Barnamedve (kosárlabda)

Tipplap szerző
Havi cikkek száma: 7 db
Aktuális havi ROI8.68 %

Hozzászólások

Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-15 06:07:56
London Lyons – Frankfurt Skyliners
EuroCup
A London Lions a Siauliai elleni vereséggel kezdett, majd hazai pályán 89–77-re legyőzte a Tenerife csapatát. A sikerből Thomas Kennedy 26 ponttal, 12/13-as mezőnymutatóval, Keenan Evans pedig 21 ponttal és öt gólpasszal vette ki a részét. A londoniak a hétvégén az Egyesült Államokban is pályára léptek, ahol egy felkészülési mérkőzésen 119–66-ra (nem túlzó a különbség) kikaptak a Portland Trail Blazerstől. A Frankfurt szintén egy győzelemmel és egy vereséggel áll az EuroKupában, a Venezia ellen 32 pontos vereséget szenvedett, majd hazai pályán 79–71-re felülmúlta a Siauliait. A litvánok sokáig vezettek, de a Frankfurt a negyedik negyedet 30–19-re megnyerte, ezzel megszerezte a fontos sikert. Roman Bedime dupla duplával, 11 ponttal és 11 lepattanóval zárt. A németek ezt követően a Hamburg ellen is győztek, így három mérkőzés óta veretlenek, ami önbizalmat adhat számukra. Mindkét csapatnál fontos szerepet kap a védekezés, a London Lions a Siauliai ellen 74, a Tenerife ellen 77 pontot engedett, miközben támadásban akadtak problémái. A Frankfurt az utóbbi mérkőzéseken szintén jelentősen növelte a védekezés intenzitását. Mindezek pedig underes megközelítést kívánnak! A tippmix 165,5-et ad, azt is meg lehet próbálni.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.15. 20:30
London Lions - Skyliners Frankfurt
Pontszám 165,5
Kevesebb, mint 165,5
1.70 76 - 81
Tét 100
Nyeremény 170
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-15 06:07:02
Fenerbahce – Partizan Belgrád
Euroliga
A Fenerbahce négy győzelemmel és mindössze egy vereséggel kezdte a szezont, majd a Panathinaikosz elleni 92–74-es kudarc után 99–80-ra legyőzte a Zalgirist. A hazaiak már az első negyedben 27–14-es előnyt építettek ki, később pedig húsz ponttal is vezettek, bár a vendégek a második félidő elején öt pontra felzárkóztak. A Fenerbahce azonban ismét kézbe vette az irányítást, és 78–56-os harmadik negyeddel eldöntötte a mérkőzést. Shavon Shields 17, Braxton Key 15, Will Clyburn 14, Nicolo Melli pedig 10 pontig jutott, miközben Shane Larkin 15 perc alatt öt ponttal és három gólpasszal mutatkozott be új klubjában. A Partizan három győzelem után két vereséget szenvedett, és a pályán mutatott teljesítmény egyre aggasztóbb. A Panathinaikosz elleni 72–55-ös hazai vereségen mindössze 15 százalékkal dobtak triplából, 26 kísérletből csak négy talált célba, míg kétpontosból 46 százalékot értek el. Ez sorozatban a második mérkőzésük volt, amelyen csupán 15 százalékos hárompontos mutatót produkáltak. Carlik Jones nyolc ponttal és 2/11-es mezőnymutatóval zárt, miközben három gólpassz mellett három eladott labdája is volt. Mindkét csapat védekezése erős, és általában lassabb tempóban is játszanak. Emiatt pedig visszafogottabb pontteljesítményre lehet számítani, 167,5 körül lehet az ALÁ határa

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.15. 19:45
Fenerbahce - Partizan Belgrád
Pontszám 167,5
Kevesebb, mint 167,5
1.63 74 - 65
Tét 100
Nyeremény 163
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-14 06:56:51
A tegnapi nap jó volt! :D Mára is hasonlókat kívánok mindenkinek! Jöhetnek a gondolatok.
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-14 06:55:57
Bamberg – Murcia
BL
A Murcia a Tenerife ellen 90–77-re kapott ki idegenben, elsősorban a gyenge dobóformája, különösen a hárompontos kísérletek alacsony hatékonysága miatt. A spanyol csapatot ráadásul több hiányzó is hátráltatta, ami azért jelent különösen nagy problémát, mert a keret mélysége nem elegendő ahhoz, hogy két sorozatban is teljes erőbedobással szerepeljen. A Murcia ennek ellenére komoly minőséget képvisel, több Euroliga-tapasztalattal rendelkező játékossal. Dylan Ennis továbbra is a csapat legeredményesebbje, Jean-Marc Pansa három egymást követő jó teljesítménnyel hívta fel magára a figyelmet, Emanuel Cate pedig fokozatosan javul. Howard Sant-Roos visszatérése fizikálisabb játékot és további pontszerzési lehetőségeket kínál. A németeknek a koncentrációs problémák miatt védekezésben és támadásban is akadtak nehéz időszakai, ellenfelei pedig a festékterületen és a támadólepattanók megszerzésében is fölénybe kerültek. A Bamberg a Peristeri ellen 22, a Syntainics ellen 26 pontos hátrányba került, utóbbi mérkőzésen pedig mindössze 24 lepattanót gyűjtött. Trevon Scott 22 ponttal a szezon eddigi legjobb teljesítményét nyújtotta, Jordan Wright viszont csak kilenc pontig jutott, Joshua Obiesie pedig pályára sem lépett. A németek magasemberei között Richard Balint személyében veszélyes távoli dobó is található, a fiatal játékosok teljesítménye azonban ingadozó. A Bamberg a gyors átmenetekből szeretne eredményes lenni, a fizikálisan erős Murcia azonban lassíthatja a játékot, miközben mindkét csapat dobóformája hagyott kívánnivalót maga után a legutóbbi mérkőzéseken.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.14. 19:00
Brose Bamberg - Murcia
Pontszám 173,5
Kevesebb, mint 173,5
1.68 67 - 86
Tét 100
Nyeremény 168
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-14 06:52:59
Spartak – Holon
Bajnokok Ligája
Van ilyen kötelező szelvényrevaló győzelem a BL-ben is! A Spartak a FIBA Bajnokok Ligájában is meggyőző teljesítménnyel mutatkozott be. Vladimir Jovanovic együttese az ABA Liga nyitófordulójában még kikapott a Bosnától, négy nappal később azonban 28 ponttal verte a Vechtát. Jalon Pipkins 18 ponttal vezette a csapatot, Igor Drobnjak és Marko Jeremic pedig egyaránt 12 pontot szerzett, miközben a Spartak a lepattanózásban is fölényesen teljesített, összesen 47 lepattanót gyűjtött, ebből Alen Omic 13-at vállalt. Az Ilirija elleni bajnoki győzelem során megint jól kosárlabdáztak, 39–27-re nyerve a lepattanócsatát, Dalibor Ilic pedig 19 ponttal és nyolc lepattanóval emelkedett ki. A szerb csapatnak ugyanakkor a heti két mérkőzés jelentette terheléshez való alkalmazkodással és a sérülések miatt szűkebb rotációval is meg kell birkóznia. A Hapoel Holon súlyos vereségekkel kezdte az idényt: a FIBA Bajnokok Ligájában 99–79-re kapott ki a Cholet-től, majd az izraeli bajnokságban 92–69-re maradt alul a Hapoel Jeruzsálemmel szemben. Adama Sanogo a csapat legkiemelkedőbb játékosa, de kevés segítséget kap társaitól, miközben a hárompontos dobások hatékonysága is komoly problémát jelentett. Ráadásul a vendégeknél sok a sérült! A Spartak hazai csarnokban erős, megint kihasználhatja a lepattanózásban mutatkozó fölényét, és a gyengén kezdő izraeli együttes ellen megszerezheti második csoportgyőzelmét.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.14. 20:00
Spartak Subotica - Hapoel Holon
A mérkőzés győztese
Spartak Subotica
1.36 84 - 86
Tét 100
Kihagyott nyeremény 136
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-14 06:48:48
Ulm – Bosna
Eurocup
Az Ulm legutóbb a Vechta ellen kapott ki 97–92-re hosszabbítás után, a védekező lepattanózás komoly problémát jelentett. A csapatban ugyanakkor a jelenlegi eredményeknél több minőség rejlik, magyarán jobbak, mint amit eddig mutattak! Michael Rataj a EuroCupban mérkőzésenként átlagosan 16 ponttal vezeti a házi pontlistát, Ibi Watson-Boye pedig szintén fontos szerepet tölt be. Az Ulm távolról kifejezetten hatékonyan dob, ám a mérkőzésenkénti 18,5 eladott labda jelentős gyengeség, ezen mindenképpen javítania kell. A Bosna eddig két vereséget szenvedett a EuroCupban, mindkétszer szoros végjátékban maradt alul, ráadásul mindkét találkozó 75–72-es eredménnyel zárult. Az ABA Ligában ugyanakkor két győzelmet is szerzett, támadásban pedig biztató jeleket mutatott, de a csapat elsősorban a három amerikai játékosa, Reginald Perry, Shawn Pipes Jr. és DeAndre Gholston pontjaira támaszkodik. Perry minden eddigi mérkőzésén eljutott legalább tíz pontig, a lepattanózás viszont a bosnyákoknál is problémát jelent, különösen a festék védelme és a támadólepattanók megakadályozása. Az Ulm hazai pályán hatékonyabban teljesít, távoli dobásai mellett a támadólepattanók megszerzésében is erős, így éppen azon a területen kerülhet fölénybe, ahol a vendégek gyengék és támadhatóak! Szelvénybevaló hazai győzelem ez, erős eséllyel!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.14. 18:30
Ulm - Bosna Sarajevo
A mérkőzés győztese
Ulm
1.36 102 - 93
Tét 100
Nyeremény 136
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-14 06:45:29
Slask – Napoli
Eurocup
A Slask és a Napoli összecsapásán két jó támadójátékra képes csapat találkozik, így látványos, pontgazdag mérkőzésre van kilátás. A lengyelek egy vereséggel kezdték a EuroCup-szezont a Buducnost ellen, de a második fordulóban 94–81-re győztek a Trento otthonában, majd a hazai bajnokságban a King Szczecint is felülmúlták 82–69-re. Danny Franco vezetőedző irányításával a Slask gyors, látványos kosárlabdára törekszik, keretében pedig több amerikai játékos is meghatározó szerepet kapott. Malik Parsons és Anthony Hickey jól kezdte az idényt, a Trento ellen pedig a lengyelek agresszív védekezése is döntőnek bizonyult!16 labdaszerzéssel és 21 kikényszerített eladott labdával 21 pontot szereztek közvetlenül az ellenfél hibáiból. A Napoli is jó formában van, a gárda hibátlanul rajtolt a EuroCupban, előbb a Bourg-t győzte le 84–76-ra, majd idegenben a Buducnostot 93–75-re. Az olasz együttes támadójátékának egyik fő erőssége Jeff Dowtin játéka, miközben Jack White is jó teljesítményt nyújt. Jasmin Repesa csapata eddig jelentős támadópotenciált mutatott, öt győzelméből négy alkalommal legalább 93 pontig jutott, legutóbb pedig a Cantù ellen aratott 99–80-as sikert a bajnokságban. A Slask és a Napoli egyaránt gyors tempóban játszik, támadásban pedig már eddig is meggyőző teljesítményt nyújtott, így mindkét oldalon adottak a feltételek a sok ponttal járó összecsapáshoz.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.14. 19:00
Slask Wroclaw - Napoli
Pontszám 171,5
Több, mint 171,5
1.69 82 - 86
Tét 100
Kihagyott nyeremény 169
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-14 06:43:03
Rigas Zelli – Cedevita Olimpija
Eurcup
A lett együttes a Tortona legyőzése után mindössze egy ponttal, 87–86-ra kapott ki a Rostocktól, miközben az észt–lett bajnokságban négy forduló után is veretlen. A csapat támadójátéka ígéretes, Tony Perkins különösen eredményes időszakot él, hiszen két mérkőzésen 57 pontot szerzett, a Rostock ellen pedig 35 pontig jutott. Martynas Varnas szintén remekelt, ezeken a találkozókon 24, illetve 18 pontot dobott, de a Rigas Zelli számára további játékosok eredményes közreműködésére is szükség lesz. A szakmai stáb legfontosabb feladata a védekezés javítása és az eladott labdák számának csökkentése. A Cedevita Olimpija erősebb kerettel rendelkezik, de nem kezdett jól! A csapat két vereséggel kezdte a EuroCup-szereplését, majd az ABA Ligában is kikapott a Sirokitól egy drámai végjátékban. Zvezdan Mitrovic vezetőedző egyelőre nem találta meg a megfelelő egyensúlyt és a következetes játékrendszert, miközben Matthew Hurt mindhárom eddigi mérkőzésén legalább tíz pontot szerzett. Rihards Lomazstól szintén sokat várnak, Anthony Cowan és Noah Kirkwood viszont eddig hullámzó teljesítményt nyújtott. A Cedevita Olimpija papíron erősebb csapat, és most a pályán is bizonyítania kell fölényét.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.14. 18:00
Rigas Zelli - Cedevita Olimpija Ljubljana
A mérkőzés győztese
Cedevita Olimpija Ljubljana
1.57 89 - 79
Tét 100
Kihagyott nyeremény 157
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-14 06:39:31
Tofas – Buducnost Podgorica
Eurocup
A hazai csarnok esélye kiegyensúlyozza az erőviszonyokat. A Tofas eddig mindkét Eurokupás mérkőzését megnyerte, miközben a montenegrói csapat két egymást követő vereség után próbálhat javítani. A Tofas a szezon elején két győzelemmel rajtolt, majd a következő három mérkőzéséből kettőt elveszített a török bajnokságban, ráadásul olyan csapatokkal szemben, amelyek nem tartoznak a liga élmezőnyéhez. A EuroCupban viszont a Chemnitzet és a címvédő Bourg-t is legyőzte, és eddigi mérkőzésein kifejezetten gyors tempót diktált. Bryce Jones eddig a csapat kiemelkedő játékosa volt a sorozatban, Yigitcan Saybir pedig szintén fontos szerepet töltött be. A Buducnost két idegenbeli győzelemmel kezdte a szezont, előbb a Slaskot, majd a Krkát győzte le, ezt követően azonban a Napoli és a Crvena Zvezda ellen is kikapott, ráadásul mindkét találkozón egyértelműen alulmaradt. A védekezésük komoly problémát jelentett, hiszen előbb 93, majd 101 pontot engedélyeztek ellenfelüknek, miközben a sok eladott labda miatt a riválisok több mint 20 pontot szereztek gyorsindításokból. A Buducnost számára kedvező lehet, hogy a Tofas támadásban nem képvisel olyan szintet, mint a Crvena Zvezda, így több lehetőségük nyílhat arra, hogy mérkőzésben maradjanak, miközben a támadójátékukban is megvan a kellő erő. Szoros meccset várok, a vendégek felé hajlok de mindenképp hendikepes megerősítéssel!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.14. 19:00
Tofas Bursa - Buducnost Podgorica
Hendikep -4,5
Buducnost Podgorica +4,5
1.64 90 - 85
Tét 100
Kihagyott nyeremény 164
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-14 06:36:05
Le Mans – Rostock
Eurocup
A Le Mans a hétvégi, Saint Quentin elleni 98–87-es idegenbeli győzelemmel szakította meg hárommeccses vereségsorozatát. A francia csapat támadásban kiválóan teljesített, Moses Wood 23, Jordan King pedig 19 ponttal zárt. Az Eurokupában az Aris és a Tortona ellen elszenvedett vereségei közül utóbbi csak a hajrában dőlt el. A Tortona ellen a Le Mans még 83–80-ra vezetett, majd 95 másodperc alatt kilenc pontot kapott válasz nélkül, ráadásul csak 40 százalékkal dobott mezőnyből, 12 lepattanóval maradt alul, és mindössze 13 gólpasszt osztott ki. A Rostock hárommeccses győzelmi sorozatban van, a Bundesligában Hamburgot és a Wurzbürgot is legyőzte, a EuroCupban pedig 87–86-ra verte a Rigas Zelli együttesét. A németek 43 százalékkal dobtak mezőnyből, a gyenge kétpontos mutatójukat viszont 30 triplakísérletből szerzett 12 találat ellensúlyozta, miközben 13 lepattanóval többet szereztek ellenfelüknél, a támadólepattanókat pedig 13–3-ra nyerték. Owen Klassen 14 ponttal és 12 lepattanóval, Artur Konontsuk pedig 14 ponttal zárt. A Rostock sorozatban három győzelmet aratott, de ezek során nem találkozott a Le Manshoz hasonló szintű ellenféllel, míg egyetlen komolyabb erőpróbáján súlyos vereséget szenvedett a Hapoel Jeruzsálemtől! Ezeket kell inkább figyelembe venni, ráadásul a A Le Mans otthon általában jobban pattogtat!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.14. 20:00
Le Mans - Rostock
A mérkőzés győztese
Le Mans
1.32 82 - 70
Tét 100
Nyeremény 132
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-14 06:32:04
Tenerife – Roma Maxima
Eurocup
A Tenerife a hétvégi, Murcia elleni 90–77-es idegenbeli győzelem után fogadja a Maxima Romát. A spanyol csapatnál Marcelinho Huertas kiemelkedő teljesítményt nyújtott 19 ponttal és öt assziszttal, de a London Lions elleni meglepő vereségen már csak mindössze két pontot szerzett. A Tenerife Londonban nehezen birkózott meg a hazaiak agresszív játékával, 52 százalékkal dobott mezőnyből, ugyanakkor 25 triplakísérletéből csak nyolc ért célba, és 21 büntetőből tízet kihagyott, miközben 15 labdát is eladott. A csapat az EuroCup egyik gyengébb lepattanózó együttese, viszont az asszisztok és a duplák terén a legjobbak közé tartozik. Az olasz csapat a védekező lepattanók, a gólpasszok és a hárompontos dobások tekintetében is az első ötben van! A Róma a Turk Telekom elleni idegenbeli vereség során a negyedik negyedben 32–12-re kapott ki, 16 labdát adott el, és tíz lepattanóval maradt alul. Ezek után az olaszok a hétvégén 14 pontos hátrányból fordítva 96–95-re megnyerték a római derbit, Aaron Holiday pedig 20 ponttal és nyolc gólpasszal ismét kiválóan teljesített. A Tenerife vezetőedzőt váltott a nyáron, játékstílusa azonban változatlan maradt, a lassú tempóra és erős védekezésre épít, és az első két fordulóban, a Maxima Roma is stabilnak mutatkozott védekezésben! Mindezek alapján az under oldaláról közelítek!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.14. 21:00
Tenerife - Maxima Roma
Pontszám 165,5
Kevesebb, mint 165,5
1.71 96 - 71
Tét 100
Kihagyott nyeremény 171
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-14 06:27:33
Venezia – Türk Telekom
EuroCup
A Venezia a legutóbbi két veresége után hazai pályán erősen motivált a Turk Telekom ellen. Az olasz csapat a múlt héten fájdalmas vereséget szenvedett Romániában, majd a Virtus is legyőzte, így most mindenképpen meg kell újulnia. A másik oldalon a Turk Telekom számára komoly kihívást jelenthet sorozatban negyedszer is meccselni, különösen úgy, hogy az előző mérkőzései egyaránt rendkívül megterhelőek voltak! A török együttes ráadásul idegenben teljesen más arcát mutatja, mint hazai környezetben, ami tovább növeli a Venezia esélyeit. A körülmények alapján az olasz csapat előtt kedvező lehetőség kínálkozik a javításra.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.14. 21:00
Venezia - Türk Telekom
A mérkőzés győztese
Venezia
1.58 75 - 65
Tét 100
Nyeremény 158
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-14 06:24:22
Anadolu Efes – Bayern
Euroliga
Emlékszem még arra az időre, amikor a német csapatok elször kerültek az Euroligába. A többiek rommá verték őket rendszeresen, főleg egy török csapat otthon! Mára ez megváltozott! A hazaiak komoly problémával szembesültek legjobb játékosuk, Mike James sérülése miatt. Pablo Lasónak időre lesz szüksége ahhoz, hogy újra felépítse a csapatot, és megtalálja a megfelelő játékstílust. Mindez a Bayern malmára hajthatja a vizet. A német csapat kerete egész jó, egyre egészségesebb, ráadásul egyetlen Euroliga-győzelmét is idegenben aratta a szezonban. A Bayern támadóoldalon elegendő tehetséggel rendelkezik ahhoz, hogy stabil teljesítményt nyújtson, miközben védekezésben is megvan benne a keménység és a motiváció ahhoz, hogy lelassítsa az Anadolu Efes egyelőre nem túl meggyőző támadójátékát. A Bayern számára az idegenbeli sikerük is önbizalmat adhat, és a támadójátékuk mellett a védekezésük is fontos fegyver lehet. Mindezek alapján a német csapatnak jó esélye lehet arra, hogy szoros mérkőzést játsszon.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.14. 19:30
Anadolu Efes - Bayern München
Hendikep -8,5
Bayern München +8,5
1.53 93 - 101
Tét 100
Nyeremény 153
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-13 08:05:49
Alba Berlin – Igokea
Bajnokok Ligája
Az Alba Berlinnek gyorsan rendeznie kell a sorait a Trier elleni súlyos, 95–75-ös vereség után, hiszen a Bajnokok Ligájában az Igokea ellen javíthat. A berlini csapat a nemzetközi sorozatot még meggyőző, 110–86-os győzelemmel kezdte a Slavia Praha ellen, így a legutóbbi bajnoki kudarc nem feltétlenül tükrözi a keret valódi képességeit. A hazaiak támadójátékában Jordan Ford és Brandon Angel is fontos szerepet tölthet be, ugyanakkor Martin Hermannsson és Norris Agbakoko hiánya nehezíti a rotációt. Az Igokea szintén gyenge időszakban van, a Bilbao ellen 92–79-re kapott ki a Bajnokok Ligájában, majd a Borac Čačak ellen is egyetlen ponttal alulmaradt. A bosnyák együttesnél visszatérő problémát jelentenek az eladott labdák, a gyenge dobóhatékonyság és a védekezőlepattanók megszerzése. Ezek különösen veszélyes hiányosságok lehetnek az Alba ellen, amely képes gyors támadásokat vezetni és a palánk alatt is nyomást gyakorolni. A hazai pálya, a Bajnokok Ligájában mutatott erős nyitány és az Igokea labdabiztonsági, illetve lepattanózási gondjai egyaránt a berlini csapat mellett szólnak. Ha az Alba a Slavia Praha elleni teljesítményéhez közelít, és elkerüli a Trier ellen elkövetett hibákat, akár többpontos győzelmet is arathat.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.13. 20:00
Alba Berlin - Igokea
Hendikep -7,5
Alba Berlin -7,5
1.55 90 - 79
Tét 100
Nyeremény 155
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-13 08:05:20
Nanterre–Rytas Vilnius
Bajnokok Ligája
A hazaiak mellett szólhat a javuló forma, a fizikális játékstílus és a támadólepattanók terén mutatott aktivitás. A Nanterre hazai pályán győzelemmel szeretné kezdeni a Bajnokok Ligája-szereplését, és agresszív védekezésével, valamint a palánk alatti küzdelemben kialakított fölényével kellemetlen ellenfél lehet a litvánok számára. A Rytas eközben nehéz szezonkezdeten van túl, ráadásul a legeredményesebb játékosa nélkül kell helytállnia, ami tovább szűkítheti a támadási lehetőségeit. Nanterre a Gravelines-Dunkerque ellen 101–73-ra nyert, Xavier Castaneda 29 ponttal és 6 gólpasszal vezette a csapatot. Ugyanakkor a franciák a Bajnokok Ligájában vereséggel kezdtek, míg a Rytas 82–73-ra legyőzte a Sabah BC-t, és nyolc egymást követő győzelemnél tartott a sorozatban. A hazai pálya, a legutóbbi meggyőző bajnoki teljesítmény és a lepattanók terén mutatott aktivitás a Nanterre mellett szól, de a Rytas jó nemzetközi sorozata miatt nem számíthat könnyű mérkőzésre.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.13. 20:00
Nanterre - Rytas Vilnius
A mérkőzés győztese
Nanterre
1.65 93 - 65
Tét 100
Nyeremény 165
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-13 08:04:48
Lietkabelis–PAOK
EuroCup
A görög csapat ugyan győzelmeket gyűjt, de idegenben eddig nem tudott igazán meggyőző teljesítményt nyújtani: mindkét vendégszereplését mindössze három ponttal nyerte meg. Ez arra utal, hogy a PAOK sikerei ellenére sem feltétlenül képes nagy különbséget kialakítani ellenfeleivel szemben. A Lietkabelis hazai pályán lényegesen erősebb lehet, így jó esélye nyílhat arra, hogy megnehezítse a vendégek dolgát, és végig mérkőzésben maradjon. A Lietkabelis a Basket Roma ellen is az utolsó pillanatokig küzdött, és végül csak minimális különbséggel maradt alul. A PAOK két EuroCup-győzelemmel érkezik, ám a Bosna Sarajevo elleni hárompontos siker is megmutatta, hogy idegenben nem feltétlenül tudja nagy különbséggel felülmúlni ellenfeleit. A hazaiakat megerősítve egy jó 10-es hendivel nyeretjük.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.13. 18:00
Lietkabelis Panevezys - PAOK
Hendikep 10,5
Lietkabelis Panevezys +10,5
1.68 95 - 86
Tét 100
Nyeremény 168
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-13 08:04:27
Bahcesehir - Manresa
EuroCup
A Bahcesehir remekül kezdte a szezont, de nehéz elképzelni, hogy hosszabb távon is ilyen domináns teljesítményre lesz képes. A török együttes a hétvégi, Karsiyaka elleni mérkőzésén már nehezebben boldogult ellenfelével, és végül csak komoly küzdelem árán tudta megtörni annak ellenállását. A Manresa ennél erősebb csapat, így várhatóan nem feltartott kézzel érkezik a találkozóra. Bár a spanyolok győzelme nem feltétlenül a legvalószínűbb forgatókönyv, képesek lehetnek arra, hogy megnehezítsék a hazaiak dolgát, és megakadályozzák a nagy különbségű vereséget. A Manresa erősebb ellenfél lehet, mint a Karsiyaka, ezért a spanyol csapatnak reális esélye nyílhat arra, hogy szorossá tegye a mérkőzést, vagy legalább 15 ponton belül maradjon. A +14,5 pontos hendikep így akkor is nyerő lehet, ha a Bahcesehir végül megszerzi a győzelmet.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.13. 18:00
Bahcesehir Koleji - Manresa
Hendikep -14,5
Manresa +14,5
1.66 100 - 88
Tét 100
Nyeremény 166
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-13 08:03:55
Trento – Chemnitz
EuroCup
A Trento–Chemnitz mérkőzésen fizikális, küzdelmes összecsapásra lehet számítani, amelyben a hazaiak elsősorban a védekezésükkel és a lepattanózásban mutatott fölényükkel próbálhatják irányítani a játékot. A Trento az előző mérkőzésén agresszívebben lépett fel, és hatékonyabban helyezett nyomást a labdát birtokló ellenfelekre. Ezt a védekezési intenzitást ezúttal is fenntarthatja, miközben arra törekedhet, hogy megakadályozza a Chemnitz gyors támadásait. Ha a hazaiaknak sikerül lassítaniuk a játékot, és kontrollálniuk a lepattanózást, a mérkőzés ritmusa is kevésbé kedvezhet a magas pontszámnak. A két csapat az első két EuroCup-fordulóban egyaránt egy győzelmet és egy vereséget szerzett, így fontos találkozóra készülhetnek, amelyen a védekezés és a labdabirtoklás kontrollja is döntő szerepet kaphat. A mérkőzés várhatóan küzdelmesebb, fizikálisabb jellege ezért a 172,5 pont alatti végösszegnek kedvezhet.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.13. 20:00
Trento - Chemnitz
Pontszám 172,5
Kevesebb, mint 172,5
1.70 80 - 88
Tét 100
Nyeremény 170
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-13 08:03:25
ASVEL – Crvena Zvezda
Euroliga
A belgrádi együttes az idény elején kifejezetten hatékonyan védekezett, ezért az ASVEL támadójátéka komoly kihívással szembesülhet. A Crvena Zvezda ugyanakkor támadásban is jelentős potenciállal rendelkezik, de a csapat játékrendszere még kialakulóban van, ráadásul az első négy fordulóban a hárompontos vonalon túlról is gyengén célzott. Ha a vendégek védekezése ismét stabilan működik, miközben a saját dobóformájuk sem javul jelentősen, akkor alacsony lesz a pontszám. A vendégek támadójátéka ugyanakkor még nem működik teljesen olajozottan, a triplákat pedig gyenge hatékonysággal értékesítik. Mindezek alapján a 170,5 pont körüli határ alatti eredmény reális lehetőség, különösen akkor, ha a Crvena Zvezda ismét a védekezésre építi a játékát.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.13. 20:00
ASVEL Lyon-Villeurbanne - Crvena zvezda
Pontszám 168,5
Kevesebb, mint 168,5
1.65 82 - 84
Tét 100
Nyeremény 165
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-13 08:02:47
Barcelona – Maccabi TA
Euroliga
A Barcelona az idény első fordulóiban remekül szerepelt, támadójátéka kifejezetten hatékony, és atletikusságban is felveheti a versenyt a Maccabi Tel-Avivval. A katalánok számára különösen kedvező lehet, hogy a vendégek védekezése eddig sebezhetőnek bizonyult, az első négy Euroliga-fordulóban átlagosan 90,5 pontot engedtek ellenfeleiknek. A Barcelona kétpontos dobásokban is eredményes, így többféleképpen kihasználhatja a Maccabi védekezési hiányosságait. Bár a vendégek a Milano elleni győzelmükkel jelezték, hogy támadásban is képesek jó teljesítményre, a Barcelona hazai pályán nagyobb stabilitást mutathat, és megfelelő energiával játszva fokozatosan maga felé billentheti a mérleg nyelvét. A Barcelona nyerni fog, akár pár pontos mínuszból is el lehet őket engedni.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.13. 20:30
Barcelona - Maccabi TA
A mérkőzés győztese
Barcelona
1.40 90 - 87
Tét 100
Nyeremény 140
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-13 08:02:22
Milano – Real Madrid
Euroliga
A Milano és a Real Madrid összecsapásán szoros mérkőzésre van kilátás, de a madridiak javuló formája alapján a vendégek győzelme is reális forgatókönyv. A Real Madrid a Partizan elleni 86–76-os sikerével megszerezte első Euroliga-győzelmét a szezonban, majd a Manresa ellen aratott fölényes, 120–83-as bajnoki győzelmével tovább erősítette a javuló formáját. A Milano ezzel szemben az utóbbi mérkőzésein komoly támadójátékbeli problémákkal küzdött, amit a Maccabi Tel-Aviv elleni 97–79-es veresége is jól mutat. A hazai pálya és a két csapat korábbi milánói összecsapásai miatt ugyanakkor nem várható könnyű vendégsiker, de a Real Madrid legutóbbi teljesítményei már sokkal jobbak voltak, ezért egy végig kiélezett találkozón, ha csak néhány pontos különbséggel is, de képes lehet megszerezni a győzelmet!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.13. 20:30
Olimpia Milano - Real Madrid
A mérkőzés győztese
Real Madrid
1.46 89 - 98
Tét 100
Nyeremény 146
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-13 08:02:01
Valencia – Olympiakosz
Euroliga
A veretlen Valencia kedden este az Euroliga egyik kiváló formában lévő és legerősebb kerettel rendelkező csapatát, az Olympiakoszt fogadja, így hazai csarnokban is nagyon komoly erőpróba vár a spanyol együttesre. A Valencia remekül kezdte az idényt, és eddig még nem talált legyőzőre a sorozatban, ugyanakkor eddigi ellenfelei nem jelentettek akkora kihívást, mint amekkorát a görögök képviselnek. Az Olympiakosz szintén kiváló formában van, és a keretek minősége alapján a pireuszi csapat tűnik erősebbnek. A vendégek motiváltan léphetnek pályára, és jó esélyük lehet arra, hogy idegenben is érvényesítsék fölényüket!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.13. 21:00
Valencia - Olympiakosz
A mérkőzés győztese
Olympiakosz
1.64 90 - 90
Tét 100
Nyeremény 164
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-11 07:12:09
Paris BC – Strasbourg
francia
A Paris a Strasbourg ellen javíthat a hétközi fájó vereség után (Lyon megverte őket az Euroligában), és hazai közönsége előtt támadójátékával bizonyíthatja, hogy továbbra is komoly pontszerző erőt képvisel. A francia kosárlabda egyik legnagyobb rangadóján elszenvedett kudarc után a párizsiak számára különösen fontos lehet a sikeres folytatás. A csapat támadópotenciálja jól ismert, és ez a hazai bajnokságban különösen látványosan megmutatkozik. A Strasbourg helyzete ezzel szemben idegenben jóval kedvezőtlenebb, mint saját közönsége előtt, és ez a tendencia már évek óta megfigyelhető a teljesítményében. A párizsiak így olyan ellenféllel találkoznak, amely vendégként kevésbé meggyőző, ezért lehetőségük nyílhat arra, hogy ismét magas pontszámot érjenek el.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.11. 16:30
Paris BC - Strasbourg
Hazai csapat - Pontszám 91,5
Több, mint 91,5
1.66 98 - 84
Tét 100
Nyeremény 166
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-11 07:11:39
Braunschweig – Ludwigsburg
német
A Braunschweig a gyors játékára és az egyéni védekezésére támaszkodhat majd a Ludwigsburg ellen. A hazaiaknak különösen a vendégek támadólepattanóit kell korlátozniuk, hiszen ezzel jelentősen csökkenthetnék a Ludwigsburg támadásainak hatékonyságát. A Braunschweig rendelkezik olyan jó képességű egyéni védőkkel, akik képesek felvenni a harcot az egy az egy elleni szituációkban, és megfékezhetik Justin Kier, valamint Ishmael Leggett játékát. Ha sikerül semlegesíteniük a két meghatározó játékost, azzal komoly lépést tehetnek a vendégek támadójátékának visszaszorítása felé és egyben a győzelem felé.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.11. 15:00
Braunschweig - Ludwigsburg
A mérkőzés győztese
Braunschweig
1.75 89 - 89
Tét 100
Kihagyott nyeremény 175
Barnamedve (kosárlabda) 2026-10-11 07:11:08
Skyliners Frankfurt – Hamburg
német
A Frankfurt hazai pályán folytathatja hibátlan szereplését a Hamburg ellen, amely gyenge. A házigazdák eddig megbízható teljesítményt nyújtottak saját közönségük előtt, eredményes dobásaik mellett pedig labdaszerzéseikkel és az ezekből kialakított könnyű pontokkal is előnybe kerülhetnek. Ez különösen fontos lehet a Hamburg ellen, amely súlyos problémákkal küzd a labdakezelés terén. A vendégek ráadásul a liga leggyengébben dobó csapatának számítanak, ami tovább nehezítheti a dolgukat egy olyan ellenféllel szemben, amely hazai pályán eddig rendre megbízhatóan teljesített. A rendes játékidőben már nyer a Frankfirt, de kis mínuszról is el lehet indítani!

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.10.11. 16:30
Skyliners Frankfurt - Hamburg
1X2
Skyliners Frankfurt
1.38 89 - 78
Tét 100
Nyeremény 138