Jön az első NFL hétvége az idei szezonból, remek alkalom, hogy elkapjuk az NFL lázat!
Üdv NFL rajongók!
Mérleg 2-0
Szoros meccset vívott a Dallas, a második félidei pontgyár hozta a LAC-KC tippet, így szeretjük a rajtot.
Commanders-Giants
1x2 H
1,4
- Dobjatok ide követ, vagy üssetek agyon bottal, de én a csapatomat ajánlom elsőre. Nem az érzelmek miatt, ezt érzem most jónak, nem is tudok igazán erős gondolatot máshoz, hangolódás ez még az első héten és a saját csapatom képességét ismerem a legjobban.
- A Commanders tavaly a főcsoport döntőig jutott, pedig a playoffba se várták őket. Jayden Daniels megváltóként érkezett 1/2-n, mindent is túlteljesített. A nyáron hosszú huzavona után hosszabított McLaurin, az NFL egyik legígéretesebb elkapója, érkezett Deebo Samuel, a tavalyi falépítés folytatódott egy újonccal és a veterán Tunsillal. Brian Robinsont a Friscoba cserélte a csapat, EKeler lett az elsőszámú futó és egy hátsó körös srác, Croskey-Merritt most a másodikszámú, nagyon dícsérték a nyári felkészülés alatt, mögöttük a két kiegészítő erőfutó, akik a tavalyi szárnyalás során új erőre kaptak. Ertz még mindig megbízható TE. Támadóoldalon a wr mélységgel lesz gond, azért, kicsi McCaffreyben lehet még bízni. A védelem legfájóbb távozója Jonathan Allen, helyére ide is jött egy 49ers játékos, Kinlaw személyében. A front sevent teletolták veteránokkal, így a Commanders a legidősebb átlagéletkorú kerettel rendelkezik. Tavaly jött Wagner és Luvu, most Von Miller. A védelemben a hátsó alakzat nem tetszik, sok nagy játékot nyeltek be, Lattimore már nem az igazi, sőt...
- A Giants építkezik, szépítkezik, Abdul Cartert húzták 1/2-n, a class egyik legjobb védőjét, majd egy draftjog cserével behúzták Dartot is az első körben. Az irányító mutatott jó dolgokat az előszezon során, de egyelőre Russell Wilson kezd, aki Daniel Jones távozása után kell itt kap új lehetőséget. New Yorkban az a kérdés, mikor jön el a Dart korszak, remélik, hogy vele véget ér a "dark korszak". Felfrissítették a futóállományt, Nabers személyében van egy erős elsőkörös elkapójuk, viszont a fal nem túl fényes, Wilson itt is túlélőtúrán fog részt venni. Ha valami pozitívat kell mondani a Giantsről, az a védelem. Az említett Carter elvileg még csak csere lesz, de sokat hozzátesz majd onnét is. A Dexter Lawrence, Okereke, Thibodeaux tengely elég elitül fest, sok múlik rajtuk a szezonban.
- A Commanders egy újabb ígéretes szezonba vág bele, Danielsel elhozták a fényes jövőt, szerethető, vonzó közeg lett Washington. Érdekes, hogy őket várják meglepetés bukásnak. A semmiből hihetetlen nagy szezont raktak össze, meg lehe ezt mégegyszer csinálni? Túl szép volt minden, észnél kell lenni, ha idén visszaesik a teljesítmény támadóoldalon. A Giants még messze a jótól, ha eljön az, hogy Dart a kezdő, az azért lesz, mert Wilson gyengélkedik és a szezon a kukába landol már az elején, valamit rittyenteni kell elől, élni kell a lehetőségekkel, amit a védelem megteremt. Egyelőre alsópolcos a NYG.
- Nem mondom, hogy sima lesz, de otthon illene húzni a Washingtonnal, 1x2-ben az 1,4 még tetszik is. Nagy csata lesz a hazai offense és a vendég D között, ott fog eldőlni minden. Tavaly kétszer nyert a Commanders, előszőr az emlékezetes 7 field goallos meccsen, most viszont új rúgóval áll neki a szezonnak a burgundivörös-arany gárda, Matt Gay kapta a feladatot a tavalyi kicker keringő után. A visszavágón kényelmes előnyt végigvive húzta be a W-t Dan Quinn legénysége. Divíziórangadó duplán fontos, a hazai pálya ad talán extra tuningot és ott folytatja a Commanders, ahol abbahagyta.
Egyveleg: A tartalom folyamatosan frissül, az esti meccsek picit később
- Falcons-Buccaneers: Eljött Penix első teljes éve, ő vezeti a csapatot, Cousins a másodhegedűs. A tökéletesen felépített qb-rb-wr sor látványos meccseket fog produkálni az biztos, az irányító teljesítménye a nagy kérdés a hazaiaknál, főleg, hogy a fal elég gyengécske. Ez elmondható a túloldalon is, mindkét irányítón lesz nyomás az biztos és a futók is lubickolhatna. Ha a védelmeket nézzük a vendégek felé billen a mérleg. Mindkét oldalon van fontos hiányzó a WR sorban, bár Mooney játékára van esély, a túloldalon a tavaly súlyós sérülést beszedő Godwin még nem tér vissza. Jön a szokásos pontzuhatagos Falcons meccs, vagy a Tampa a védelmével dönti el a mérkőzést? Itt bepróbálható egy 1,8-as vendég siker, Mayfield és Evans duójától idén is sokat várunk, a tavalyi Baker mutatott igazán extra dolgokat.
- Browns-Bengals: A Cleveland irányítóhelyzetén nevet a világ, ők húzták ki Sanderst a sokadik körben, aki közröhej tárgyává vált, Watson egészévre kidőlt, rosteren van Gabriel, Huntley jött és röpült, Robinsont az Eaglesbe cserélték Pickettért, aki ment is tovább a Raidersbe. A kezdő irányító Flacco! Belefáradtam mire leírtam. Nick Chubb, a futó elvesztése az igazán fájó pont. Helyette két futó is húztak a drafton, de egy harmadik ember a kezdő. A fal az, ami tetszetős, Garrett maradásával van remény ismét jót menni, Mason Graham újoncként viríthat, aki viszont hiányzik a sérülései miatt, az Koramoah. Kell a Flacco mágia, a túléléshez, mert idén már nem lehet az a recept, hogy addig küzd a semmiért a Browns D, míg ők is belerokkannak a meccsbe. A Bengals megtartotta Higginst és Hendricksont, jöhet az újabb nekifutás Burrowwal, meddig megy ez az őrület, hogy nem képes csúcsra érni ez az erős gárda. A baj, hogy hiába Hendrickson klasszis játéka, a védelem olyan, mint a szita. Amíg nem kapják össze magukat hátul, addig Burrow 400 yardjai és Chase játéka semmit nem fog érni. Ez is szokásos első fordulós házon belüli csata, azt még meg sem említettük, hogy az egyik legerősebb divízióról beszélünk, hisz itt tanyázik a Ravens és a Steelers is, szóval kiemelten fontos ütközet ez. 1,4-ért tetszik vendégre.
- Colts-Dolphins: Daniel Jones új csapatban bizonyíthat, ígéretes arzenál áll a rendelkezésére, Jonathan Taylorral van egy elit futója és az elkapósorra sem lehet panasz. Hátul a Paye, Bucnker féle fal jól fest, most a secondaryt is feldobták Charvarious Ward és Bynum duójával Xavien Howard mellé. Visszatérve Jonesra, most vagy újrafelépíti a karrierjét vagy örökre elássa magát. A Richardson éra sokadjára elbukik, már nem csak a sérülés miatt, a hozzáállása sem az igazi. Hasonló a helyzet a túloldalon, Tua egészsége romokban, már várom mikor nyel be egy agyrázkódást, bár nem kívánom neki. Achane és Hill duójából meg lehetne élni, ráadásul reaktiválták nyugdíjból Warrent (ma out besorolással), a problémás egység a támadófal, Tagovailoa megint az életéért fog futkozni. A védelem vezére Minkah Fitzpatrcik, akit kellemes üzlet során szereztek meg, viszont körötte teljes a homály a védelemben...Ide tippnek a két rb touchdownját rakom, Taylor 1,54, Achane 1,63.
- Jaguars-Panthers: Ki használja ki jobban a másik fél gyenge védelmét? Bryce Young a tavalyi szezon második felében bemutatta, hogy tud jól jtászani, erre a Youngra van szükség Carolinaban. McMilannal húzták egy nagy méretű elkapót, Renfrow itt próbálja újraépíteni magát, megy a legovár építése a csapatnál. A védelem vezére Horn, akinek ma nehéz dolga lesz, de valami életjelet kell adni a D-nek, különben elúszik a mérkőzés. A Jaguars 1/2-n húzta a draft legérdekesebb figuráját, Travis Huntert, aki wr és cb is egyben, de főként támadóoldalon számítanak rá, a védekezésben ritkán láthatjuk majd. Brian Thomas első évében ligaelit elkapó lett, Dyami Brown a Commandersnél bontogatta eddig szárnyait, az alakulat vezére az egykori 1/1-es Trevor Lawrence. A védelemben is van egy 1/1-es, méghozzá Travon Walker, ha ideveszzük még Travis Etiennet a futót, akkor kijön, hogy a Jags nem is csapatotépít csak gyűjtögeti a hasonló nevű embereket. Kiváncsi lennék az edző hány percet gondolkodik, hogy mit mondjon, ha megakarja szólítani valamelyiküket :D A Jaguarsnál is a védelemmel lesz a gond idén, mert az offense most kerekre van töltve a falat leszámítva. A Pron van 41,5-es határ 1,50-ért. Aki extrát akar húzni az vigye Brian Thomast első TD-re 7,5-ért, vagy a két pólusú zsenit, Huntert 9,25-ért, hátha ikonikusan rúgja be az ajtót.
- Patriots-Raiders: Sokan várják a Patriots újraéledésének kezdetét. Vrabel lett a főedző, aki kemény kezű HC, ő rendet tud rakni. Maye elnyerte New England bizalmát, kapott maga elé falat és elkapókat is, ráadásul Stevenson és Henderson futópárosa elég szépen fest. Stefon Diggset ki kell szolgálni, különben megint jön a hiszti üzemmód. A gond a védelemmel lesz, főleg, hogy Gonzalez ma pályán kívűl. A Raiders is beújított, bár nagyjából 5 embert tudnél kiemelni a csapatból, a többiek messze az elfogadhatótól. Geno Smith lesz az irányító, Jeantyt választották 1/6-on, aki elit futójátékos lehet hamar a ligában, ha a fal segít rajt, Brock Bowers ligaelit TE, Crosby ligaelit passzsiettető, ott van még Koonce a defenseben, aztán kifújt ez az LV. Ha a Patriots meg akarja mutatni, hogy tényleg elindult valami, akkor a nyitóforduló tökéletes lehetőség erre. Két 1,7-es tippem van mindkét oldalról, Patriots win 1,7 és Jeanty TD 1,7.
- Saints-Cardinals: Földről indított rakéták harcát hozhatja ez az ütközet, ami a forduló talán legkevésbé érdekes meccse. A Saints zsinórban hatszor nyer a nyitófordulóban, ám a folytatás sosem fényes. Kamara lehet a vezérük. Hiába jött Cooks és van Olave wr poszton, elég vékonyka ez, ráadásul az újonc Shough helyett az a Rattler irányít, aki a leggyengébb besorolást kapta a tavalyi irányítóarzenálból... Idő kérdése és jön Shough, de ez a Saints szenvedni fog idén. A Cardinals jelene sem túl fényes, Murray sosem ért fel odáig, mint vártuk, elbukott az Arizona sztárgyűjtő produkciója is, valami értelmes irányvonalat kéne keresni. Marvin Harrison jr-el találtak egy ügyes elkapót, csak Murray pár elit rakétán kívűl nem vitézkedik. Ennek egyik oka a lapos támadófal, így a qb Tua 2.0-át játszik állandóan, bár nem a sérülések miatt hasonlítom hozzá, hanem, mert mindig az életéért menekül. Aki jobb lábon, az nyer ma, afféle Kamara vs Murray, Conner párharc lesz. 6,25-ért Kamara dupla TD???
- Jets-Steelers: Csapatot cserélt a két irányító, akik anno az NFC északból költöztek az AFC-be. Fields és Rodgers csatája jöhet. A Jetsnél sok a gond, szerintem Fields nem megoldás, mert passzjátékban lapos, Saleh elküldése után az elit védelem is hanyatlóban, ráadásul sorra dőlnek ki a fontos elemek (pl Vera-Tucker egész évre), annak meg mit örüljenek csapat szinten, hogy Gardner zsebe tele pénzzel. A támadósor nem túl veretes, nem látni a pálya egyik oldalán sem az extrát. A Steelers sokat variált a nyáron, Rodgersben látnak még egy évet, bár nem lesz könnyű dolga ilyen fal mögött. Nagy baj lesz, ha menekülnie kell, mert az nem megy az öregnek. A célpontok elég tetszetősek, Metcalf érkezett Pickens helyére és Freiermuth is sokat hozzátesz majd TE poszton. Amit ki kell emelni az természetesen a Steelers D. Heywardal végül megegyeztek, Watt a fővezér, Fitzpatrick helyére a sok tapasztalattal rendelkező Ramsey és Slay duója került a hátsó alakzatba. Highsmith, Holcomb, Porter triója a kellemes plusz. A döntő faktor a vendég labdaszerzés lesz, 1,67-ért jósolok Pitts győzelmet.
- Broncos-Titans: Az idei 1/1-es picket a Titans húzta, egyértelmű volt Ward választása. Jön egy új korszak építése, melynek az alapköve egy új qb, Will Levist elkaszálja a nagyok ligája. Derrick Henry is már a múlt, teljesen új időszámítás indul Tennesseben. Foltozgatják a keretet, Lockettel hoztak veterán elkapót az újoncnak, a falat is megerősítették Ward előtt, a védelben is újítgattak, keresi az utat a franchise. Eközben Denverben minden helyreállt varázsütésre. Bo Nix újoncként nagyon laposan kezdett, aztán minden megváltozott. Óriásit ment a gárda, a playoffig meg sem álltak, a védelem hihetetlenül nagyot megy, a nagy pénzt bezsebelő, ligaelit CB Surtain mellé érkezett Hufanga és Greenlaw (bár ő ma out), megegyeztek végül Bonittoval is, megérkezett a Broncos a ligába, mint a musztáng. Három csapatossá tették a divíziójukat, az még egy külön ráadás, hogy a Chargers elverte kezdésnek a Chiefset. Teljesen mások a célok a két gárdánál, a Denver a forduló top favoritja az 1,21-es szorzójával. Hajaj, emlékezzünk vissza, tavaly az első hetekben sorra bukott a legkisebb oddsal rendelkező csapat a heti kínálatban :D Fogadás szempontjából félreteszem a meccset, egy kis őrült jóslat, összekapcsolódik a múlt és a jövő, Lockett szerez elkapott TD-t az újonc Ward passzából 5,75.
- Seahawks-49ers: Minden a régi a Frisconál, a fele keret a sérültlistán, Saleh visszatért def koordinátornak. A tavalyi betli szezon után itt a lehetőség javulni, csak megint sok a sérült. CMC játéka kérdéses, Aiyuk out, Deebo ugye elment, Jennings kapott egy marék pénzt, ami csodatevő gyógyító erővel rendelkezik és hirtelen játékra alkalmas lett, ott van még Pearsall, akit újonc éve kezdete előtt mellkason lőttek. Az egyetlen, akihez nem lehet negatív dolgot fűzni, az az elit TE, Kittle. Érkezett Scantling, aki pont Seattlebe tett előtte kitérőt, Juszcyzk az utolsó mohikán full back pedig eljátszotta a menj innen gyere vissza játékot, elküldték, majd visszaigazolták. A védelem megfogyatkozott, vannak sérültek, többen távoztak, Bosa, Warner és Lenoir maradt hírmondónak. Purdynak kell kivezetni a gárdát a fényre és szükség van CMC régi tudományára. Seattleben új kakas kukorékol, Darnold az irányító, aki Minnyben rázta helyre életét valamennyire. Most egy gyenge fal mögött kell muzsikálnia, nem lesz leányálom. Metcalfot Kuppra cserélték, ami egy érdekes húzás és izgalmas is egyben. A veterán elit D falember, DeMarcus Lawrence megszerzése volt még nagy extra, a Witherspoon féle legion of boom 2.0 épül, most a védelmi oldal másik részét turbózták fel. Nagyon érdekes, fontos ütközet lesz ez az esti körben, amondó vagyok CMC teljesítménye döntheti el a találkozót, kérdés, hogy kinek a javára. Hiányában a Commanderstől érkezett Robinsonnak kell átvenni a helyét, aki Pearsell sorstársa, annyi eltéréssel, hogy őt lábon lőtték rookie szezonja előtt, Pearsellt pedig mellkason.
- Packers-Lions: Az esti csomag elég brutálra sikerült, a Packers-Lions is egy csúcsderbi. Sdave.93 segített feltérképezni az Oroszlánok helyzetét és megtudtam, hogy a támadó és védőkoordinátor is távozott tőlük, ami nagy érvágás, ráadásul vannak sérültek, Ragnow meg visszavonult. Az offense így is elég brutál, Goff, Gibbs, Montgomery, St Brown, LaPorta ötöse bitangerős, a falat cserélte le új arcokra a Detroit a fenti okok miatt. A védelembe visszatér Hutchinson, a liga egyik legjobbja a poszton, sőt!!! Davenportal kiegészülve jól fest ez, főleg, hogy a front seven hátsó részét Anzalone és Campbell alkotja. Tavaly a főcsoport elődöntőben kaszálta el őket a Commanders, idén ennél tovább szeretnének jutni, bár nem lesz sétagalopp. A Packersnek afféle all in szezon ez. Az offense kerekre van készítve, Goldennel hoztak egy kiváló elsőkörös elkapót, a többiek már beépültek a rendszerbe, Love vezérletével sokra vihetik idén. Ujjsérülése nem a dobókezén van, így talán nem hátráltatja az év elején. Az offseason végén bedobták a bombát Parsons megszerzésével, Kenny Clark és pár pick volt az ára. Ha hozzáteszi a maga extráját, egészen félelmetes lesz ez a csapat. Ez az a mérkőzés, ahol csak hátra kell dőlni és élvezni, a fogadást elengedem erre, ne is kérdezzetek, ha valakit érdekel dugjátok össze a fejeteket és ötleteljetek együtt :)
- Rams-Texans: Ez is egy pikáns találkozó. A Rams egész nyáron aggódott Stafford egészségéért, minden mágiát bevetettek, hogy rendbe hozzák, elvileg készen áll a szezonra, de nagy kérdés az ő idénye hogy végződik. Kuppot lecserélték Davante Adamsre, Nacuat nem kell bemutatni, csak ismételni tudom magam, az irányítón múlik minden. A védelem is "kecses", kiváncsian várom Verse idei produkcióját a tavalyi bivaly szezon után. A túloldalon is van kaland bőven, Mixon úgy fest idén nem lép pályára, Chubb az új szerzemény, neki meg vissza kéne találni elit önmagához. Stroud színes egyénisége a ligának, jöhetnek a rakéták, amiket egy elit elkapó, Collins vár. Kirk és Dell hiánya fájhat, ami gyenge pontja a gárdának az a fal, főleg Tunsil távozása után. Nincs könnyű dolga CJ Stroudnak így. A védelem elég pofás, Anderson és Hunter duója tetszetős, Stingley jó éveket tud a háta mögött, Gardner Johnson és Lassiter sem ügyetlen a hátsó sorban. A sok házon belüli csata mellett lesz egy kalandos AFC-NFC csatánk. Hendi opciót még nem nagyon prezentáltam mára, +7,5 Texans, reméljük izgalmas, egy labdás végjátékkal zárul. Szia hölgyem és uram, jó Verse interception érdekel?
- Bills-Ravens: A forduló gigarangadója, amit beharangozok úgy, hogy az év meccse is kerekedhet belőle, aztán megint csalódnunk kell, mint ilyenkor szoktunk. Az elmúlt két szezon két MVP-je csap össze. A Bills Bosaval tuningolta a védelmet, a Ravens Hopkinsal az elkapósort. Mindkét qb sokat dolgozik földön is, bár Lamar az igazán ligaelit ebben, a rakétáival együtt, ráadásul az említett wr óriási segítség lehet ezek begyűjtésében. Mindkét keret készre van építve, Allen társai megkapták a pénzüket. A nagyobb nevek a vendégeknél vannak, de a Bills meg attól erős, hogy sztárgyár nélkül is csodálatos munkát végez offense oldalon. A főtippem után az egyvelegben hoztam több extra oddsos gondolatot is tőlem szokatlan módon, ide is ilyennel készülök. Jöhet egy olyan találkozó, amire az egész szezonban emlékezni fogunk, 59,5 pont over 3,30-ért passzol ehhez.
JÓ SZÓRAKOZÁST KÍVÁNOK!

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
41-40 :D
Pron 58,5 felett 3,10-ért megpróbáltuk, 62-3 körül volt a vége 4.40-ért ...hát túl lett tolva rendesen :D
Over-es lesz remeljuk 49,5 fole
Allen 2+ passzolt td és Henry td
Másik pedig:
Henry td és összesen 51.5+ pont
tippszelvény
Buffalo - Baltimore
Allen, Josh 2+
A második 3.09x
Plusz öröm hogy két perccel a vége előtt jött a negyedik mezőnyből és a pizzbőr győzelem.. rajzolni se lehet ennél jobbat a tartalék mixemhez😎
Ugyanitt egy köszönet található a Washingtonnak és Mayfield cimborámnak😎
tippszelvény
Seattle - San Francisco
Több, mint 21,5
A fiatalember személyesen számolta meg a csillagokat..nincs itt semmi látnivaló 🤣🤣
tippszelvény
Atlanta - Tampa Bay
Tampa Bay -2,5
Jacksonville - Carolina
Jacksonville
Cleveland - Cincinnati
Cincinnati
Buffalo - Baltimore
Buffalo
Indianapolis - Miami
Több, mint 43,5
Green Bay - Detroit
Kevesebb, mint 241,5
Seattle - San Francisco
Több, mint 40,5
Jó szurkolást mindenkinek
Jövök a szokásos őrült tippsorommal 😁
Plussz ezekhez jön még
Montgomery TD 2,21
Tee Higgins TD 2,21
Brian Thomas Jr TD 2,11
Összes eredő odds: 2550,97
A szokásos egy doboz sör áráért játékba küldve 😁
Köszönjük szépen Sean, hogy mindig igyekszel ilyen nagyon alapos és részletes elemzésekkel segíteni minket, mindig öröm olvasni ☺️☺️
Jah és természetesen Hajrá Frisco 💪
tippszelvény
New England - Las Vegas
New England
New Orleans - Arizona
Több, mint 3,5
NY Jets - Pittsburgh
Több, mint 3,5
Atlanta - Tampa Bay
Mayfield, Baker 2+
Indianapolis - Miami
Tagovailoa, Tua 2+
Washington - NY Giants
Daniels, Jayden 2+
Denver - Tennessee
Nix, Bo 2+
Seattle - San Francisco
Purdy, Brock 2+
LA Rams - Houston
Stafford, Matthew 2+
Buffalo - Baltimore
Allen, Josh 2+
Cam Ward biztos nagyon jó, de a Broncost ma nem fogja megverni reméljük.
A Rams otthon nem hinném, hogy kikapna a Texanstól.
A Dolphins, ha kiszonap Daniel Jonestól, annyit is érnek. :D
A Gaints védelem nagyon jol néz ki, de a Commanders ellen kevés lesz.
A 49ersnek ezt hoznia kell, Darnoldtól kiugró szezon volt, gyenge lesz a Seahawks szerintem.
Bucs győzelmet várok még, de a Falconsszal még várnék kicsit, Jaguars is nyerhet, bár a Panthers nem tűnik talán annyira gáznak már, Patriots is hozhatja, Cardinalsnak is kéne, Steelerst érzem, kevés pontos meccsen, A Packers otthon szerintem nyerni fog, a Lions sokat gyengült, és szerintem nem lesznek annyira jók idén, Packers csoportgyőzelem várható, este pedig Inkább a Ravenst érzem, egy sok pontos meccsen, de ott bármi lehet.
#GoPackGo
tippszelvény
Cleveland - Cincinnati
Cincinnati
Denver - Tennessee
Denver
LA Rams - Houston
LA Rams +0,5
Indianapolis - Miami
Miami +5,5
Washington - NY Giants
Washington
Seattle - San Francisco
San Francisco +1,5
tippszelvény
Washington - NY Giants
NY Giants +9,5
Buffalo - Baltimore
Több, mint 2,5
Atlanta - Tampa Bay
Mayfield, Baker 2+
tippszelvény
Cleveland - Cincinnati
Több, mint 2,5
NY Jets - Pittsburgh
Több, mint 2,5
Pats drukkerként megpróbálkozom velük, de valahogy mindig félek 😅
Magamat ismerve ennyi meccs sosem jön egyben 😅
tippszelvény
Washington - NY Giants
Washington
New Orleans - Arizona
Arizona
Cleveland - Cincinnati
Cincinnati
New England - Las Vegas
New England
és sok sikert a Patsnek is, ideje elindulni újra felfelé, mit szólsz Vrabel kinevezéséhez?
De bízom benne hogy jobban fog menni a csapatnak idén.. bár a tavalyi szezontól csak jobb lehet
tippszelvény
Denver - Tennessee
Denver -5,5
Cleveland - Cincinnati
Több, mint 43,5
Washington - NY Giants
Kevesebb, mint 48,5
Atlanta - Tampa Bay
Tampa Bay +1,5
Hajrá mindenki!
tippszelvény
Washington - NY Giants
Washington -6,5
NY Jets - Pittsburgh
Vendég és kevesebb
A Commanders rajta is volt már szelvényen, csak először az Philadelphia aztán a Kansas tett keresztbe.. ilyenkor ha harmadszor is megpróbálom rendre bukó a vége..
Az egyetlen komoly gondolatom a Washington mellé, nekem is az Arizona és a Bengals férne oda. DE.. Cleveland ellen én ugye sosem fogadok, biztos vagyok benne, hogy náluk fontosabb engem szivatni, mint a szezon.. lebukott eurok tucatjai bizonyítják az évek alatt 😁
A szentek miatt pedig egyszerűen rossz megérzésem van.
A többi nekem ki-ki meccs..
Szerintem Washington,Tampa, Bengals, esetleg Lions vagy BillsTD szerzőkre próbálok rá.
Hajrá mindenkinek
Igaz, mindkettő vendég.
De ennek jönni kellene
tippszelvény
New Orleans - Arizona
Arizona
Cleveland - Cincinnati
Cincinnati
tippszelvény
Seattle - San Francisco
Több, mint 61,5
Washington - NY Giants
Több, mint 26,5
Indianapolis - Miami
Több, mint 21,5
Cleveland - Cincinnati
Több, mint 65,5