Rovat: Tipp

Városi derbit rendeznek a mai napon Olaszországban: a még 100%-os Juventus a szintén jó formában lévő Torinót fogadja. Az MLS-ben már közeledik az alapszakasz vége. A nyugati főcsoportot vezető, de még a rájátszásért harcoló Vancouver a Coloradót látja vendégül magyar idő szerint vasárnap hajnalban. Lássuk az esélyeket!

Rendes ki hullámvölgybe kerültem, ami azért jó, mert van hova kimászni. Hétközben nem sok találatom volt, az olyan meccsek, mint a Villarreal hazai sikertelensége, kicsit lelomboztak, hiszen amolyan tuti nyerő kategória volt nálam. Most szombaton angol, osztrák és svájci bajnokival próbálkozom, remélhetőleg több szerencsével. Jó vadászatot! 

Ebben a rovatban megpróbálok egy olyan kombinációt összerakni, ami legalább megduplázza a tétünket, de ha a kínálat engedi, meg is triplázhatjuk az alapegységünket! A fogadáshoz sok sikert mindenkinek!

A Tippcsokor című rovatban megpróbálok naponta összeállítani néhány olyan focitippet, aminek segítségével vastagíthatjuk a zsebünket. A tippeket általában szóló tippként ajánlom, de bárki kombinálhatja, ez mindenkinek a maga döntése, mint ahogy az is, hogy mennyi pénzzel játssza meg őket. Ezúttal válogatott  angol, holland és scéd meccsek tippjeit hoztam, amiket mind megtalálhattok a TIPPMIXPRO oldalán. Használjuk ki az online fogadás istenadta lehetőségeit!

@page { margin: 2cm } p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 120% } a:link { so-language: zxx } Immár a 10. forduló következik az OTP Bank Ligában, ez pedig azt jelenti, hogy még egy forduló és máris lement az első teljes kör a háromból. A bajnokság egyharmadánál már elég sok következtetést le lehet majd vonni. De addig még két meccs vár mindenkire, elsőként ma! Sok sikert, a tippeket megtaláljátok a Tippmixpro oldalán, lássuk.

2017.09. 23. Gólok a Nagyerdőben!
Két, parádés formában lévő együttest találkozik a „Mennyei Bajnokság” 10. fordulójában: a Puskás látogat a Nagyerdőbe. Ha augusztusban rendezik meg az összecsapást, úgy még kiesési rangadónak aposztrofálhattuk volna a Fejér megyeiek vendégjátékát, ám az elmúlt hetekben nagyot változott a világ – mindkét oldalon!

A Ligakupában a hazaiak nyertek, a Pool menedzsere elégedetlen volt csapatával. Ma javíthatnak a vörösök.

Nem mondhatni, hogy két topformában lévő együttes randevúzna a baszkföldi Estadio de Mendizorrozában. Az egyik oldalon az edzőváltáson átesett Alaves, a másikon pedig a kissé gyengébb formát mutató Real Madrid. Lássuk, mire érdemes fogadni ezen a meccsen.

Ma folytatja remélhetőleg hosszan tartó menetelését két BL-csapatunk, a bakonyiak Vranjes előző csapatát, a német bajnokságban már kétszer botló Flensburgot fogadják, míg a Tisza-partiak Nándorfehérvárt próbálják bevenni.

@page { margin: 2cm } p { margin-bottom: 0.25cm; line-height: 120% } Biztosan vannak még olyanok, akik úgy totóznak, ahogyan ebben a kultikus filmjelenetben Gáspár Sándor is teszi. A röhögni akarunk egy nagyot, akkor mindenképp érdemes megnézni a jelenetet, főleg azoknak, akik életkoruknak köszönhetően még nem látták a filmet. Aki pedig ismeri, az minden bizonnyal megtekinti szívesen újra. A hétvégi totótippeket pedig a cikkben olvashatjátok el!  