2022.05. 14.

ATP Tour figyelő - 2022.05.14

ATP Tour figyelő   -  2022.05.14

Ebben a rovatban az aktuális ATP-versenyeket általánosan monitorozzuk és egy szelvényt készítünk a legjobb lehetőségekből. A választott összeállítás általában kettő-, vagy három, ritka esetben négy meccsből tevődik össze. A választott tippeket röviden indokoljuk is.

Róma, salak:

Az elődöntő következik a római masters tornán.

  • S. Tsitsipas (5.) - A. Zverev (3.): Tsitsipas az első szettben alaposan megszenvedett Jannik Sinnerrel. Az olasz agresszív volt, egészen a rövidítés végéig kiegyensúlyozott volt a meccs állása. Aztán a második szettben kijött a görög technikai fölénye. Az egy kézzel ütött szenzációs fonákjai ültek, a magabiztosságával, ahogyan eddig is, most sem volt probléma. Zverev pedig azt a Garint verte meg a negyeddöntőben, aki alapvetően egy remek salakos játékos, ám volt már jobb formában a jelenleginél. Szasa univerzális játékos, minden pályaborításon tud nagyon jól játszani. Idén verte már meg Tsitsipast is salakon, Madridban. Alapvetően, ha mindkettőjüktől maximális mentális állapot várható, akkor Tsitsipas a jobb salakon. Fejben a görög jobb, ő kiegyensúlyozottabb. Zverev képes hisztire, csapkodásra, ahogyan már idén is sokszor láthattuk tőle. De itt Rómában, eddig jól játszott. Minden jel arra mutat, hogy szoros mérkőzés várható, de picit inkább görög győzelemmel. Az over 21,5 game kora hajnalban 1,55 volt a Tippmixprón.
  • N. Djokovic (1.) - C. Ruud (10.): Novak Djokovic azért lett goat, mert fejben, akaraterőben olyan, amilyen. A világon kimagaslóan a legjobb. Emellett természetesen kiválóan teniszezik is, de az ő karrierjének eredményeihez a mentális erő kellett leginkább. Az idei európai salakszezon nem kezdődött neki jól. Monte Carlóban kikapott Davidovich-Fokinától a második körben, aztán Belgrádban a döntőig jutott, ahol Rublev megverte. Madridban elődöntő, ahol Alcaraz verte meg. Itt pedig jön Ruud, akivel idén még nem találkozott. Pályafutása alatt két alkalommal is 2020-ban Rómában és 2021-ben az ATP vébén, az év végén keményen. Mindkét alkalommal megverte. Ruud 23 éves, most kezd pályája stabilan beállni és láthatjuk, hogy a TOP10 lesz az ő szitje. Univerzális játékos, de a salakot jobban szereti. Hét ATP tornagyőzelme van, ebből hat salakon. Erős fejben, kitartó. Idén voltak olyan vereségei salakon, amelyek azért minimum megkérdőjelezhetőek. Lajovic Madridban és Van De Zandschulp Münchenben például túljutott a norvégon. Rutinban és főleg a mentális faktorban sokkal erősebb Djokovic. Az első szettben várhatóan szoros lesz a meccs. Még az is lehet, hogy nyer a norvég. A második játékrész már nem lesz rövidítés. A harmadik (ha lesz) az meg sima lesz. Nyer a szerb világelső a végére és erre nem is adnak elfogadható szorzót!

tipp
S. Tsitsipas - A. Zverev
Játékszám 21,5 | Több, mint 21,5 | 1.55 | (8/10)

kapcsolódó meccs

S. Tsitsipas - A. Zverev

2022. 05. 14. 14:30 | Róma, férfi egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul. Tegnap nyert a szelvény, ismét hízott a bank és új sorozat indul. Ma ide várom a tippeket, ötleteket a mai napra! Sok sikert mindenkinek!