2026.02. 25.

Teniszbabák - 02.25.

Teniszbabák - 02.25.

Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Bartunkova - Townsend

A jövő egyik csillaga lehet Bartunkova ez elég tisztán látszik, csak a sérülések is kerüljék el. Persze biztos lesznek még itt bukták is neki, de azért tisztán látszik, hogy alapvetően nem rémült meg itt WTA szinten sem. Az igazat megvallva jobban féltettem Volynets ellen tegnap, mint ma Townsendtől. Az amerikai néha tud nagyot villantani erőjátékával, de minden bizonnyal elég sokat kivett belőle a tegnapi baromi szoros 3 szettes meccs. Róla azért tudvalevő, hogy súlyfelesleg is akad rajta, ezért gondolom, hogy fizikálisan ez biztos megterhelő is volt. 

A technikai tudása is jobb lehet szerintem a 19 éves Bartunkovának, hiszen a cseh iskola nagyon jó példa erre. Amúgy 10 év különbség van köztük, ami fitnesz szinten megint csak az ő javára dönthet. Nem lesz ez feltétlenül könnyű meccs, de ez egy egész jó kis szorzó most Bartunkovára. Akinek csak szelvénykiegészítő kell, ott meg jó lehet a nyer szettet opció.

+1:

Guo/Mladenovic - Gleason/Kempen

Érdekes kis páros a Gleason/Kempen, mert mindketten Siskovával működtek elég jól és most megpróbálják együtt. Kempen különösen szenved Siskova nélkül az elmúlt párkísérleteinél. Gleason azért nem volt rossz. Alapvetően egy közepesen erős páros lehet ez. Vagy egyáltalán nem fog működni.

Mladenovicék esetében viszont tudjuk, hogy idén álltak először össze és egyből tornát nyertek, aztán AO-n se voltak rosszak. Mladenovic megpróbálta Fernandez oldalán, aki viszont azért főként az egyénire fókuszál. Most pedig visszatért a bevált párhoz. Szerintem ők tényleg jók együtt és Mladenovic amúgy is most hiába 88-ik, tudás alapján simán top10-es páros játékos. Ehhez képest meg egy tök jó oddsot adnak rájuk, így érdemes lehet velük tartani. Itt is igaz, hogy szelvénykiegészítőnek szettre meg még "biztosabb"-nak tűnik.

👉 REGISZTRÁLJ ITT, aktiváld az egyedi bónuszkódot és legyen tiéd a 10.000 forintos befizetési bónusz! 

Ahhoz, hogy mindezt továbbra is fenntarthassuk ezen a szinten a Tipplapot, és még jobb- és több tartalmakat készíthessünk, hozzátok fordultunk segítségül és elindítottuk a Donably-t. Minden támogatás számít, és segít abban, hogy a közösségünk tovább növekedjen. Ha teheted, kérjük támogass minket! Ez számunkra hatalmas segítség! Előre is köszönjük szépen! 

👉 Támogass minket a Donably-n!

tipp
N. Bartunkova - T. Townsend
A mérkőzés győztese | N. Bartunkova | 1.55 | (8/10)

kapcsolódó meccs

N. Bartunkova - T. Townsend

2026. 02. 25. 20:50 | Austin, női egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
MagnasMiska 2026-02-25 22:21:09
Huhuuuu...ezt sajnos nagyon benéztük, de én is mentem veled Tommo. Egészen szürreális volt ez a meccs, mintha Serena játszott volna egy tinédzserrel. Szegény cseh leányzó sok szervába bele se mert ütni :)
Na mindegy, Bartunkovát egyelőre elcsomagoltam, hogy szervagépekkel nem nagyon tud mit kezdeni. Vagy az is lehet,hogy egyszerűen rossz taktikát választottak neki. Mert azért jókat írtál, tényleg kissé túlsúlyos Townsend, bőven ki lehetett volna futtatni a világból...
ToMMo 2026-02-25 23:16:31
Hát nem tudom mi történt, de benéztem ezt most nagyon...meg Mladenovicékat sem értem. Van ilyen sajnos...
debrecen 2026-02-25 21:38:07
Frdts

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2026.02.26. 00:00
M. Navone - L. Darderi
Mérkőzés alakulása (1.játszma/mérkőzés)
M. Navone/L. Darderi
6.75 1 - 2
2026.02.26. 02:40
K. Boulter - M.C. Osorio Serrano
Mérkőzés alakulása (1.játszma/mérkőzés)
K. Boulter/M.C. Osorio Serrano
7.75
Eredő odds 52.31
Tét 100
Kihagyott nyeremény 5231

további tippjeink a Tenisz világából

2026.04. 10. Teniszbabák - 04.10.