Gandras

Tipplap szerző
Havi cikkek száma: 13 db
Aktuális havi ROI-31.41 %

Cikkek

Furcsa volt Crosst ekkora előnyről meccset bukni tegnap, és igazából az a pillanatok alatti zuhanás volt a teljesítményében a rendkívül érdekes, mert nem az ellenfele javult akkorát. A csütörtöki napon az aktuális beugró De Zwaan ellen javíthat.
Gandras
0 Tovább

Az angol ötödosztály első felében helyezkedik el mindkét gárda, jelenleg három pont van a két csapat között a vendégek javára, ugye ebben az osztályban az első hely mögött a másodiktól a hatodik pozíció ér playoff lehetőséget.

A nyári olaszországi utánpótlás EB selejtezői után több barátságos mérkőzést is játszanak az U21-es válogatottak, ezek közül emelkedik ki nyilvánvalóan az angol-német, ami már ezen a szinten is bőven belefér a presztízs kategóriába! Lássuk a tippet és az esélylatolgatást!

Koszovó is megkezdi a selejtezőbeli szereplését az "A" csoportban, ahol természetesen Anglia számít a favoritnak, a második helyért meg óriási ádáz küzdelem van kinézőben.

A skótok legyőzése után rendkívül motivált állapotban fogadják a kazahok Oroszországot, akik mivel vereséget szenvedtek Belgiumban némi eredménykényszerben lépnek pályára. Kényelmes kirándulásra nem számíthatnak Cherchesovék. A mérkőzés játékvezetője az 1979-es születésű szlovén Vincic lesz.
Gandras
1 Tovább

Jó formába kerültek a norvégok az elmúlt meccseik alapján, míg a spanyoloknak voltak kisiklásaik, igaz nem akármilyen ellenfelekkel szemben. Nem egy erősségi szinten mozognak a felek, enyhén szólva sincs sok esélye az északiaknak, de egy kis kombinációval szép oddsot meríthetünk a spanyolok sikeréből.

Az elmúlt két-három évben több magukhoz képest meglepően jó eredményt ért el a luxemburgi válogatott, természetesen közülük is kiemelkedik a franciaországi döntetlen, vagy a magyarok elleni győzelmük egy felkészülési találkozó keretein belül. Ma a harmatos Litvánokkal játszanak EB-selejtezőt.

Nincs jó formában a hazai gárda, az elmúlt 5 bajnokijukból hármat is elveszítettek, ám ennél komolyabb probléma lehet a szakvezetés számára, hogy 343 perce képtelenek gólt szerezni. Ma pedig a Cottbus ellen kellene bizonyítani!

A skót hatmadosztály listavezetője a kiesés elől menekülő Berwick otthonába látogat, ahol korábban már akadtak kellemes emlékeik, hisz az utolsó öt fellépésük a Shielfeld parkban a győzelmükkel ért véget.

A Wehen tegnapi győzelmének, illetve a múlt heti vereségnek, köszönhetően  némi eredménykényszer került a vendégek vállára, hisz jelenleg lekerültek a dobogóról, de természetesen egy mai  sikerrel visszakerülhetnének oda, ráadásul a következő fordulóban éppen a wiesbadenieket fogadják.