Barnamedve (kosárlabda)
Tipplap szerző
Havi cikkek száma:
7 db
Aktuális havi ROI8.68 %

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Mára visszafogtam magam :D csak 5 ötletet bontottam ki. Ezeken kívül a Türk Telekom várhatóan megveri a Londont idegenben is, valamint a Tenerife - Veneziával kapcsolatban az jutott eszembe, hogy szorosabb lehet, mint azt várják a bukik és a Veneziát nyeretném plusszos hendivel 9,5 körül. A játékstílusok alapján a Neptunas - Napoli meccsen pedig lehet 175 fölé lőni, aki szereti a overt, én nem szeretem.
SOK SIKERT MINDENKINEK!
Euroliga
Az ASVEL a szezon elején a vártnál jobb teljesítményt nyújtott, a párizsi győzelme után azonban vereségsorozatba került, és hét fordulót követően 2–5-ös mérleggel áll. Tony Parker csapatának sürgősen javítania kell, ha versenyben akar maradni a legjobb tíz közé kerülésért. A franciák támadójátékának alapját a betörések és a kipasszok jelentik, amelyekkel igyekeznek üres hárompontos helyzeteket kialakítani Patty Mills, Tremonte Waters és társaik számára, de a csapat sokszor a hátvédek által megteremtett lehetőségektől függ. Joel Bolomboy a palánk alatt jelenthet stabilitást, ugyanakkor támadásban is többet kellene hozzátennie. A Partizan kellemes meglepetést okozott, és a rendkívül nehéz sorsolás ellenére 4–3-as mérleggel érkezik a találkozóra. Carlik Jones a Crvena Zvezda elleni rangadón 26 ponttal és öt gólpasszal vezette csapatát, támadásban továbbra is ő jelenti a fő kiindulópontot, míg a kettőzésekkel megnyíló helyzetekből társai is eredményesek lehetnek. A belgrádiak védekezése a negyedik legjobb az Euroligában, és meccsenkénti labdaszerzésekben is vezetik a mezőnyt, ugyanakkor támadóhatékonyságban az utolsó, huszadik helyen állnak. Mindkét csapat számára fontos lesz a kemény, agresszív védekezés, ezért 175,5 pont alatti összpontszámra számítok, a tippmixen alacsonyabb a határ. A kimenetel tekintetében a Partizan esélyesebb!
tippszelvény
ASVEL Lyon-Villeurbanne - Partizan Belgrád
Kevesebb, mint 170,5
Eurokupa
A Le Mans jó formában várja a mérkőzést, de ugyanez elmondható a Hapoel Jeruzsálemről is, amely a hétvégén a tel-avivi Hapoel ellen, valamint az EuroCup eddigi szakaszában is kiváló kosárlabdát mutatott. A Le Mans fizikálisan erős csapat, ám ezúttal olyan ellenféllel találkozik, amely ezen a téren is felveszi vele a versenyt, miközben támadásban nagyobb potenciállal és jobb egyéni képességekkel rendelkezik. Lofton remek formában játszik, Milton pedig szintén megtalálta a ritmusát, így a Hapoel Jeruzsálem esélyesebb!
tippszelvény
Le Mans - Hapoel Jerusalem
Hapoel Jerusalem
Eurokupa
Nem szeretitek ha sok ötletet írok, így a mai sok-sok eurokupás meccsből csak kettőt hoztam, a BL-t hanyagolom. :)
A Chemnitz a várakozásokat felülmúlva teljesít az EuroCupban, de hosszabb távon nehéz lesz fenntartania ezt a magas szintet. A német csapat ráadásul kissé fáradtan érkezhet a találkozóra, hiszen hétfőn még bajnoki mérkőzést játszott, amelyen vereséget szenvedett a Würzburgtól. A Bourg ezzel szemben megszerezte az idény első egymást követő két győzelmét, és a játéka is javuló tendenciát mutat. A francia együttes kerete erősebb a Chemnitzénél, így a jobb forma és a játékosállomány közötti különbség alapján a Bourg győzelme erős tipp!
tippszelvény
Chemnitz - Bourg
Bourg
Euroliga
A Virtus az idény egyik kellemes meglepetése az európai kosárlabdában, amit az utóbbi kilenc mérkőzésén aratott nyolc győzelme is jól mutat. Bolognában kiváló a hangulat, a csapat pedig az Euroligában hazai pályán még veretlen! A Zalgiris eközben eddig elmaradt a nyáron kialakított keretétől várható teljesítménytől, most pedig a szezon egyik legnehezebb idegenbeli mérkőzése vár rá. A Virtus remek formája és a hazai közönség támogatása alapján a bolognai együttes győzelme tűnik a jobb választásnak. DE hozzá kell tennem, hogy nekem a Zalgiris az egyik kedvenc csapatom és nem érzem annyira biztosnak az olasz győzelmet és szorosabb meccset várok. Én Hendivel megpróbálom a Zalgirist. DE ÉN KIS TÉTTEL JÁTSZOM CSAK A JÁTÉK KEDVÉÉRT ÉS BANKROLLMENEDZSMENTET ALKALMAZOK! Mindenki a saját pénztárcájának az ura és parancsolója!
tippszelvény
Virtus Bologna - Zalgiris Kaunas
Zalgiris Kaunas +4,5
Euroliga
A szezon eleji lassabb rajt után a Hapoel Tel Aviv megtalálta a ritmust, és egymás után három Euroliga-mérkőzést is megnyert. A csapat több játékosa is kiváló formában van, ráadásul a jelenlegi teljesítményük alapján még további fejlődési lehetőség is rejlik bennük. Az izraeli együttes ezúttal az Anadolu Efes csapatát fogadja, amely nincs jó formában és amelyet jelentős sérüléshullám sújt, így a törököknek nehéz dolguk lehet a házigazdák jelenlegi szintjével szemben. A Hapoel jobb formája és az Efes hiányzói alapján izraeli győzelem várható.
tippszelvény
Hapoel TA - Anadolu Efes
Hapoel TA
Eurokupa
Két lassú tempóban játszó csapat találkozik, amelyek támadójátéka eddig nem tartozott az EuroCup legerősebbjei közé. A Basket Roma nagy reményekkel vágott neki első EuroCup-idényének, ám négy forduló után 2–2-es mérleggel áll, és teljesítményével egyelőre nem váltotta be maradéktalanul a várakozásokat. Niccolo Mannion a csapat legfontosabb játékosa, mérkőzésenként 21,2 pontot és 5,8 gólpasszt átlagol, Kelly Olynyk érkezése pedig tovább növelheti az együttes támadóerejét, amint teljesen felveszi a ritmust. A rómaiak támadóhatékonysága jelenleg csak a 19. legjobb a sorozatban, védekezésben pedig szintén akadnak problémáik, hiszen a tizedik legrosszabb mutatóval rendelkeznek. A Bosna a Partizan és a Dubai elleni vereségek után a Bahcesehir legyőzésével javított az EuroCupban, így a sűrű program ellenére értékes sikert könyvelhetett el. A szarajevói csapat vezére Reggie Perry, aki átlagosan 14,2 pontot és nyolc lepattanót szerez. A Bosna támadóhatékonysága és játéktempója ugyanakkor szintén az EuroCup alsóbb régiójába tartozik, ráadásul az esélyesebb ellenfelekkel szemben kifejezetten törekszik a mérkőzések lelassítására és a taktikus, fizikális játékra. Mivel a Basket Roma is ebben a játékstílusban játszik, kevés pontot hozó összecsapásra lehet számítani.
tippszelvény
Roma SPQR - Bosna Sarajevo
Kevesebb, mint 173,5
Eurokupa
A Frankfurt az előző EuroCup-fordulóban elszenvedte első hazai vereségét, amikor a Tenerife 104–94-re nyert ellene, többek között a harmadik negyedben szerzett 43 pontjának köszönhetően. A németek támadásban erős teljesítményt nyújtottak, védekezésben azonban sok gondjuk akadt, különösen a támadólepattanók megszerzésével, amely a Bundesligában is komoly gyengeségük. A labdabiztonságuk ugyanakkor kiemelkedő, mérkőzésenként mindössze 11 eladott labdával az EuroCup legjobb csapatának számítanak ebben a mutatóban, támadásban pedig elsősorban Judah Mintz erős. Isaiah Swope-ra kisebb nyomás nehezedik, Race Thompson és Till Pape pedig a palánkok alatt segíti az együttest. A Kolozsvár négy EuroCup-mérkőzéséből kettőt nyert meg, a London Lions ellen pedig csalódást keltő vereséget szenvedett. A román csapat egyik legnagyobb problémája a labdaeladás, ebben a harmadik legrosszabb az egész mezőnyben, ugyanakkor a gólpasszok és a lepattanózás terén is képes felvenni a versenyt ellenfeleivel. Javonte Smart mérkőzésenként 18 ponttal a csapat legeredményesebb játékosa, Uros Plavsic pedig átlagosan hét lepattanót szerez, de szükségük lenne a társak nagyobb támogatására is, bár Otis Livingston és Jalyn McCreary legutóbbi teljesítménye biztató. A Frankfurt labdabiztossága, védekezési lehetőségei és a hosszabb felkészülési idő előnyt jelenthetnek, így a hazaiak megszerezhetik a győzelmet.
tippszelvény
Skyliners Frankfurt - U-Banca Cluj
Skyliners Frankfurt
Eurokupa
A Balkan és a Manresa összecsapásán a hazaiak számára kulcsfontosságú lehet, hogy lelassítsák a játékot, és kemény védekezésükkel próbálják ellensúlyozni a spanyolok tempóját. A Balkan eddigi szezonbeli teljesítménye alapján akkor képes felvenni a versenyt ellenfeleivel, ha fegyelmezetten pattogtatnak és védekezésben igyekszik érvényesülni. A Manresa gyorsabb játékstílusához való alkalmazkodás várhatóan nem kedvezne a bolgár együttesnek, ezért a hazaiaknak érdemes a saját elképzeléseik szerint alakítaniuk a találkozót. Amennyiben sikerül lelassítaniuk a mérkőzés ritmusát, kevesebb támadás jellemezheti az összecsapást és alá lehet lőni! A vendéggyőzelem is esélyes. Ez egy komolyabb szorzó, külön is mehet az under.
tippszelvény
Balkan Botevgrad - Manresa
Vendég és kevesebb
Eurokupa
Először is görög-török ellentét, erről soha ne feledkezzünk meg! A meccsen két védekezésre építő csapat találkozik egymással és jó formában is vannak. A Bahcesehir az első kilenc mérkőzéséből nyolcat megnyert, egyetlen vereségét pedig a legutóbbi EuroCup-fordulóban szenvedte el, amikor 86–77-re kikapott a Bosnától. A törökök támadásban gyengén teljesítettek, mindössze 25 százalékkal dobták a triplákat, 15 eladott labdájuk volt 13 gólpassz mellett, és 77 pontig jutottak. A hétvégén már javítottak, 100–96-ra legyőzték a Besiktast. A győzelem során hat játékosuk is kétszámjegyű pontot szerzett, Marcquise Reed pedig ismét kiemelkedett 18 ponttal. A PAOK mindössze egyszer kapott ki a szezonban, az EuroCupban a Lietkabelis otthonában 95–86-ra, miközben minden más mérkőzését megnyerte, ám támadásban a görögök sem meggyőzőek. Az AEK elleni 65–62-es hétvégi sikerük különösen gyenge volt támadásban, hiszen a második negyedben egyetlen mezőnykosarat sem szereztek. A PAOK elsősorban kiváló védekezésének és több játékos egyéni kvalitásának köszönheti sikereit, Cedi Osman és a legutóbbi két mérkőzésén 19, illetve 28 pontot szerző Breein Tyree is jó formában van. Mindkét csapat fegyelmezett kosárlabdára törekszik, egyikük sem játszik különösebben gyors tempóban, ráadásul a csoportelsőségért zajló kiélezett küzdelem is óvatosságra ösztönözheti őket. UNDER nagybetűvel!
tippszelvény
Bahcesehir Koleji - PAOK
Kevesebb, mint 172,5
Euroliga
Baszkföldön általában nehéz nyerni, de a Baskonia gyenge volt idén, a Real meg nagyon jó formában van! A Baskonia már a szezon elején edzőt váltott, Velimir Perasovic pedig két Euroliga- és két Liga Endesa-vereséggel kezdte munkálkodását. A Virtus és a Panathinaikosz ellen idegenben is a vártnál jobban teljesített a csapat, és mindkét alkalommal csak a hajrában maradt alul. A vitoriai együttes támadóhatékonysága az Euroliga harmadik legrosszabbja, védekezése pedig szintén a hat leggyengébb között van, miközben Tadas Sedekerskis, Kobi Simmons és Chris Duarte hiánya is komoly problémát jelenthet. A Panathinaikosz ellen a szezonbeli egyik legjobb védekezését mutatta be, Matteo Spagnolo 16, Stefan Joksimovic pedig 13 ponttal emelkedett ki. A Real Madrid három vereséggel kezdte az Euroligát, azóta viszont sorozatban négy győzelmet aratott, és minden sorozatot figyelembe véve már nyolcmeccses sikerszériában van! A Maccabi Tel Avivot 113–99-re győzte le, legutóbb pedig a Lleida ellen 24 triplával Liga Endesa-rekordot állított fel, miközben Andres Feliz és Theo Maledon kiváló formában játszik, utóbbi pedig egyre inkább a csapat új vezérévé válik. Timothe Luwawu-Cabarrot 31 ponttal és hét triplával zárt a Lleida ellen, Walter Tavares pedig továbbra is stabil teljesítményt nyújt. A Real Madrid mérkőzésenként átlagosan 95,3 pontot szerez! Nem kérdés számomra a vendéggyőzelem.
tippszelvény
Baskonia Vitoria - Real Madrid
Real Madrid -6,5
Euroliga
Két eltérő játékfelfogás találkozik, hiszen a hazaiak gyors tempóra, a vendégek pedig elsősorban a védekezésükre építenek. A Valencia az előző idény meglepetéscsapata után idén is a mezőny éléhez tartozik, hét forduló után 5–2-es mérleggel áll, és az első négy győzelme után az Olympiakosz, majd a Maccabi Tel Aviv ellen is hazai pályán szenvedett vereséget. Az Olympiakozs elleni mérkőzésen 28 pontos előnyt adott le, de a Paris elleni idegenbeli sikerben T.J. Shorts 25 ponttal és kilenc gólpasszal, Armoni Brooks pedig 22 ponttal és hét lepattanóval vétette észre magát. A Valencia 104 pontot szerzett, 40–33-ra megnyerte a lepattanózást, 24–9-es gólpassz-eladott labda mutatót produkált, ugyanakkor 11 büntetőt is kihagyott. A spanyolok az Euroliga leggyorsabb tempójában játszanak, támadásban pedig a második legerősebbek, ezért számukra különösen fontos lehet, hogy felgyorsítsák a mérkőzést. A Fenerbahce az előző fordulóban 64–61-re győzte le idegenben az Olympiakoszt, és ismét nagyon jól védekeztek, miközben támadásban az Euroliga alsóbb feléhez tartozik. Shane Larkin és Will Clyburn fontos kosarakat szerzett a hajrában, míg Shavon Shields 17, Wade Baldwin pedig 14 ponttal zárt. A bukik Valencia győzelmet várnak és a Fenert súlyosabb csapatnak tartom és szerintem ők nyernek!
tippszelvény
Valencia - Fenerbahce
Fenerbahce
Euroliga
Na ez a meccs, ami egyértelmű! A Panathinaikos az Euroliga első öt mérkőzését megnyerte, az utóbbi időszakban romlott a teljesítménye, hiszen a Hapoel Tel Avivtól hazai pályán 91–81-re kikapott, majd a sereghajtó Baskonia ellen is nehéz meccsre kényszerült, amelyet végül 85–79-re nyert meg. A negyedik negyed elején még tízpontos előnyben volt, de ezt elherdálta, és csak a hajrában, Sylvain Francisco triplájának köszönhetően tudta bebiztosítani a sikert. Kendrick Nunn és Kostas Sloukas visszatérése javított a csapat sérüléshelyzetén! A Panathinaikos továbbra is az Euroliga legjobb védekezésével rendelkezik, támadásban azonban a keretben rejlő lehetőségekhez képest még többet várnak tőle. A Milano hét forduló után mindössze egy győzelemmel áll, ráadásul sorozatban öt Euroliga-mérkőzést veszített el, legutóbb a Barcelona győzte le 89–81-re. Jason Burnell 15, Darius Thompson pedig 12 ponttal zárt, miközben több kulcsjátékos, köztük Marko Guduric, Garrison Mathews, Alec Peters és Moses Wright is elmaradt a várakozásoktól. Az olasz együttes védekezése a negyedik, támadójátéka pedig a hatodik legrosszabb az Euroligában, emellett a mezőnymutatója is komoly problémát jelent. A Panathinaikosz nyerni fog, és a jó védekezések miatt az under is lejöhet.
tippszelvény
Panathinaikosz - Olimpia Milano
Hazai és kevesebb
Euroliga
A Crvena Zvezda a szezon elején hullámzóan teljesített, az Euroliga első két hazai mérkőzését elveszítette, ezt követően azonban négymeccses győzelmi sorozatot épített, amelynek során az Anadolu Efes, a Dubai, az Asvel és a Paris ellen is nyert. A Partizan elleni idegenbeli rangadón hosszabbítás után 85–82-re kikapott, noha 68–53-as hátrányból visszakapaszkodott, és a hosszabbításban 81–77-re már vezetett is, végül azonban nem talált több támadási megoldást, miközben Carlik Jones megállításával sem boldogult. Chris Jones 22 ponttal, Jordan Nwora 16 ponttal és nyolc lepattanóval zárt. Ezt követően a Crvena Zvezda az ABA Ligában az Igokea ellen is fordítani tudott, 19 pontos első félidei hátrányt ledolgozva. A Maccabi Tel Aviv hét forduló után mindössze két győzelemmel és öt vereséggel áll, az Asvel, a Besiktas és a Panathinaikosz elleni három vereséggel kezdett, majd Milánóban nyert, de Barcelonától kikapott, Valenciában viszont megszerezte második sikerét, aztán a Real Madrid 113–99-re legyőzte őket. A spanyolok 21 hárompontost dobtak, ami jól mutatta a Maccabi védekezési gondjait, amelyeket Iffe Lundberg sérülése tovább súlyosbított; Jimmy Clark 20, Bonzie Colson 19, Yam Madar pedig 14 pontig jutott azon a találkozón. A Crvena Zvezda az utóbbi meccsein felgyorsította a játékát, míg a Maccabi támadásban jól teljesít, most pedig mindkettő nyerni akar egy számára "könnyebbnek tűnő" meccsen, ezért a legalásó határszám fölé meg lehet próbálni!
tippszelvény
Crvena zvezda - Maccabi TA
Több, mint 168,5
Lega A
Itt sokkal jobb a hazai csapat. A Napoli magabiztosan és dominánsan játszik, és újabb meggyőző győzelemre készül az olasz bajnokságban. A Tortona védekezési hiányosságait kihasználva a nápolyi csapat komoly büntetést szabhat ellenfelére az elkövetett hibákért. A Napoli jelenleg erősebb együttes, ráadásul jobb formában is érkezik a mérkőzésre, így jó eséllyel megszerezheti a győzelmet. Szép szorzó, aki biztosabbat akar, segítse a Napolit kicsi hendivel!
tippszelvény
Tortona - Napoli
Napoli
LNB
A Párizsiak elsődlegesen az Euroligára fókuszálnak! A gárda ráadásul eddig nem igazán meggyőző idegenben a francia bajnokságban, és a teljesítménye még ingadozóbbá válhat, ha több kulcsjátékosát is nélkülöznie kell. A Roanne ezzel szemben a szezon kezdete óta több kifejezetten stabil mérkőzést játszott, és hazai közönsége előtt már a Nanterre legyőzésével is meglepetést okozott. A két csapat jelenlegi teljesítménye alapján a Roanne szoros mérkőzésre kényszerítheti ellenfelét
tippszelvény
Roanne - Paris BC
Roanne +9,5
LNB
A két csapat játékának sebessége a lényeg. Nancy a liga átlagához közeli tempóban játszik, míg az Asvel ezen a téren a mezőny végén helyezkedik el. Parker csapata a veterán mag miatt sokkal komfortosabban érzi magát félpályás játékban, mint gyors tempó és átmenetek mellett, miközben Nancy védekezése sem lebecsülendő. A két csapat játékstílusa és a Nancy stabil védekezése alapján alacsonyabb összpontszámú mérkőzés várható, így ALÁ kell lőni!
tippszelvény
ASVEL Lyon-Villeurbanne - Nancy
Kevesebb, mint 170,5
Lega A
A statisztikai adatok alapján kiegyenlítettnek tűnik a két csapat erőviszonya, de nem az! A Venezia eddig többet mutatott, különösen az európai sorozatokban nyújtott stabil teljesítményével. A két keret összevetése alapján a Venezia minőségben és tapasztalatban is előrébb jár, ráadásul a hazai pálya is mellette szól.
tippszelvény
Venezia - Treviso
Venezia
BBL
Az Alba Berlin tapasztaltabb csapat, ráadásul formája is javulóban van. Különösen veszélyesek támadólepattanók után, miközben az Ulm ezen a területen gyenge! Az Ulm a PAOK ellen kimerítő mérkőzést játszott, és a keret mélysége sem elegendő ahhoz, hogy két fronton is hatékonyan versenyezzen. Alba sima győzelem!
tippszelvény
Alba Berlin - Ulm
Alba Berlin
Liga Endesa
A Valencia hazai pályán egyértelmű favorit a Baskonia ellen, ám az egy nappal kevesebb pihenő és a Baskoniára nehezedő kisebb nyomás szorosabb mérkőzést eredményezhet. Perasovic csapata az edzőváltás óta javulást mutat, és újabb stabil teljesítmény várható tőle, így képes lehet tartani a lépést a Valenciával. Remélem nem rak közé tízet a Valencia!
tippszelvény
Valencia - Baskonia Vitoria
Baskonia Vitoria +10,5
Liga Endesa
ATenerife lassú tempóban, kevés labdabirtoklással és viszonylag kevés támadással játszik. A kulcsjátékosok életkora meghatározza a ritmust, ezért Jaka Lakovicnak a korábbi edző, Txus Vidorreta által alkalmazott stílushoz hasonlóan kell irányítania együttesét. A Tenerife védekezése továbbra is nagyon magas szintű, az Obradoiro pedig szintén jól kezdte a szezont, elsősorban védekezésének köszönhetően. A galíciai csapat számára kedvezhet a hazaiak lassabb játéktempója, ami azt jelent UNDER legyen a választás, ki-ki hol játszik, vagy mit vállal be.
tippszelvény
Tenerife - Obradoiro Monbus
Kevesebb, mint 176,5