Sportág: Baseball

A Padres és a Rockies is tét nélkül játszhatja hátralévő mérkőzéseit a Nemzeti Liga mezőnyében, ugyanis mindketten lemondhattak már playoff álmaikról. Vasárnap este a gyenge dobókra alapozzuk tippünket a San Diego-i mérkőzésen.

A Középső csoport éllovasa látogat a csoport sereghajtójához az MLB Nemzeti Ligájában. Pittsburgh városa idén már hetedszer láthatja ezt az összecsapást, a tippünk pedig hatodik alkalommal bizonyulhat nyerőnek ebben a felállásban.

Három meccses interliga-szériát kezd meg egymással a Marlins és a Royals csapata Miami városában. A két gyenge gárda két gyenge dobóval kezd az első mérkőzésen, a tippel pedig ezt próbáljuk meg kihasználni.

Az Amerikai Liga két egyik leggyengébb csapata zárja le egymással három meccses szériáját. A motiválatlanság és a kezdő dobók személye eseménydús meccs irányába mutat.

A Cleveland cseredobói fontos meccset veszítettek el éjszaka a verhető White Sox ellen hazai pályán, azonban a motiváltabb és jobb erőkből álló Indians visszavághat az éjjeli fájó zakóért.

Elképesztő dobópárosítással készül a Mets és a Nationals a széria második felvonására Washingtonban, így ezen a rangadón jó eséllyel az ütőknek kevés lapot osztanak majd...

A Pittsburgh és a Miami csapata lényegében tét nélküli derbire készül egymással. Nincs tehát nyomás egyik csapaton sem, így a pontokra érdemes hajtani ezen a pittsburgh-i meccsen.

A St. Louis hazai közönség előtt folytatja tovább menetelését a rájátszás felé, és az egyik legjobb hazai mérleggel bíró csapat magabiztos győzelemmel kezdheti a San Francisco elleni szériát is.

A rájátszásra hajtó Arizona, és a playoff-reményeket nélkülöző San Diego készül egymással nyugati derbire hétfő este. Az acélos támadósorok és a sebezhető dobók egy eseménydús meccs képét vetítik előre.

Az Amerikai Liga éllovasa, a NY Yankees meglehetősen nagyot égett legutóbb az Oakland otthonában, ráadásul a New York-i visszavágó első derbijét is elveszítette. A második meccs a kezdő dobókról szólhat, erre is alapozzuk tippünket.