2026.07. 22.

Teniszbabák - 07.22.

Teniszbabák - 07.22.

Ebben a rovatban régi-új módi szerint főként a hölgyek tenisz mérkőzései kerülnek előtérbe. Próbálok hozni egy-egy olyan tippet, amiben értéket látok, mikor úgy érzem. Emellett pedig megvitathatjuk a többi női meccset is közös erővel!

Bondár - Noha Akugue

Bondár Anna bizony szereti ezt a tornát, hiszen tavaly döntőzött, tavalyelőtt pedig meg is nyerte. Bíztató az egymás elleni mérleg is, hiszen 3-0 a magyar lány javára, valamint az első mérkőzésén itt is egész jól játszott. Szerintem behúzza ezt ma Anna.

Salkova - Dodin

Dodinnak talán a szépsége jobban kidomborodott a WTA touron, mint a tehetsége, de azért voltak szebb évei is. Fiatal cseh ellenfele viszont szerintem most formában és akár tudásban is felülkerekedhet. Eddig három jó mérkőzést letudott már Salkova, legutóbb underdogként is nyerni tudott. Szerintem itt ma hazai közönség előtt neki áll a zászló és a szorzó sem olyan apró.

FIGYELEM! Egészen elképesztő, akár 100.000 forint értékű első befizetői bónusz a VEGAS.HU-nál! Kattints IDE és regisztrálj, hogy ki tudd használni az egyedülálló lehetőséget! 

FIGYELEM! Háromszintes üdvözlőbónusz, akár 120.000 forint értékben a TIPPMIXPRÓn! Regisztrálj, hogy hozzáférj a bónuszodhoz! 

tipp
D. Salkova - O. Dodin A mérkőzés győztese D. Salkova 1.36
Bondár Anna - N. Akugue Noha A mérkőzés győztese Bondár Anna 1.24

1.69 | (7/10)

kapcsolódó meccsek

D. Salkova - O. Dodin

2026. 07. 22. 16:50 | Prága, női egyes Tovább a meccshez

Bondár Anna - N. Akugue Noha

2026. 07. 22. 19:00 | Hamburg, női egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Vác_all_in 2026-07-22 21:17:39
Na a végére Bondár rájött, hogy meccs van így szerencsére jött a hendi
Interfan 2026-07-22 20:30:00
Bundás Bondár!
Vác_all_in 2026-07-22 20:42:49
Sima 6:1 után még is mit csinál????
Interfan 2026-07-22 20:45:52
Kíváncsi lennék egy ilyen mutatványért mennyi lóvét tesznek zsebre.
Vác_all_in 2026-07-22 21:02:23
A harmadik játszmában a negyedik adogatását fogja elveszíteni 🤣🤣
Vác_all_in 2026-07-22 20:57:18
Teniszben a magyarok nem szeretik a sima győzelmet
MagnasMiska 2026-07-22 09:57:52
Szia ToMMo! Bouzkova mai meccséről mi a véleményed? Nem nagy szorzó, de hazai pályán 1.kiemeltként azért illene hoznia. Jól gondolom?
ToMMo 2026-07-22 10:10:15
Szia!

Igen, szerintem is illene behúznia!

további tippjeink a Tenisz világából

Augusztus utolsó-előtti napján elrajtol az idei teniszszezon negyedik-, egyben utolsó Grand Slam tornája is, mégpedig az Egyesült Államokban, New Yorkban. A borítás kemény és gyors, a mérkőzések három nyert szettre mennek, nagyon komoly presztízs és magas pénzdíj jellemzi. Itt van a teniszvilág színe-java, innen csemegézünk az elkövetkezendő két hét során. Tavaly Alcaraz - Sinner álomdöntő volt, idén nem ez lesz és már Djokovic sincs versenyben.

2026.09. 05. Teniszbabák - 09.05.