2026.06. 29.

Teniszbabák - 06.29.

Teniszbabák - 06.29.

Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Ann Li - Zeynep Sonmez

Akár jó kis meccs is kerekedhet ebből a stílusokból adódóan, de alapvetően Sonmez jól felkészült erre a Wimbledonra, ahol tavaly is 3-ik fordulóig ment, ráadásul jobban is fekszik neki a múlt alapján is ez a borítás, mint ellenfelének. Én bízom most a török hölgyben, aki szerintem behúzza jó szorzón a meccset is, én meg megelégszem egy szettel tőle.

Jelena Ostapenko - Harriet Dart

Ostapenko erős ütéseinek nyilván fekszik a füves borítás, ezt a múlt is bizonyítja. Negyeddöntők, elődöntő, legjobb 16-os eredménye is van már innen. Nála nagy kérdés mindig, hogy megveri-e magát éppen. Szerencsére a túloldalon levő brit hölgy sem a stabilitásáról híres. Az is árulkodó, hogy ők hagyományosan jók ott füvön mégis negatív a mérlege és nem is sikerült itt igazán jó eredményeket elérnie. A nyomás is rajta van hazai pályán. Most én azt érzem, hogy Ostapenko behúzza ezt, ahogy illik.

FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget!  

FIGYELEM! Háromszintes üdvözlőbónusz, akár 120.000 forint értékben a TIPPMIXPRÓn! Regisztrálj, hogy hozzáférj a bónuszodhoz! 

tipp
Ann Li - Z. Sonmez Z. Sonmez nyer legalább egy játszmát Igen 1.30
J. Ostapenko - H. Dart A mérkőzés győztese J. Ostapenko 1.25

1.63 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

Ann Li - Z. Sonmez

2026. 06. 29. 13:50 | Wimbledon, női egyes Tovább a meccshez

J. Ostapenko - H. Dart

2026. 06. 29. 14:00 | Wimbledon, női egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
ToMMo 2026-06-29 09:08:13
Bencic, Muchova, Jovic, Osaka, Andreeva, Krejcikova ilyen 1.10-es minioddsokon igen esélyesek a győzelemre. Persze aknák mindig lehetnek.

Bartunkova szimpatikus még normálisabb oddson, illetve Andreescu is.

Magyar lányokat meg sose bántjuk, de esélyesnek tűnik az első körös kiesés.
Vác_all_in 2026-06-29 09:13:22
Ostapenko felépült a szombati sérülésből? Ápolás után nem sokkal feladta a döntőt
ToMMo 2026-06-29 10:26:52
Elődöntő volt pénteken. Én bízom benne, hogy elővigyázatosságból adta fel, hogy itt rendben legyen.
Hőgutát olvastam én, vagy ilyesmit. A meleggel volt baja.

további tippjeink a Tenisz világából

Augusztus utolsó-előtti napján elrajtol az idei teniszszezon negyedik-, egyben utolsó Grand Slam tornája is, mégpedig az Egyesült Államokban, New Yorkban. A borítás kemény és gyors, a mérkőzések három nyert szettre mennek, nagyon komoly presztízs és magas pénzdíj jellemzi. Itt van a teniszvilág színe-java, innen csemegézünk az elkövetkezendő két hét során. Tavaly Alcaraz - Sinner álomdöntő volt, idén nem ez lesz és már Djokovic sincs versenyben.

2026.08. 31. Teniszbabák - 08.31.
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!
Augusztus utolsó-előtti napján elrajtol az idei teniszszezon negyedik-, egyben utolsó Grand Slam tornája is, mégpedig az Egyesült Államokban, New Yorkban. A borítás kemény és gyors, a mérkőzések három nyert szettre mennek, nagyon komoly presztízs és magas pénzdíj jellemzi. Itt van a teniszvilág színe-java, innen csemegézünk az elkövetkezendő két hét során. Tavaly Alcaraz - Sinner álomdöntő volt, idén is ott van mindkét sztárjátékos. Lássuk az 1. napot!