Rovat: Tipp

A hazaiak 0-5-el, a vendégek 1-4-el állnak, de a helyzetük még nem reménytelen. A mutatott játék alapján nem sok jót lehet elmondani a két résztvevőről, az egyetlen „pozitívum”, hogy az NFC East divízió tagjai. A csoportot a Dallas vezeti 2-3-as mérleggel, így az NFC kelet még mindig négyesélyes. A körülmények arra utalnak, hogy ebből a kvartettből negatív mérleggel is lehet valaki csoportgyőztes. Aki ezt a meccset elbukja az végleg kiszállhat a versenyből. (Giants győzelem esetén mindketten 1-5-el fognak állni, de vegyük úgy, hogy a visszavágót is a mai győztes nyeri).

Ebben a rovatban Kapi millió dolláros szelvényeit osztjuk meg, amelyek csak single tippek. A meccsekkel kapcsolatban, a kezdésig folyamatosan kutatjuk a legfrissebb infókat. Döntsük el együtt, hogy benne van-e a millió dolláros érték! FIGYELEM! SOHA NE AZONNAL RAKJUK MEG A TIPPET, MINDIG A LEHETŐ LEGKÉSŐBB A BEÉRKEZŐ INFORMÁCIÓK ÉS EZEKNEK A KITÁRGYALÁSA UTÁN. EZT KOMMENTBEN JELEZZÜK IS MINDIG!

Rendre eseménydús meccseket vívott egymással a Bologna és a Sassuolo az elmúlt években. Ma a Renato Dall'Ara-ban találkoznak a felek.

Elsősorban a hazaiaké, amely három csatában már hétszer mondott csődöt. Ma a kecskések a Frankfurtot fogadják...

Az OTP Bank Ligában ma a Paks hazai körülmények között fogadja a ZTE csapatát. Az edzőváltás után megtáltosodott Tolna-megyei alakulat jól szerepel. A ZTE pedig Boér Gáborral a fedélzeten folytatta tavalyi jó szereplését. Ma egymással meccselnek az Atomvárosban. Van jó tipp.

Azért nem Kispesten, mert a Honvéd csodaszép stadionja még nincs kész teljesen, viszont még így is igazo rangadó várható. A házigazda a Honvéd, a vendégcsapat pedig a bajnokságra törő MOL Fehérvár FC lesz. Lássuk, mire érdemes fogadni!

Az olvasók kedvenc rovatában közel duplázó szelvényeket próbálunk összehozni, amelyben két-három mérkőzést kombinálunk majd egy ajánlatba. A cél, hogy minél alacsonyabb kockázati tényezővel lehessen játékba küldeni a szelvényt akár papíros változatban, akár a neten.

Ebben a rovatban CSAK és kizárólag asztalitenisz-tippeket, elemzéseket és eszmefuttatásokat várunk. Az utóbbi hónapokban és a koronavírus első etapjában kiderült, hogy a ping-pong bizony remekül fogadható sportág, csak szükség van a megfelelő információkra. Nos, ezeket az infókat vadásszuk le együtt, osszuk meg egymással és nyerjünk!
Ebben a rovatban CSAK és kizárólag asztalitenisz-tippeket, elemzéseket és eszmefuttatásokat várunk. Az utóbbi hónapokban és a koronavírus első etapjában kiderült, hogy a ping-pong bizony remekül fogadható sportág, csak szükség van a megfelelő információkra. Nos, ezeket az infókat vadásszuk le együtt, osszuk meg egymással és nyerjünk!
Ebben a rovatban Kapi millió dolláros szelvényeit osztjuk meg, amelyek csak single tippek. A meccsekkel kapcsolatban, a kezdésig folyamatosan kutatjuk a legfrissebb infókat. Döntsük el együtt, hogy benne van-e a millió dolláros érték! FIGYELEM! SOHA NE AZONNAL RAKJUK MEG A TIPPET, MINDIG A LEHETŐ LEGKÉSŐBB A BEÉRKEZŐ INFORMÁCIÓK ÉS EZEKNEK A KITÁRGYALÁSA UTÁN. EZT KOMMENTBEN JELEZZÜK IS MINDIG!
Ebben a rovatban Kapi millió dolláros szelvényeit osztjuk meg, amelyek csak single tippek. A meccsekkel kapcsolatban, a kezdésig folyamatosan kutatjuk a legfrissebb infókat. Döntsük el együtt, hogy benne van-e a millió dolláros érték! FIGYELEM! SOHA NE AZONNAL RAKJUK MEG A TIPPET, MINDIG A LEHETŐ LEGKÉSŐBB A BEÉRKEZŐ INFORMÁCIÓK ÉS EZEKNEK A KITÁRGYALÁSA UTÁN. EZT KOMMENTBEN JELEZZÜK IS MINDIG!
A szentpétervári ATP tornán két tehetséges játékos találkozik, ráadásul mindkettejüknek vannak orosz gyökerei. Andrey Rublevnek (10.) teljesen, Shapovalovnak (12.) részlegesen. Lássuk, mire mennek egymással és mire fogadjunk!