2021.05. 25.

ATP Tour, Belgrád: kétmeccses szelvény

ATP Tour, Belgrád: kétmeccses szelvény

Belgrádban, szintén salakon a legjobb 16 között rendeznek ma mérkőzéseket. Egy kétmeccses szelvényt választottam mára, a biztonság jegyében. Két veterán salakmenő a középpontban! Fotó: Pixabay.com

F. Coria - P. Cuevas

  • Az 1986-ban született Pablo Cuevas már 35 éves. Élete legjobbján 19. helyen is állt. Ő egy kiváló salakspecialista. Ő csak ezen a borításon él meg, viszont itt nagyon jó! Szívós, kitartó, kondicionálisan erős még mindig és fejben is nagyon erős. Karrierje során 12 challengert és hat ATP-tornát nyert, mindent salakon. Most ismét remek formában van! Genfben a selejtezőből jutott el egészen az elődöntőig, többek között Opelkát és Dimitrovot is verve, ahol aztán Shapovalov megállította. Belgrádban a nála jóval előbbre rangsorolt Kecmanovicot búcsúztatta. Motivált, erős, hiába 35 éves, van benne még jópár győztes meccs! ATP torna már nem valószínű, de meg fogja nehezíteni sokak dolgát. Fernando Coria középkategóriásnak is csak jóindulattal mondható salakos játékos. Egy, azaz 1 challengert nyert még 2019-ben, azelőtt csak ITF tornákon diadalmaskodott. Ez sima Pablo-siker lesz! 

F. Verdasco - A. Mannarino

  • A másik veterán, aki ismét sokadik virágzását éli, az egykor TOP10-es Fernando Versasco, a vasember. Ő egy szikla, egy robot, aki fejben nagyon nagyon erős, mindent tud a salakos teniszről, rettenetesen nehéz ellene játszani. Ráadásul nem csak salakon volt jó, hanem keményen is becsúszott egy-egy tornagyőzelem! Mannarino alapjában nem rossz játékos, de most bűnrossz formában van. Idén eddig csak egy meccset nyert, még Miamiban keményen. Salakon öt vereség a mérleg, olyan játékosok verték meg, akik ellen korábban abszolút esélyes volt. Nem tudom, pontosan mi van vele, miért ilyen gyenge, de ebben az állapotában Verdasco már csak rutinból is elvesz egy szettet. A bukik pedig Verdasco-sikert várnak. 

tipp
F. Coria - P. Cuevas A mérkőzés győztese P. Cuevas 1.31
F. Verdasco - A. Mannarino F. Verdasco nyer legalább egy játszmát Igen 1.18

1.55 | (7/10)

kapcsolódó meccsek

F. Coria - P. Cuevas

2021. 05. 25. 12:00 | Belgrád, férfi egyes Tovább a meccshez

F. Verdasco - A. Mannarino

2021. 05. 25. 17:30 | Belgrád, férfi egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

Kezdődik a Cincinnati APT 1000-res torna, innen hozom a meccseket a komment felületen. A cincinnati ATP torna borítása a második leggyorsabb Masters-pályaborítás volt a 2025-ös szezonban! Kifejezetten gyors a felület, nagyon kedvez az erőteniszezőknek! Több mint 3400 meccs statisztikája alapján az ászok aránya 5,56 (5,00 az átlag az ATP Touron), az első szerva-pontnyerés aránya 70.59% (kifejezetten magas), valamint a break-point konverzió 43.47% (alacsonyabb a tour-átlagnál, azaz nehéz brékelni). Mára egy szelvényt hoztam, a duplázás jegyében!

A főtipp még a Montreal Masters egyik elődöntője, de a többi komment-tipp már Cincinnatiból való. A cincinnati ATP torna borítása a második leggyorsabb Masters-pályaborítás volt a 2025-ös szezonban! Kifejezetten gyors a felület, nagyon kedvez az erőteniszezőknek! Több mint 3400 meccs statisztikája alapján az ászok aránya 5,56 (5,00 az átlag az ATP Touron), az első szerva-pontnyerés aránya 70.59% (kifejezetten magas), valamint a break-point konverzió 43.47% (alacsonyabb a tour-átlagnál, azaz nehéz brékelni).

Új hét kezdődik, immáron az augusztust tapossuk, hamar vége szakad a nyárnak. Rohamosan közeleg az idény negyedik-, utolsó Grand Slam tornája, a US Open, amire már gőzerővel folyik a felkészülés a tengerentúli tornákon. Ezen a héten a Montreali ATP1000-res masters lesz a főrendezvény, de lesz néhány challenger torna is. Ezekből szemezgetünk!