jelenleg Gael-nek adnak jobb szorzót. 1,50-öt-ér a 193 sm-es óriás sikere. A két játékos nagyon hasonló paraméterekkel bír, korban, testi adottságokban nagyjából egyeznek, bár Monfils vékonyabb és magasabb, míg Tsonga alacsonyabb, de nehezebb. Mindketten Svájcban élnek, mindketten kétkezesek, egyaránt 2004-ben kezdték a profi pályafutásukat. Monfils a világranglistán 32. helyen áll, míg Tsonga jelenleg 75-ik. Egymással eddig hét alkalommal találkoztak, a győzelmek állása 4-3 Tsonga javára, de a két utolsó meccset Monfils nyerte. Vajon tényleg ennyivel esélyesebb Monfo? Beszéljük meg!  

Társoldalunk által üzemeltetet Facebook csoport A sport ötletek, indoklások, rendszeresen megoszt napi free tippeket. Ezekből alkalom szerűen válogatunk mostantól és megosztjuk veletek, de ha rendszeresen szeretnétek követni a csoportot akkor természetesen csatlakozhattok is hozzájuk.Itt találjátok őket!  

2018.09. 28. Pénteki hokidömping
A pénteki napokon jellemzően minden jelentős jégkorong ligában játszanak fordulót. Nincs ez másképp ma sem. Választék tehát van, beszéljük meg mik a legjobb opciók mára!

Két igazán gólképes csapat találkozik a KHL mai játéknapján. Van egy remek fogadási ajánlatunk! Beszéljük meg a többit is!

Szerkesztő   kollégánk talált két meccset amit szerinte érdemes lehet fogadni,lássuk mire jutott!

A 33 éves portugál sztárfocista, Cristiano Ronaldo augusztus 18-án először lép pályára tétmérkőzésen új csapatában, a Juventusban. Az ötszörös aranylabdás 9 év után hagyta ott idén nyáron a Real Madrid csapatát, ahol - többek között - kétszer a spanyol bajnokságot, kétszer a Spanyol Kupát és négyszer a Bajnokok Ligáját is megnyerte. Regisztrációdat követően most szombattól élőképes közvetítéssel, kiváló minőségben, reklám nélkül nézheted meg az olasz labdarúgó-bajnokság mérkőzéseit a Tippmixpro-n, így biztosan nem maradsz le egyetlen gólról sem!

Vasárnap este eldől, melyik csapat emelheti magasba a vb-trófeát. Horvátország drámai csatában győzte le az angolokat, így története első világbajnoki döntőjére készülhet. A horvát meglepetéscsapatnak azonban nem lesz könnyű dolga, hiszen a fogadók szerint esélyesebbnek tartott franciákkal kell megküzdenie, akik immár harmadik alkalommal jutottak be a döntőbe.