2020.12. 28.

ATP Tour 2021 szezonkezdet és egy extra tipp mára!

ATP Tour 2021 szezonkezdet és egy extra tipp mára!

Még mielőtt véget ér a 2020-as esztendő még egyszer jelentkezem ma, hogy pár információt átadjak a 2021-es ATP szezonkezdetről, valamint hoztam mára egy tippet, amit azért kéretik helyén kezelni. Minden kedves olvasónak kívánok nagyon Boldog Új Évet és főleg szerencsében és nyereményben gazdag 2021-et! Találkozunk januárban!

D. KEKEZ - P. PJEVCEVIC
2020.12.28. 15:00

  • ELőször tehát pár szót az ATP versenynaptár első két hónapjáról. Lesz néhány változás, amely alapjaiban változtatja meg e versenynaptár első részét. A francia napilap, a L'Equipe információi szerint 2021-ben is elmarad a BNP Paribas Open, vagyis Indian Wells, pedig az egy remek verseny volt, valamint az Ausztrál Open átkerült február elejére! Ez szvsz. egy jó döntés, hiszen több időnk marad a játékosok formáját feltérképezni. Indian Wells mellett elmarad Rio, New York, Pune és Auckland is. 
  • Az első ATP verseny a naptárban, január 4-13 között a Delray Beach-i ATP250-es lesz. Ekkor már alighanem ki leszünk éhezve a teniszre és a sportfogadásra is, így mindenképpen végig szeretném követni a versenyt. 
  • Még mindig januárban következik az AO selejtezős-szakasza, amint szintén lehet jó szorzókat fogni, erre is vetünk majd néhány pillantást. 
  • Természetesen lesz ATP Cup, amin szintén indulnak majd az ászok közül is, érdemes lesz figyelni a formákra, valamint lesz egy ATP250-es verseny is Ausztráliában. 
  • Az Ausztrál Open után következik majd  Montpellier, Cordoba és egy eddig még ismeretlen ATP250-es verseny. 
  • Márciusban pedig ATP500 Rotterdam, micsoda remek torna ez is, valamint Dubai és Acapulco. 

Most pedig a meccsről:

  • Az Eastern European Championship elnevezésű hangzatos, de annál kisebb rangú salakos megmérettetés, ahol egy rakás nevenics játékos is pályára lép. A két alsó-kategóriás játékos közül a horvát Duje Kekez a jobb, jelenleg 866. helyen áll, a legjobbja a 422. volt. Elsősorban a salakot kedveli. Már 27 éves, megélhetési teniszező, aki elsősorban a pénzecskék miatt ütöget. A másik oldalon a szerb Petar Pjezevic, aki 25 évesen a 1723. nem is érdemes szót fecsérelni rá. A meccs egyetlen motiváló tényezője pedig a horvát-szerb ellentét lehet, viszont a személyes kapcsolatukról nem tudok semmit. Alapvetően Kekez győzelme papírforma. A szorzó kicsi, kiegészítő tipp lehet. 
tipp
D. Kekez - P. Pjevcevic
A mérkőzés győztese | D. Kekez | 1.23 | (7/10)

kapcsolódó meccs

D. Kekez - P. Pjevcevic

2020. 12. 28. 15:15 | Eastern European Champ.,ffi e. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.

Az aktuális héten zajló ATP , WTA és challenger tornákat monitorozzuk és az olvasókkal közösen keresünk olyan tippeket, amelyeket érdemes lehet egy szelvénybe berakni, valamint olyanokat is, amelyek single is megállják a helyüket. Fotó: Matthewryz.