2020.02. 16.

ATP Tour: Két győzelemre éhes játékos a New yorki döntőben

ATP Tour: Két győzelemre éhes játékos a New yorki döntőben

Andreas Seppi (98.) két sima szettben hozta a taipei Jung elleni meccsét, ahogy számítottam rá. Ma viszont nehezebb dolga lesz. Az ellenfél Kyle Edmund (62.) lesz, aki nem csak fiatalabb, mint a taipei, de teniszben is képzettebb, ráadásul nagyon ki van éhezve a győzelemre.

TENISZ, NEW YORK, FÉRFI EGYES 
2020.02.16. 22:00
A. SEPPI - K. EDMUND

  • Andreas Seppi 35 esztendős, rutinos játékos. 190 cm magas, jól szervál, de nem csak ebből él! Remekül returnozik, jó a lábmunkája is, ezt bizonyítja, hogy nem csak keményen jó, hanem főleg salakon is! Karrierje során főleg salakon játszott. Két ATP tornagyőzelme van, egy salakon, egy fedettben, az utóbbi években pedig keménypályán nyeregetett CH-tornákat. Jó formában van, itt New Yorkban Dzumhurt, Johnsont és Thompsont, majd Jungot verte sorban. Jung nem játszott olyan magabiztosan, mint korábban. Ennek meg is volt az eredménye. Seppi 13 breaklabdát hozott össze, végig kézben tartotta a meccset és jutott a döntőbe, amit elmondása szerint nagyon meg akar nyerni. Legutóbb 2012-ben Moszkvában diadalmaskodott ATP tornán és így, 35 esztendősen már nem valószínű, hogy sok esélye lesz. 
  • A másik oldalon a 25 esztendős Kyle Edmund. A brit játékos nem mondható kiemelkedő teniszezőnek. Magas, jól szervál, amolyan erős középszintű játékos. Fejben sem rossz. Elvan salakon is és keményen is. Karrierje során eddig egy ATP tornagyőzelme van, 2018-ban Antwerpenben, valamint hat CH-sikerrel is büszkélkedhet, ebből kettő salakon, három keményen, egy pedig a mai mérkőzéshez hasonló fedett csarnokban. Most azonban elég jó formát mutat. Rendkívül magabiztos és láthatóan élvezi a játékot. 

A két teniszezőt nagyjából hasonló karakternek és játékosnak tudnám mondani, de az olasz 10 évvel idősebb. Mindketten remek formában vannak. Kettejük közös története meglehetősen egyhangú. Seppi egy alkalommal (salakon) tudott nyerni, minden más mérkőzésen (így idén Auckland-ben és 2018-ban Shanghai-ban is) kétszettes brit-győzelem született. Ma is Edmund győzelme a realitás, de nem lesz könnyű. Szoros mérkőzésre számítok. Legalább egy szettet szorossá tehet az olasz, de még akár nyerhet is egyet. A sima Edmund-győzelemre nincs olyan jó szorzó, de arra, hogy a britnek legalább 13 game kell a sikerhez, már elfogadható. 

tipp
A. Seppi - K. Edmund
K. Edmund - Játékszám 12,5 | Több, mint 12,5 | 1.65 | (7/10)

kapcsolódó meccs

A. Seppi - K. Edmund

2020. 02. 16. 22:00 | New York, férfi egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul.

A stratégia a következő: Két-, vagy több teniszmeccs kötésben, amelynek az eredő szorzója 3,0 körüli. A tét kialakítása egy biztonságos bankroll-menedzsmenten-, valamint a Fibonacci stratégián alapul. Tegnap nyert a szelvény, ismét hízott a bank és új sorozat indul. Ma ide várom a tippeket, ötleteket a mai napra! Sok sikert mindenkinek!