A mai napon három mérkőzés is tetszik kifejezetten, amik közül mindháromról hozok kis infókat is. Viszont azt jól tudjuk, hogy ritkán lehet csomagban eltalálni baseballban sok meccset, szóval válogasson kedvére mindenki. Ár/érték arányban a számomra legtetszetősebbet raktam főtippnek.
Arizona Diamondbacks - Milwaukee Brewers
Továbbra is jó formában menetel a Brewers, míg az Arizona amolyan felemás szezont tol eddig. Már tegnap is szemeztem itt az idegenbeli győzelemmel, de sajna kihagytam. Ma viszont elég nagy dobó előnnyel mennek harcba a sörfőzők. Ugyanis míg Woodruff három shotoutot tolt zsinórban, addig Merril Kelly igazán pocsék formában van és bukta az utolsó három meccsét 7.27-es ERA-t összehozva, hazai pályán pedig 8.13-at. Ez a liga jelenlegi harmadik legjobb offense ellen nem túl bíztató, főleg, hogy a bullpen is erősebb a Milwaukee oldalán. Így ez tetszetős nagyon. Reméljük a vendég ütők is jó napot fognak ki és behúzzák a meccset.
Los Angeles Dodgers - San Diego Padres
Általában nem túl nehéz rábökni a Dodgersre és fogadni rájuk, de mondjuk a Padres ellen pont nem feltétlen akartam, viszont a formák most nagyon ellentétesek. Ráadásul a vendégeknél Canning 7.09-es ERA és 1.66 WHIP se néz ki jól, miképpen az elmúlt 19.1 inningje alatt 22 ütést és 15 futást engedélyezett is. Nem mutat ez jól a jó formájú Dodgers ellen. Ráadásul Yamamoto szokás szerint hoz egy igazán jó szintet. Összesen 7 futást engedett az elmúlt 33.2 inning alatt, illetve szezon szinten 2.67-es ERA és 0.89-es WHIP-et tud felmutatni. Nem véletlen nem túl nagy a szorzó sem, de normál esetben ez több pontos győzelem is lehet simán.
Atlanta Braves - New York Mets
Egyik csapat sincs nagy formában, de azért az Atlanta ott van az élvonalban, míg a Mets néha feltámad, de kifejezetten szenved idén általában. A második legrosszabb támadó produkcióval bírnak eddig.
Sale idén is jobbik arcát mutatja, így elég megbízható a hazai kezdő dobó. Otthon ilyen 1.09-es ERA-val produkál. A túloldalon Manaea kifejezetten gyengén muzsikál eddig, ami egy top10-es offense ellen megint nem jó előjel, és amúgy a Braves bullpen is a legjobbak közé tartozik, ha Sale-n fogást találnának. Hazai győzelmet várnék.
FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget!
FIGYELEM! Háromszintes üdvözlőbónusz, akár 120.000 forint értékben a TIPPMIXPRÓn! Regisztrálj, hogy hozzáférj a bónuszodhoz!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!