2023.05. 05.

ATP Mutua Open Madrid: Elődöntők – 2023.05.05

ATP Mutua Open Madrid: Elődöntők – 2023.05.05

A Mutua Madrid Open 2009-ben kemény pályáról salakra váltott, de alapvetően ez a salak vékonyabb és keményebb borítás, mint az általánis salakpályák!A tornát a Caja Magicán rendezik meg, hatalmas népszerűségnek örvend. A 2002-es első kiadás óta hatszor nyertek spanyolok, és Rafael Nadal 2017-ben ötödszörre emelhette magasba a trófeát. 2002 óta az első kiírást rendezik, amelyen sem Nadal, sem Djokovic nem vesz részt…

Sziasztok!

  • Hihetetlen indulatok dolgoztak bennem még tegnap! Nagyon cifrákat mondtam Cicipaszra, meg Struffra is. Persze tudom, hogy ez sport és a két éve még remek teljesítményt nyújtó Struffot a tavalyi évben sérülés hátráltatta, meg hogy igazából ő csak egy erős CH-szint. Erre tessék, idén olyan formában játszik, ahogy talán még soha! Akkor itt van Karatsev, aki egy beleszarok típus, az első GS tornáján, az AO-n amikor az elődöntőig menetelt mindenki dicsérte csodálta, micsoda erő, micsoda lendület és tényleg dominálta a meccseit. Aztán szétesik és mint egy rakás sz..erecsétlenség úgy teniszezett eddig. Itt meg, hipp-hopp visszatér az első formájához! A meglepetések tornája ez itt Madridban. Azt gondolom, Karatsev tehetségesebb teniszező és a formája bődületes. Itt eddig egyetlen szettet veszített eddig. Ma is ő nyer, a kvliban ráadásul már legyőzte Struffot. Egészen elképesztő, két kvaliból érkező játékos játszik elődöntőt egy APT Mastersen!
  • A másik oldalon is van egy megelepetésember, Coric, aki gyenge formában érkezett Madridba. És öt meccsen csak veszített, mielőtt elkezdte a játékot itt. Erre feltámad és végigverte az ágát. Ő alapvetően egy keménypályás erőteniszező, de ez a madridi keményebb salak fekszik neki. Alcaraz viszont a tornagyőztes, aki pontokat véd és olyan elképesztő erő, dinamika és gyorsaság van a játékában, ami nagyon keveseknek adatott meg a tenisz történelmében. Ráadásul elképesztő technikás is, rendszeresen próbálkozik ejtésekkel, trükkös labdákkal, többnyire sikeresen. Ez a gyerek sokkal siekresebb lehet az elkövetkezendő 15 évben, mint a három GOAT, pont azért, mert egyelőre nincs hozzá mérhető ellenfél. Talán Sinner és Rune lehet, aki meg tudja majd fogni, de egyelőre ennek nincs nyoma. Zverev és Khachanoc sokkal jobban szervál, mint Coric és mindkettőt agyonverte a spanyol. Simán nyer ma, akár két szettben is.

Mi a véleményetek a meccsekről és mit fogadtok ti?

tipp
C. Alcaraz Garfia - B. Coric Pontos végeredmény C. Alcaraz Garfia 2:0 1.22
J-L. Struff - A. Karatsev A mérkőzés győztese A. Karatsev 1.82

2.22 | (8/10)

kapcsolódó meccsek

C. Alcaraz Garfia - B. Coric

2023. 05. 05. 16:00 | Madrid, férfi egyes Tovább a meccshez

J-L. Struff - A. Karatsev

2023. 05. 05. 20:00 | Madrid, férfi egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Moldovan Csaba 2023-05-05 15:33:10
Struff hiába kapott ki a kvaliban ma Karatsevtol,ma nyerni fog!
Moldovan Csaba 2023-05-05 15:32:00
Megismétlem korábbi kijelentésem: Tsitsipas egy túlértékelt játékos!
Nem tudom hogy van ott a ranglistán ahol van
barcelona 2023-05-05 13:40:51
Coric megtáltosodása a jó "koktélnak" köszönhető :D Ennyit tud hozzátenni a cucc, ha pont sikerült időzíteni a formát.
Zsozsko 2023-05-05 12:24:59
Én már az első forduló után elengedtem a tornát,mikor jó sok pénzt veszítettem azzal,hogy Djere nem tudott egy nyomorult szettet elvenni Karatsevtől(pedig voltak szettlabdái is).A fene se hitte vna,hogy pont itt fog feltámadni az a 'bundás király'.

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.