2021.10. 28.

ATP Tour figyelő – 2021.10.28

ATP Tour figyelő – 2021.10.28

Ebben a rovatban az aktuálisan futó ATP-tornákat tekintjük át és keresünk olyan tippeket, amelyeket eséllyel tudunk szelvényre szerkeszteni, vagy akár single-kötéssel játékba küldeni. Lássuk, mit várhatunk ma!

Bécs, fedett kemény:

  • Auger-Aliassime – Norrie. A kis kanadai tehetségesebb teniszező, Norrie pedig fejben nagyon erős. Itt azon áll-, vagy bukik, hogy Felix mennyire akar játszani, mennyire lesz ott fejben. Ha igen, akkor megveri a britet. Én bízom ebben és a szorzó is jó rá: 2,10. Schwartzmann sajnos bedarálja Monfilst, minden bizonnyal. A francia sokkal tehetségesebb, jobb játékos, az argentin pedig mint a gép megy. És ezt fizikálisan nem biztos, hogy bírja Monfo. Ruud – Sonego, hasonló a helyzet, mint Auger-Aliassime – Norrie esetében. A norvég esélyesebb. Sinner, Zverev és Tsitsipas miniszorzó és nem tudom, mennyire motiváltak így a szezon végén.

Szentpétervár, fedett kemény:

  • Karatsev jobb játékos, mint Millman, de 1,2 körül van a szorzó. Van De Zancsulp remekül betört a teniszéletbe az utóbbi hónapokban, de Kordát sokkal tehetségesebb játékosnak tartom. Meg az is. Az ő sikere 1,8 körül jó lehetőség. Fritz – Paul: nagyon hasonló karakterek, nálam kihagyós. Khachanov fiatalabb és van olyan jó játékos, mint Cilic. Ha odafigyel és fejben is jó lesz, akkor megveri a horvátot. Ha nem, akkor Cilic kiszerválja. 1,5 körül adják az oroszt. Bautista-Agut az egyik kedvencem megbízhatóság szempontjából. McDonald pedig nincs annyival tehetségesebb játékos, hogy simán nyerjen, de a spanyol már nem fiatal annyira. Szoros meccs lehet ez, itt az over 21,5-et meg lehet próbálni.
tipp
B. van de Zandschulp - S. Korda
A mérkőzés győztese | S. Korda | 1.87 | (8/10)

kapcsolódó meccs

B. van de Zandschulp - S. Korda

2021. 10. 28. 12:00 | Szentpétervár, férfi egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
rettenet 2021-10-28 13:37:13
Korda mehet tilto listára, meg, hogy nagy tehetség...
Rcz539 2021-10-28 11:12:45
Véleményt szeretnék kérni. Szerintem jó lehet egy duplának.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.10.28. 14:00
G. Monfils - D.S. Schwartzman
D.S. Schwartzman nyer legalább egy játszmát
Igen
1.31 1 - 2
2021.10.28. 15:25
M. Cilic - K. Khachanov
M. Cilic nyer legalább egy játszmát
Igen
1.52 2 - 1
Eredő odds 1.99
Tét 1000
Nyeremény 1990
zrobo 2021-10-28 11:09:38
Mai.
WTA kínaiak meccsének szorzója érdekes számomra magas és még vitték fel, pedig múlt héten nagyon simán győzött Wang. Nem is értem, kíváncsi leszek.
Még szerintem Fritz, Halep ami legjobb kínálat.
Fritz és Paul jó barátok, párosban is indultak, jól ismerik egymást és Fritz jobb és ezt tudja Paul is. Ez döntő érv. Ruud is jobb.

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.10.28. 12:25
I.M. Bara - R. Peterson
A mérkőzés győztese
R. Peterson
1.21 0 - 2
2021.10.28. 13:50
Xinyu Wang - Shuai Zhang
A mérkőzés győztese
Xinyu Wang
1.60 2 - 0
2021.10.28. 13:35
T.H. Fritz - Tom. Paul
A mérkőzés győztese
T.H. Fritz
1.58 2 - 0
2021.10.28. 12:25
Ale. Muller - S. Travaglia
A mérkőzés győztese
S. Travaglia
1.47 2 - 1
2021.10.28. 15:55
C. Ruud - L. Sonego
A mérkőzés győztese
C. Ruud
1.41 2 - 1
2021.10.28. 17:00
S. Halep - V. Gracheva
A mérkőzés győztese
S. Halep
1.17 2 - 0
Eredő odds 7.42
Tét 200
Kihagyott nyeremény 1484
zrobo 2021-10-28 15:55:00
CH meccs persze elmegy símán. Még jó hogy komoly téttesre nem tettem!
Fritz, Halep, Ruud, aminek jönnie kell!
Monty30 2021-10-28 11:58:16
Szia!
Én is tettem Ruudot,Fritz-et,w-re,mellé,hogy Kontaveit 2-0ra nyer.
Meg van egy 10ezresem Kontaveit,Halep mindkettő 2-0ra nyer.
És amit tegnap írtam,hogy Kontaveit,Tauson nyer tornát,de azt csak 700al.Tauson amúgy tegnap nagyon szarul játszott,de még bízom benne,hogy össekapja magát hétvégére.
Sok sikert mindenkinek!
Monty30 2021-10-28 19:52:44
Most minden bejön nekem,hál istennek.De tudom,ez jó részben a szerencsén múlik.Azért a +12 ropi mindig jól jön.Ja,és hiába sima volt mindkét női meccs,én lábon kihordtam egy infarktust...Pedig 10ezer volt,nem 100ezer mint régebben...
Monty30 2021-10-28 19:55:34
És kösz Ruud,Fritz!Ti is hoztatok pár ezret!
Holnap még összerakok valamit de 1000 ft max,mert nekem 10 ezer már olyan szintű izgalommal jár mint régen 30-100ezrek..
zrobo 2021-10-28 13:28:21
Helló, hölgyeknél vigyázzni kell 2:0 as eredményekkel.
jacksly 2021-10-28 08:47:56
2:1

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2021.10.28. 12:00
B. van de Zandschulp - S. Korda
A mérkőzés győztese + Játékszám 22,5
Hazai és több
3.50 2 - 0
Tét 1000
Kihagyott nyeremény 3500
jacksly 2021-10-28 14:53:49
Ááá, sokkal simább lett, mint gondoltam...

további tippjeink a Tenisz világából

Kezdődik a Cincinnati APT 1000-res torna, innen hozom a meccseket a komment felületen. A cincinnati ATP torna borítása a második leggyorsabb Masters-pályaborítás volt a 2025-ös szezonban! Kifejezetten gyors a felület, nagyon kedvez az erőteniszezőknek! Több mint 3400 meccs statisztikája alapján az ászok aránya 5,56 (5,00 az átlag az ATP Touron), az első szerva-pontnyerés aránya 70.59% (kifejezetten magas), valamint a break-point konverzió 43.47% (alacsonyabb a tour-átlagnál, azaz nehéz brékelni). Mára egy szelvényt hoztam, a duplázás jegyében!

A főtipp még a Montreal Masters egyik elődöntője, de a többi komment-tipp már Cincinnatiból való. A cincinnati ATP torna borítása a második leggyorsabb Masters-pályaborítás volt a 2025-ös szezonban! Kifejezetten gyors a felület, nagyon kedvez az erőteniszezőknek! Több mint 3400 meccs statisztikája alapján az ászok aránya 5,56 (5,00 az átlag az ATP Touron), az első szerva-pontnyerés aránya 70.59% (kifejezetten magas), valamint a break-point konverzió 43.47% (alacsonyabb a tour-átlagnál, azaz nehéz brékelni).

Új hét kezdődik, immáron az augusztust tapossuk, hamar vége szakad a nyárnak. Rohamosan közeleg az idény negyedik-, utolsó Grand Slam tornája, a US Open, amire már gőzerővel folyik a felkészülés a tengerentúli tornákon. Ezen a héten a Montreali ATP1000-res masters lesz a főrendezvény, de lesz néhány challenger torna is. Ezekből szemezgetünk!