Rovat: Tipp

2017.12. 22. Kézimunka
Tegnap Montpellier-ben elvérzett a PSG, ezzel hatpontos hátrányba került és már nem a saját kezében van a sorsa. Ma a Cegléd-Budakalász mérkőzés mellett Bundesliga kettes mérkőzésekre fogadhatunk. Személy szerint én egyikbe sem szívesen megyek bele, de hátha van valakinek jó ötlete.

Decemberben pihennek a teniszező hölgyek, illetve sokan már javában a 2018-as szezonra készülnek. Fordulatos évünk volt, ahol többször változott a világelső személye, két új Grand Slam bajnok, és egy újdonsült világbajnok is született. Egy kérdés azonban még nyitva maradt. Kit tartotok a legszebbnek a női mezőnyben 2017-ben? Már a legjobb 8 között zajlanak a küzdelmek.

Szerdán ha nagy csatában is, de legyőzte a Zlín a Duklát, két nappal később a Jihlava újabb vereségét várom, ezúttal Pardubicében.

A spanyol bajnokság 17. fordulójában az egyre jobb formába lendülő Atletico Madrid az Espanyol otthonába látogat. Vajon folytatódik Griezmannék remek szériája? 

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi, meg is triplázhatjuk az alapegységünket! A fogadáshoz sok sikert mindenkinek!

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani néhány olyan focitippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában szóló tippként ajánlom, de bárki keverheti-kavarhatja, kombinálhatja, ez már mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal belga, angol és olasz meccsek tippjeivel érkezünk, amiket mind-mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

2017.12. 22. A forma dönthet
A Cambuur végre tudásának megfelelően játszik, ma idegenben is esélyesként lép pályára.

2017.12. 22. Elszabadul a pokol...
Az Almere az FC Eindhovent látja vendégül: mit is várhatnánk, mint gólokat!

2017.12. 22. Amerikai Arénák
Sokak kérésére hoztunk létre egy újabb brainstorming-jellegű posztot, amelyben az amerikai major sportágak kapnak helyet. Ide lehet írni az NHL, NBA, NFL vagy akár MLB gondolatokat, de a főiskolai ligák is simán beleférnek. Aki szereti és érti is az amcsi sportokat, ossza meg velünk a gondolatait, információit, több szem többet lát! Sok sikert mindenkinek! Let's get ready to rumble!

2017.12. 22. Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események, történések kibeszélésével, ötleteléssel foglalkozik. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!