2022.11. 10.

Next Gen ATP Finals: J. Lehecka – M. Arnaldi

Ezen a héten rendezik a fiatalok világbajnokságát Olaszországban, kemény borításon. Remek tehetségek találkoznak a héten és mérik össze tudásukat. A legnagyobb esélyes kétségtelenül, a múlt héten a Paris Masterst megnyerő Holger Rune, de rajta kívül is vannak jó páran, akikre érdemes lesz odafigyelni. Fontos tudni, hogy rövidített szettek vannak, de három nyert játékrész jelent győzelmet! Az olasz Matteo arnaldi (134.) és a cseh Jiri Lehecka (74.) találkozik egymással.

M. ARNALDI - J. LEHECKA
2022.11.10. 14:00

  • Jiri Lehecka ellenben kifejezetten szereti a kemény borításokat, de simán elvan a salakon is! Három CH-tornát nyert, mindhármat salakon, de közben keményen idén már myert Denis Shapovalov, Grigor Dimitrov, Botic van de Zandschulp és Musetti ellen is. Matteo Arnaldi beugró volt erre a tornára, de ő még nincs is azon a szinten, hogy fel tudja venni a versenyt az olyan masszívan TOP100-as játékosokkal, mint Lehecka, vagy Stricker. Tehetséges, de elsősorban salakspecialista az olasz, idén több CH-elődöntőt és döntőt ért meg. Rengeteget fejlődött, de Lehecka még előrébb jár bőven. Ezen a borításon mindenképp a cseh az esélyesebb.
tipp
M. Arnaldi - J. Lehecka
A mérkőzés győztese | J. Lehecka | 1.45 | (8/10)

kapcsolódó meccs

M. Arnaldi - J. Lehecka

2022. 11. 10. 14:00 | Next Gen, ffi egyes, Zöld cs. Tovább a meccshez

hozzászólások

Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!

rendezés: legújabb | legnépszerűbb

további tippjeink a Tenisz világából

A „Tennis Brainstorming” rovatban nap mint nap elmerülünk a sportág legizgalmasabb meccseiben, keressük az ötleteket, tippeket és információkat. Hozunk nektek néhány elemzést az aktuális ajánlatból (ATP, Challenger, Grand Slam), valamint várjuk a Ti javaslataitokat, információitokat is! Itt nincs rossz ötlet, csak kíváncsiság és szenvedély a tenisz iránt. üssük össze együtt a mai fogadási szelvényt!

Lassan rákanyarodunk az utolsó két teljes hónapra az évben, hiszen decemberben zömmel pihennek a játékosok, az egész éves ATP-szezon nagyon kimerít mindenkit. De most még jöjjön szeptember második fele, október és november, benne sok-sok csemege tornával, meccsel és tipplehetőséggel! Üssünk össze együtt minél több remek tippet!