2022.11. 01.

ATP Tour, Paris Masters: A. Rinderknech – J. Draper

ATP Tour, Paris Masters: A. Rinderknech – J. Draper

A. RINDERKNECH - J. DRAPER
2022.11.01. 12:20

  • Jack Draper egy nagyon tehetséges brit erőteniszt játszó játékos, aki ebben az évben robbant be a teniszelitbe. A szezon elején a maihoz hasonló fedett pályán négy CH-trófeát nyert, majd a szezon második felében már az ATP versenyeken indult és remek eredményeket ért el! Eastburne-ben elődöntőig ment, megverte Brooksbyt és Schwartzmannt is, Cressy verte meg három szettben a döntőbe jutásért. Montrealban a kvaliból indulva nyert meg hat meccset, megverte többek között Tsitsipast és Monfilst is, a negyeddöntőben PCB verte meg. Winston Salem negyeddöntő, majd a US Openen a harmadik körben esett ki, de addig megverte Fogninit és Thiem-et is. Magas, erős játékos, kiválóan szervál, bikaütései vannak, ha teheti fut be a hálóhoz. A szervája kicsit emlékeztet a korábbi amerikai legenda, John McEnroe szerváira! 20 éves korára TOP50 és ez még csak az első éve volt! Fejben nagyon erős, elszánt és motivált. Jó játékos lesz belőle.
  • Rinderknech egy CH-lovag. Univerzális játékos, keményen és salakon is van már tornagyőzelme, de ATP tornán még nem tudott diadalmaskodni. Magas játékos, jól szervál, alapvonalról üti a labdákat kitartóan, ha lehetőség adódik bemegy a hálóhoz. Nem tartozik semmiben a kiemelkedően jók táborába, de fejben jó és úgy en bloc egy erős középszint. Az európai kemény fedett szezonja egészen jó volt. Meztben negyeddöntő, Hurkacztól kapott ki, Tel Avivban is negyeddöntő, ott Safiullin verte meg. Gijonban elődöntő, kordától szenvedett vereséget, Baselben pedig a kvaliból indulva négy nyert meccs után a negyeddöntőből esett ki Rune verte meg.
  • Jack Draper nagy kedvencem lesz. Még csak 20 éves, de már most mutogatja oroszlánkörmeit. De a francia sincs rossz formában. Háromszettes meccset sejtek, a győztesre nem mernék tenni.

Tipp: Over 22,5 game – 1,79

tipp
A. Rinderknech - J. Draper
Játékszám 21,5 | Több, mint 21,5 | 1.53 | (8/10)

kapcsolódó meccs

A. Rinderknech - J. Draper

2022. 11. 01. 12:20 | Párizs, férfi egyes Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

Kezdődik a Cincinnati APT 1000-res torna, innen hozom a meccseket a komment felületen. A cincinnati ATP torna borítása a második leggyorsabb Masters-pályaborítás volt a 2025-ös szezonban! Kifejezetten gyors a felület, nagyon kedvez az erőteniszezőknek! Több mint 3400 meccs statisztikája alapján az ászok aránya 5,56 (5,00 az átlag az ATP Touron), az első szerva-pontnyerés aránya 70.59% (kifejezetten magas), valamint a break-point konverzió 43.47% (alacsonyabb a tour-átlagnál, azaz nehéz brékelni). Mára egy szelvényt hoztam, a duplázás jegyében!

A főtipp még a Montreal Masters egyik elődöntője, de a többi komment-tipp már Cincinnatiból való. A cincinnati ATP torna borítása a második leggyorsabb Masters-pályaborítás volt a 2025-ös szezonban! Kifejezetten gyors a felület, nagyon kedvez az erőteniszezőknek! Több mint 3400 meccs statisztikája alapján az ászok aránya 5,56 (5,00 az átlag az ATP Touron), az első szerva-pontnyerés aránya 70.59% (kifejezetten magas), valamint a break-point konverzió 43.47% (alacsonyabb a tour-átlagnál, azaz nehéz brékelni).

Új hét kezdődik, immáron az augusztust tapossuk, hamar vége szakad a nyárnak. Rohamosan közeleg az idény negyedik-, utolsó Grand Slam tornája, a US Open, amire már gőzerővel folyik a felkészülés a tengerentúli tornákon. Ezen a héten a Montreali ATP1000-res masters lesz a főrendezvény, de lesz néhány challenger torna is. Ezekből szemezgetünk!