Sportág: Tenisz

A helyszín New York. Az atmoszféra fergeteges. A hölgyek kiválóak, mind a pályán, mind azon kívül. Valamint borzasztó nagy meccsek. Ez jut így hirtelen eszembe a US Open tornáról. A cikk célja, egy kis segítségnyújtás, hogy ki milyen formában is érkezik a tornára, milyen irányban indulhat el az egész történet. Garancia nincs semmire, főleg egy Grand Slam tornán, ahol bármi megtörténhet, és meg is szokott. Negyedekre osztva nézzük azért a mezőnyt, leginkább a kiemelteket, egy-két kivétellel, akikről feltétlen említést kell tenni. Vágjunk hát bele, a babák már készen állnak.

2015.08. 28. Másfeles offenzíva
Sokszor látja az ember, hogy mindenkinek megvannak a gondolatok, de nem jön ki a duplázó. Ezért addig keres még egy plusz meccset amíg meg nem lesz, és persze mivel abban már nem is olyan biztos, ezért el is megy. Az én gondolatom szerint nem szabad erőltetni, hanem annyira jön ki amennyire, és azzal megelégszünk. Ez persze inkább egy maratoni játékot tesz lehetővé. Na de nem ezt hangoztatja mindig mindenki a sportfogadásról? Ilyen tippek várhatók itt tehát, és buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg saját gondolatait, tippjeit.

Sokan kerülik a női teniszt, kevésbé megbízhatónak tartják, és vélhetőleg igazuk is van. Én azonban azok közé tartozom, akik ha teniszre fogadnak, akkor általában a gyengébbik nem képviselőit választják, egész egyszerűen azért, mert őket követem valamilyen szinten. Ma pár csajos tenisz villámtippet írok ebben a rovatban amiből lehet szemezgetni a másfelesen kívül. Ezt szeretném megosztani veletek, illetve buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg aranyat érő gondolatait akár a többi meccsről is.

2015.08. 27. Másfeles offenzíva
Sokszor látja az ember, hogy mindenkinek megvannak a gondolatok, de nem jön ki a duplázó. Ezért addig keres még egy plusz meccset amíg meg nem lesz, és persze mivel abban már nem is olyan biztos, ezért el is megy. Az én gondolatom szerint nem szabad erőltetni, hanem annyira jön ki amennyire, és azzal megelégszünk. Ez persze inkább egy maratoni játékot tesz lehetővé. Na de nem ezt hangoztatja mindig mindenki a sportfogadásról? Ilyen tippek várhatók itt tehát, és buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg saját gondolatait, tippjeit.
Sokszor látja az ember, hogy mindenkinek megvannak a gondolatok, de nem jön ki a duplázó. Ezért addig keres még egy plusz meccset amíg meg nem lesz, és persze mivel abban már nem is olyan biztos, ezért el is megy. Az én gondolatom szerint nem szabad erőltetni, hanem annyira jön ki amennyire, és azzal megelégszünk. Ez persze inkább egy maratoni játékot tesz lehetővé. Na de nem ezt hangoztatja mindig mindenki a sportfogadásról? Ilyen tippek várhatók itt tehát, és buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg saját gondolatait, tippjeit.
2015.08. 27. Napi Duplázó
Mai duplázómba ezúttal két sportág egy-egy mérkőzését néztem ki. A US Open selejtező-sorozata is a végéhez érkezik, ahol két nagyon tehetséges fiatal kiegyenlített csatáját várom, a másik eseményem pedig az EL-selejtezők egyike, ahol jelentős különbség van a két csapat között mind anyagiakban, mint a játékosállomány minőségét illetően, ráadásul az odavágón, idegenben az erősebb csapat 1-1-es döntetlent játszott. Lássuk!

2015.08. 26. Másfeles offenzíva
Sokszor látja az ember, hogy mindenkinek megvannak a gondolatok, de nem jön ki a duplázó. Ezért addig keres még egy plusz meccset amíg meg nem lesz, és persze mivel abban már nem is olyan biztos, ezért el is megy. Az én gondolatom szerint nem szabad erőltetni, hanem annyira jön ki amennyire, és azzal megelégszünk. Ez persze inkább egy maratoni játékot tesz lehetővé. Na de nem ezt hangoztatja mindig mindenki a sportfogadásról? Ilyen tippek várhatók itt tehát, és buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg saját gondolatait, tippjeit.
Sokszor látja az ember, hogy mindenkinek megvannak a gondolatok, de nem jön ki a duplázó. Ezért addig keres még egy plusz meccset amíg meg nem lesz, és persze mivel abban már nem is olyan biztos, ezért el is megy. Az én gondolatom szerint nem szabad erőltetni, hanem annyira jön ki amennyire, és azzal megelégszünk. Ez persze inkább egy maratoni játékot tesz lehetővé. Na de nem ezt hangoztatja mindig mindenki a sportfogadásról? Ilyen tippek várhatók itt tehát, és buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg saját gondolatait, tippjeit.
2015.08. 20. Másfeles offenzíva

2015.08. 20. Game, set, match
Mai teniszgyűjtőnkben egy férfimeccs és három női mérkőzés található. Szerencsés esetben a nyeremény pont négyszerese lesz a befektetett tétünknek. Az esélyek kiválóak, tartsatok velem!

2015.08. 19. Másfeles Offenzíva
Sokszor látja az ember, hogy mindenkinek megvannak a gondolatok, de nem jön ki a duplázó. Ezért addig keres még egy plusz meccset amíg meg nem lesz, és persze mivel abban már nem is olyan biztos, ezért el is megy. Az én gondolatom szerint nem szabad erőltetni, hanem annyira jön ki amennyire, és azzal megelégszünk. Ez persze inkább egy maratoni játékot tesz lehetővé. Na de nem ezt hangoztatja mindig mindenki a sportfogadásról? Ilyen tippek várhatók itt tehát, és buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg saját gondolatait, tippjeit.
Sokszor látja az ember, hogy mindenkinek megvannak a gondolatok, de nem jön ki a duplázó. Ezért addig keres még egy plusz meccset amíg meg nem lesz, és persze mivel abban már nem is olyan biztos, ezért el is megy. Az én gondolatom szerint nem szabad erőltetni, hanem annyira jön ki amennyire, és azzal megelégszünk. Ez persze inkább egy maratoni játékot tesz lehetővé. Na de nem ezt hangoztatja mindig mindenki a sportfogadásról? Ilyen tippek várhatók itt tehát, és buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg saját gondolatait, tippjeit.
2015.08. 18. Tenisz babák
Sokan kerülik a női teniszt, kevésbé megbízhatónak tartják. Én azonban azok közé tartozom, akik ha teniszre fogadnak, akkor általában a gyengébbik nem képviselőit választják, egész egyszerűen azért, mert őket követem valamilyen szinten. Ma jó pár meccsen gondolkoztam, ebből párat választottam. Ezt szeretném megosztani veletek, illetve buzdítanék mindenkit arra, hogy ossza meg aranyat érő gondolatait akár a többi meccsről is.