2020.01. 16.

ATP Tour: Folytassa Paul! (péntek hajnali meccs)

ATP Tour: Folytassa Paul! (péntek hajnali meccs)

Az adelaide-i keménypályás verseny elődötnője következik, ahol a világranglistán két egymás mellett álló játékos találkozik, akik ráadásul egyidősek is. Lássuk, mire érdemes fogadni az amerikai Tommy Paul (90.) és a dél-afrikai Lloyd Harris (91) meccsén!

TENISZ, ADELAIDE, FÉRFI EGYES 
2020.01.17. 03:00
TOM. PAUL - L.G.M. HARRIS

  • Az ifjú jenkit követem már itt a tornán is, legutóbb ezt írtam róla, amikor még Ramos-Vinolas ellen készült a negyeddöntőben: "Tommy Pault 2016-ban, még 18 évesen hatalmas tehetségnek tartották, aki a kora ellenére rendkívül összeszedett játékot produkál! Aztán később a karrierje lelassult, nem olyan ütemben fejlődött, mint ahogy akkor várták tőle. Persze most, 23 évesen sincs elkésve semmiről, mára már a TOP 100 tagja. Univerzális játékos, jól érzi magát salakon és keményen is. 2019 ben három challenger-versenyt sikerült megnyernie, kettőt keményen, egyet salakon. Itt Adelaide-ben a selejtezőből indult, kiverte sorban Romiost, Jarryt, Bedenét, majd az imént említett Cuevast is. Nagyon határozottan, ellentmondást nem tűrően játszik. Az ütései jól sikerülnek, látszik, hogy fejben ott van." Azóta simán verte a spanyolt is, most pedig a némiképp meglepetést mutató dél-arfikai ellen készülhet a döntőért.
  • Harris alig három hónappal idősebb Tommynál és hogy egyáltalán nem rossz játékos, azt mi sem bizonyítja jobban, hogy 2018-ban a Fairfield Challengeren három szettben megverte már Tommy Pault. Igaz, az egy rendkívül szoros mérkőzés volt. Harris 193 cm magas és 80 kiló, kifejezetten alkalmas a keménypályás játékra. Remek, erős szervája van kemény tenyerese, két kézzel üti a fonákot és az sem rossz. Mintegy 8 helyet javított idén a világranglistás helyezésén, folyamatosan fejlődik. Haliak és a veterán Stephane Robert nem volt neki akadály az adelade-i torna selejtezőjében, de utána sorban verte Garint, Györe Lászlót és Carreno-Bustát is. Mindhárom játékos előtte van a világranglistán, viszont nagyon fontos kihangsúlyozni, hogy mindhárom inkább salakspecialista! Tommy Paul pedig nagyon nem az!

Két hasonló stílusú, hasonló testfelépítésű játékos találkozik ma, akik ráadásul egyidősek is. Mivel Tommy Paul jobb játékosokat búcsúztatott el eddigi menetelése során, köztük a szlovén Aljaz Bedenét, aki kifejezetten keménypályás játékos, de Cuevas és Ramos-Vinolas is jól játszik kemény borításon, azt gonsolom, ha nem is könnyen, de meg fogja verni Harrist is. 

tipp
Tom. Paul - L.G.M. Harris
A mérkőzés győztese | Tom. Paul | 1.60 | (8/10)

kapcsolódó meccs

Tom. Paul - L.G.M. Harris

2020. 01. 17. 03:30 | Adelaide, férfi egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.