Alapvetően nem tetszenek annyira a mai meccsek, kivéve ezt az egyet, hiszen előszeretettel fogadok a Brewersre, ha jók az előjelek. Szerintem most elég jók!
Milwaukee Brewers - Colorado Rockies
Eleinte meglepetést okozott a Rockies, szerintem kicsit erőn felül teljesítettek, de hosszú az MLB szezon és végül mondhatjuk, hogy nagyjából visszatértünk a tavalyi dologhoz és bár nem mindig verethető, de azért sereghajtó a csapat. Sugano W/L aránya egyébként egész jó, de az utóbbi időben pont nem ezt a formát mutatja, miképpen 13 futást engedélyezett az ellenfeleknek az utolsó két idegenbeli meccsén. Amúgy is az egyik leggyengébben teljesítő csapat a Colorado idegenben.
Ezzel szemben Drohan a hazaiaknál elég jó kis szezont tol újoncként, a Milwaukee pedig továbbra is az éllovasok között van, otthon pedig az egyik legjobb csapatként mennek. Ha a túloldalon Suganonak bejönne ma az élet, a bullpen akkor is erősebb a Brewersnél, így majd az 5-ik inning után is ráérnek szétszedni a Rockiest ha úgy van. Az offense az egyértelműen erősebb a hazaiaknál, míg a forma is pont az, amit szeretek, felívelő, az utolsó 6-ból 5 győzelemmel. Én ezt ma bevállalom a Brewers oldalán!
Ne feledd, legyél több irodánál is regisztrálva, hogy mindig a legjobb szorzókat és akciókat kapd el! Ha nincs még accountod a VEGAS-nál, akkor kérjük Erre a linkre kattintva regisztrálj, hogy megkezd az irodák között összehangolt játékot!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!