2022.07. 22.

ATP Tour, Hamburg: A. Davidovich Fokina – L. Musetti - 2022.07.22

ATP Tour, Hamburg: A. Davidovich Fokina – L. Musetti - 2022.07.22

Hamburgban rendeznek egy salakpályás ATP 500-as tornát. Itt a pénzdíj 1,168 millió euró, ami már extra motivációt jelent majd a résztvevőknek. Tavaly Carreno-Busta nyerte a tornát, így pontokat kell majd megvédenie. Jó kis játékosok vannak a mezőnyben, sportfogadás tekintetében vannak jó lehetőségek. Szintén negyeddöntő, ahol a spanyol Alejandro Davidovich Fokina (35.) és Lorenzo Musetti (62.) találkoznak.

Hamburg, salak:
A. Davidovich Fokina - L. Musetti
07. 22. 14:30

  • Davidovich Fokina egy univerzális játékos, a salak mellett megél kemény borításon is, sőt 2017-ben megnyerte a wimbledoni junior GS-tornát, amit füvön rendeznek. Két CH-tornagyőzelme van, egy salakról, egy kemény borításról. ATP-tornát még nem nyert, de döntője volt már több is, az egyik idén a salakos Monte carlói masters tornán, ahol csak Tsitsipas verte meg. 180 cm magas, erős testfelépítésű játékos. Elég jó szervája van, gyors is és fejben is jó. 2017-ben és 2018-ban még elsősorban ITF-tornákon vett részt, egyre jobb eredményekkel.2019-ben két challengert nyert meg egyet salakon, egyet keményen. Utána két évig semmi. Idén is felemás a mérleg, nem is játszott olyan sokat. Idén salakon 18 meccset játszott és 11-et nyert meg, ezen a tornán Van De Zandschulp-ot verte meg és Kovalikot, mindkettőt két szettben.
  • Lorenzo Musetti az olasz új hullámos fiatalok egyik legjobb képviselője. 20 éves, stabilan a TOP 50 közelében van, nagy tehetség. Két CH-tornát nyert, mindkettőt salakon, elsősorban ez az ő szakterülete, de kemény borításokon is elvan. Fejben jó, lehet rá számítani. Rutint kell még szereznie. Itt megverte Lajovicot három szettben úgy, hogy 0-1-ről fordított, majd Ruusuvuorin is túljutott, őt sima kettőben verte.
  • A spanyol az esélyesebb, de picit talán elmérték a szorzók arányát. Musetti van olyan jó játékos, hogy minimum egy szettben megszorítsa Fokinát, talán még szettet is nyer ellene.

Tipp: A. Davidovich Fokina nyer + több mint 22,5 game – 3,20

tipp
A. Davidovich Fokina - L. Musetti
A mérkőzés győztese + Játékszám 22,5 | Hazai és több | 3.20 | (7/10)

kapcsolódó meccs

A. Davidovich Fokina - L. Musetti

2022. 07. 22. 15:00 | Hamburg, férfi egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb
contro il calcio moderno 2022-07-22 10:34:52
WTA Palermo

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.07.22. 17:45
I-C. Begu - D. Parry
D. Parry nyer legalább egy játszmát
Igen
1.52 2 - 0
Tét 100
Kihagyott nyeremény 152
contro il calcio moderno 2022-07-22 10:23:16
WTA Hamburg

tippszelvény

Időpont / esemény Piac / Tipp Odds  
2022.07.22. 13:00
A. Kontaveit - A. Potapova
Játékszám 20,5
Több, mint 20,5
1.76 2 - 0
Tét 100
Nyeremény 176

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.