2019.10. 17.

ATP Tour: Fiatalság vs. rutin?

ATP Tour: Fiatalság vs. rutin?

A moszkvai fedettpályás ATP 250-es tornán két generáció csap össze csütörtökön délelőtt. A háló egyik oldalán a rendkívül fiatal, még mindig csak 20 esztendős Miomir Kecmanovic (49.) . A másik oldalon pedig a francia, immáron a 32. életévében járó Jeremy Chardy (66.) lesz. Lássuk, mire érdemes fogadni.

TENISZ, MOSZKVA, FÉRFI EGYES 
2019.10.17. 16:35
J. CHARDY - M. KECMANOVIC

  • Az alig húsz esztendős Miomir Kecmanovic az idei versenyszezonban próbálkozik a challenger-szintről tartósan feljebb lépni és bizony több eredménye is azt mutatja, hogy van kraft a srácban! Inkább a gyors borításokon lesz jó, bár az 183 cm-es magassága és 75 kg-os súlya alapján nem kifejezetten az a szőnyegbombázó típus. Ennel ellenére kifejezetten eredményes keményen és füvön. 2016-ban döntőt játszott a junior US Openen, ahol a kanadai Felix Auger-Aliassime verte csak meg, de 2015-ben egy bizonyos Stefanos Tsitsipast is sikerült megvernie három szettben! 2016-ban az első helyen állt az ITF junior ranglistán!Sanghajban és Tokióban az első fordulóban kiesett, itt Moszkvában viszont verhető ellenféllel került szembe. A szintén húszéves Artem Dubrivny nem állította túlontúl nehéz feladat elé. 
  • A másik oldalon a sokat látott francia, aki alapjában véve is remek koncentrációs képességekkel rendelkezik. A gall fizikuma (188cm, 75kg) kiválóan alkalmas a gyors (fű és kemény pálya) borításokon való játékra. Univerzális játékos, hiszen megél a salakon is, de kétségtelen, hogy a fű és a kemény pálya jobban fekszik neki. Remek a lábmunkája és kiváló kétkezes fonákot üt, amivel sok pontot szerez.  2005-ben megnyerte a junior wimbledoni bajnokságot füvön, majd 2009-ben megnyerte a stuttgarti ATP tornát, salakon. Eddigi legnagyobb sikerét 2013-ban az Ausztrál Openen érte el, ahol a negyeddöntőbe jutott.

A fiatal szerb remek játékos lesz, minden tehetsége megvan hozzá, csak a szorgalom és az elszántság kell még, no meg az ével. Ha Chardynak jól megy ma a játék, akkor Kecmanovic húsz évesen, azt gondolom, nem fog bírni a fejben jó és rendkívül tapasztalt franciával. 

tipp
J. Chardy - M. Kecmanovic
A mérkőzés győztese | J. Chardy | 1.60 | (7/10)

kapcsolódó meccs

J. Chardy - M. Kecmanovic

2019. 10. 17. 18:50 | Moszkva, férfi egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
Miroslav 2019-10-17 16:49:09
Egy jó kis négymeccses kötés:

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2019.10.17. 16:30
G. Monfils - J. Sinner
A mérkőzés győztese
G. Monfils
1.30 0 - 2
2019.10.17. 18:30
D. Shapovalov - A. Popyrin
A mérkőzés győztese
D. Shapovalov
1.35 2 - 0
2019.10.17. 20:15
U. Humbert - D. Goffin
A mérkőzés győztese
D. Goffin
1.30 2 - 0
2019.10.18. 12:30
A. Mannarino - D. Lajovic
A mérkőzés győztese
A. Mannarino
1.45 2 - 0
Eredő odds 3.31
Tét 900
Kihagyott nyeremény 2979

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul. Tegnap nyert a szelvény, ismét hízott a bank és új sorozat indul. Ma ide várom a tippeket, ötleteket a mai napra! Sok sikert mindenkinek!