Ezen a hétvégén sem maradunk baseball nélkül természetesen és egy ma induló párharc tetszett meg ismét, ahol a Brewers hazai pályán fogadja a Washington Nationalst.
Milwaukee Brewers - Washington Nationals
A hazai gárda ott folytatta, ahol tavaly abbahagyta és igen erősnek tűnnek idén is. Még akkor is igaz ez, ha most a Red Sox otthonában 3-ból kétszer kikaptak. Viszont megvolt a pihenő és most saját pályájukon javíthatnak újra a mutatóikon, ahol amúgy is impozáns az eddigi 5-1-es mérleg.
A Nationals csapata a győzelmekkel tarkított kezdés után kezd úgymond a helyére kerülni és az elmúlt 8 mérkőzésből 7-et el is vesztettek. A pontokat pedig nem termelik rosszul, viszont cserébe borzasztó sokat is kapnak, így pedig nehéz nyerni.
Tavaly hat alkalommal találkoztak egymással és mindannyiszor a Brewers tudott nyerni és gyakorlatilag ebből egyet mondhattunk szorosabbnak. Ráadásul nagyon sok pontot tudott termelni ezeken a mérkőzéseken a Milwaukee, ami az idei Washingtoni tendenciát látva sem jó ómen, valamint Irvin ellen a kulcsütőknek is jól ment tavaly. Hazai dombon Chad Patrick eddig elég stabilnak tűnik, szóval én összességében több pontos Brewers győzelmet várok, hendikeppel pedig egy azonnali duplázót ad, amiben jó érték van. Az előző két meccs miatt én meccsgyőztest ajánlok ki az óvatosság jegyében, de szerintem magabiztosan nyerhet a hazai csapat!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!