Rovat: Tipp

2014.04. 13. Tippmixes duplázó
Ahogy múlik az idő egyre kevesebb forduló van hátra a bajnokságokból és ezért úgy gondolom itt az ideje, hogy az egész évi küzdelem után a különböző országok bajnok aspiránsai megtegyék az utolsó erőfeszítéseik egyikét, a bajnoki címeik megszerzése érdekében. Három ilyen meccset is találtam ma és mit ad isten, a három meccs eredője pont kijön egy duplázóra, ezért én azt gondoltam, hogy szerencsét próbálok velük!

Ahogyan tavaly is, idén is szervezünk több kerékpáros-nyereményjátékot az olvasók számára. Az első ilyen sorozat a Tipplap.hu és a Recikli Kerékpárműhely közös nyereményjátéka a tavaszi klasszikusok hátralévő futamaival kapcsolatban.  

2014.04. 13. Mesterhármas
Valamilyen szinten kalkulálható, hogy 3 meccsből könnyebben megy el 1, mint jön be minden tipp, pláne a nem legkisebb szorzóknál, legutóbb is ez volt a helyzet. Ettől függetlenül még tartom magam ahhoz, hogy a valószínűbb tippek mellé teszek relative magasabb szorzójút is, a kínálatban megint találtam olyat, ami jó eséllyel kecsegtet, hisz a szorzó szerencsére nem mindig mérvadó. Olasz-olasz-angol kombóval ütök.

2014.04. 13. Napi Favorit
Ha létezik ilyen, akkor megpróbálok ma olyan tippeket adni, amik ebbe a kategóriába tartoznak. 

Ha egy újonc csapat felkerül az élvonalba, mindig kevesebb a költségvetése, mint a többi alakulaté (A Monaco féle szupermilliárdos tulajdonosokat ne vegyük általánosnak). Ilyenkor a csapatok legfontosabb célja bent maradni biztosan, megkapaszkodni a legfelsőbb osztályban és teljesítményükkel kiérdemelni olyan szponzorok érdeklődését, aminek segítségével a következő évben már nagyobbak lehetnek a célok, elvárások. A Nantes is és a Guingamp is pont ilyen csapat!

Most mit mondjak a Videotonról? Ennyi, ez benne van sajnos. Megyünk tovább. Itt a vasárnap. Mára egy spanyol derbit hoztam, igazi városi rangadót, egy olasz és egy angol papírformát, ámbár a Chelsea idegenbeli formája nem a legtökéletesebb! Vajon ma melyik arcát mutatja a Mourinho-gárda?

Ilyenkor április derekán már érdemes figyelni a bajnokságok, különösen az olasz-, francia pontvadászatok végét, mert hogy-hogy nem, a kieséstől veszélyeztetett csapatok elkezdenek feltámadni. Valamilyen érdekes okból kifolyólag, különösen akkor születnek meglepő győzelmek, ha, az amúgy erősebb ellenfél a középmezőny tagja, vagyis már nem nagyon mi motiválja őket a pontszerzésre. Ilyenkor jön képbe az, hogy pontok helyett bankókhoz is lehet jutni, bár távol álljon tőlem, hogy ilyesmit feltételezzek akármelyik csapatról is. Hehehe. Na szóval azt gondoltam körül is nézek kicsikét a Serie A-ban és a Ligue 1-ben, hogy milyen lehetőségek vannak és szigorúan kéteséllyel megpróbálok egy egy összeállítást megjátszani. Lássuk.

A negyedik játéknapra negyvennyolc tüzér biztosan töltheti az ágyúját és kettő még vár az éjszakai boksz meccs eredményére. A mezőny továbbra elég szoros, ami azt jelenti, hogy bárkinek van esélye nyerni a játékban lévők közül. Nem tudom, ki milyen taktikán van, de azt gondolom, hogy a bőséges vasárnapi kínálat lehetőséget ad a pontok gyűjtésére, de rátok bízom a döntést. Kívánunk minden Versenyzőnknek sikeres tippelést mára is!

2014.04. 13. Trükkök, taktikák
Ebben a rovatban a Tipplap szerkesztői és az olvasók írhatják le, és mutathatják meg taktikáikat, ötleteiket, bárki beszállhat új ötlettel, elemzéssel, bármivel. Tulajdonképpen ez a rovat mindig az aktuális napi események történések kibeszélésével, ötleteléssel szeretne foglalkozni. Várjuk a hozzászólásokat, hogy aztán a kiváló gondolatok úgy törjenek az égig, mint egy rakéta!

A Florida Panthers idén is lemaradt, a Columbus pedig úgy néz ki, hogy végül ott lesz a rájátszásban. A pontokra mindenesetre szükségük van továbbra is, így ez a mai meccs nem lesz tét nélküli.  