A főtipp még a Montreal Masters egyik elődöntője, de a többi komment-tipp már Cincinnatiból való. A cincinnati ATP torna borítása a második leggyorsabb Masters-pályaborítás volt a 2025-ös szezonban! Kifejezetten gyors a felület, nagyon kedvez az erőteniszezőknek! Több mint 3400 meccs statisztikája alapján az ászok aránya 5,56 (5,00 az átlag az ATP Touron), az első szerva-pontnyerés aránya 70.59% (kifejezetten magas), valamint a break-point konverzió 43.47% (alacsonyabb a tour-átlagnál, azaz nehéz brékelni).
Az ATP Tour nagyon feszített, nagyon kemény munka! A játékosok hétről-hétre utaznak, szállodáról-szállodára, távol a családjuktól és teszik a dolgukat, a megélhetési munkájukat: teniszeznek. Sajnos nem tudom előre megmondani, hogy melyik játékos, milyen motivációval lép pályára az adott meccsen! Nem tudom megmondani, hogy a barátnőjével összeveszett-e előző nap, vagy hiányzik-e neki a gyereke! És ezek behatások NAGYON megváltoztathatják a tenisz-hatékonyságot! Nem tudom megmondani, hogy Bublik adott esetben csak azért jött Halléba, hogy az elsőkörös fellépési pénzét felvegye! Nem tudom megmondani, bundáznak-e vagy sem! Azt tudom, milyen stílusban teniszeznek, tudom, hogy milyen a borítás és hogyan viszonyul hozzá a két játékos, valamint meg tudom nézni az utóbbi hetek eredményeit! Ezekből állítom össze az előrejelzésemet! Éppen ezért nem azt mondom, hogy játszd meg az összes tippem! ÉS NEM IS JAVASLOM EZT! Olvasd el az érvelésemet, tedd hozzá a magadét és DÖNTS! A rosszindulattal nem tudok mit kezdeni, ezért ignorálom. Szeretem a teniszt, szeretek ezzel foglalkozni, ezért csinálom! Nekem is egy gondolat-összeszedés ez a munka és öröm, ha valaki más is hasznosítja. Hát így olvassátok!
Sziasztok!
Mára a Montreali Masters torna egyik elődöntőjét hoztam két tippel.
Rafael Jodar - Brandon Nakashima
Montreal, kemény
- Jodar egészen elképesztő tehetség, ő lesz a következő, aki fellép az Alcaraz-Sinner által birtokolt polcra. Több nagy tehetség is van az ATP Tour mezőnyében, de ilyen komplex, impresszív játékos eddig nem volt még. Jodar mindenben nagyon jó. Alapvonalról agresszívan teniszezik, remek tenyerese van, de a fonálja is nagyon jó, remekül adogat, bár ebben messze nem tartozik a legjobbak közé, de megvan benne az ütőerő ahhoz, hogy minden borításon kiváló játékot nyújtson! Nagyon jól fogad, mindent visszaad, a lábmunkája is kiemelkedő, de bármikor képes agresszívan támadásba lendülni. Mindezek mellett fiatal kora ellenére mentálisan nagyon erős, nyugodt és kifejezetten jól olvassa a játékot. Nemigen van rossz tulajdonsága, már csak rutin kell neki és nagyon hamar ott lesz a TOP5-ben, teljesen jogosan!
- Nakashima rendkívül stabil alapvonaljátékos, akinek kétkezes fonákja a legmegbízhatóbb ütése, de az adogatása és tenyerese is nagyon jó. Jól helyezkedik, és nyugodt, kontrollált játékával hosszú alapvonalmenetekben is nehéz hibára kényszeríteni. A kemény pálya az egyik kedvelt borítása, és fejlődése során agresszívebbé vált, miközben védekezésben és a hálónál is javult. Mentálisan erős. Kettejük között a különbség az, hogy Jodarban megvan az a bizonyos X-faktor, 5 évvel fiatalabb, de már most mindenben jobb Nakashimánál.
- A spanyol Washingtonban döntőt játszott, Montrealban pedig Musetti, Lehecka és Fils ellen is szettveszteség nélkül jutott tovább, agresszív alapvonal-játékával és egyre megbízhatóbb adogatásával. Nakashima útja jóval küzdelmesebb volt, de Altmaier, Droguet, Rinderknech és Darderi legyőzésével taktikai fegyelmezettségét és mentális stabilitását is megmutatta. A kulcs Jodar szervahatékonysága lehet, ha magas elsőszerva-százalékot hoz, elkerülheti a számára kedvezőtlen hosszú labdameneteket. Nakashima akkor kerülhet előnybe, ha képes közömbösíteni Jodar adogatását, hosszú labdamenetekbe, ezzel hibákra kényszeríti a spanyolt. Az amerikainak a győzelemre nincs sok esélye, de talán 20 game-be, vagy többe, bele tudja kényszeríteni a spanyolt, aki a Masters-elődöntőben még rutintalanul mozog.
Tippek: Jodar nyer és több, mint 19,5 game: 2,03 – 7/10
Jodar nyer: 1,41 - 8/10

- Kezdődik a Cincinnati APT 1000-res torna, innen hozom a meccseket a komment felületen. A cincinnati ATP torna borítása a második leggyorsabb Masters-pályaborítás volt a 2025-ös szezonban! Kifejezetten gyors a felület, nagyon kedvez az erőteniszezőknek! Több mint 3400 meccs statisztikája alapján az ászok aránya 5,56 (5,00 az átlag az ATP Touron), az első szerva-pontnyerés aránya 70.59% (kifejezetten magas), valamint a break-point konverzió 43.47% (alacsonyabb a tour-átlagnál, azaz nehéz brékelni).

Szerencsejátékban 18 éven aluli személyek nem vehetnek részt.


Hozzászólás írásához lépj be vagy regisztrálj!
Cincinnati, kemény (nagyon gyors borítás)
Shevchenko elsősorban agresszív alapvonaljátékával, erőteljes első ütéseivel és a gyors tempóváltásokkal igyekszik irányítani, kemény pályán pedig a szervája és a tenyerese révén képes rövidíteni a labdameneteket; ugyanakkor a teljesítménye időnként ingadozó, és a hosszabb mérkőzéseken a mentális stabilitása ingadozik. O’Connell kiegyensúlyozottabb, fizikailag erős alapvonaljátékos, aki különösen a hosszabb labdamenetekben és a fogadások után kialakuló játékban tud hatékony lenni, és kemény pályán is rendelkezik megfelelő tapasztalattal. A nagyon gyors kemény pálya ugyan Shevchenko agresszív első ütéseinek kedvezhet, de O’Connell mentális ereje és rutinja, valamint a hosszabb labdamenetekben való fölénye és korábbi egymás elleni előnye miatt szoros találkozó várható.
tippszelvény
Alex. Shevchenko - C. O'Connell
Igen
Cincinnati, kemény (nagyon gyors borítás)
Coleman Wong agresszív alapvonaljátékos, aki kemény pályán kifejezetten versenyképes és nagyon sokat fejlődött! 2026-ban ezen a borításon 27/11-es mérleget produkált, a szervagémjeinek 81,1%-át megnyerte, az adogatópontok 65,6%-át, miközben fogadóként a pontok 37,3%-át hozta, vagyis nem csupán a saját szervájára támaszkodik, hanem a második labdák megtámadásával is képes nyomást gyakorolni. Az utóbbi időszakban ráadásul jelentős fejlődést mutatott, első hongkongi játékosként nyert ATP Challenger-tornát, majd Los Cabosban ATP-elődöntőig jutott, ahol a Top 100-ba is bekerült. Otto Virtanen egysíkú erőjátékos, akinek a kőkemény szerva és az első tenyeres a kulcs a játékához. A karrierje során 68%-os mérleget hozott Challenger/ITF-szinten, és átlagosan sok ászt üt, így a gyors borítás különösen alkalmas lehet arra, hogy domináljon, ugyanakkor ATP-szinten kemény pályán jóval szerényebb, 6/3-as mérlege van, miközben Wonggal már kétszer találkozott és mindkét alkalommal győzött, legutóbb 2026 februárjában kemény pályán 7–5, 6–2-re a Davis Kupában. Nagyon szoros, elsősorban szervák által meghatározott mérkőzés várható, a rendkívül gyors kemény pálya Virtanen nagy adogatásának kedvezhet, Wong viszont az elmúlt hónapok kemény pályás eredményei és hatékonyabb fogadójátéka révén képes lehet ellensúlyozni ezt az előnyt. A friss adatok alapján Virtanen valamivel előrébb áll a világranglistán, 19. kiemeltként szerepel, Wong pedig 8. kiemelt, így a két játékos aktuális formája és a korábbi egymás elleni mérleg alapján kiegyenlített meccs várható. Wong rengeteget fejlődött, akár nyerhet is, de mindenképp megszorongatja a finnt.
tippszelvény
Chak Lam Coleman Wong - O. Virtanen
Igen
Cincinnati, kemény (nagyon gyors borítás)
Mark Lajal és Dalibor Svrcina egyaránt jobbkezes, kétkezes fonákot használó játékos, de a nagyon gyors cincinnati kemény pálya eltérő erősségeiket emelheti ki. A 191 centiméteres észt játékos számára a szerva egyértelmű fegyver, hiszen az ATP statisztikái szerint első adogatásaiból a pontok 73%-át, szervagémjeinek pedig 84%-át nyeri, miközben kemény pálya a kedvenc borítása, így a gyors környezet kifejezetten kedvezhet az első ütésre épülő játékának; ugyanakkor fogadóként kevésbé hatékony, a visszaadott első szervák pontjainak mindössze 24%-át nyeri meg. Kis túlzással tehát baszott nagyot szervál, de nagyon mást nem tud. A 178 centiméteres cseh Svrcina ezzel szemben nem a szervájából él! A 2026-os mutatói alapján első adogatásból 60%, másodikból 45% pontot nyer, szervagémjeinek 62%-át hozza, viszont fogadóként jóval erősebb, a második szervák 54%-át megnyeri, és a returngémek 32%-ában tud fordítani. Nagyon gyors, kiváló lábmunkája van, mentálisan erős. A cseg jelenleg a 111. helyen áll, míg Lajal a 157. pozícióban található. A rendkívül gyors borítás az észt játékosnak kedvezhet a rövid pontokban, a cseh játékos számára a mérkőzés kulcsa az lehet, hogy minél több, hosszabb labdamenetet kényszerítsen ki Lajal adogatásai után. Azaz, mennyire lesz jó fogadásban! Svrcina magasabb kiemelést és jobb világranglista-helyezést birtokol, de a borítás sajátosságai miatt Lajal szervája komoly kiegyenlítő tényező lehet.
tippszelvény
M. Lajal - D. Svrcina
Több, mint 21,5
Cincinnati, kemény (nagyon gyors borítás)
Nicolas Mejia jobbkezes, alapvonalról építkező-, de inkább védekező játékos, akinek a kemény pályás eredményei alapján a stabil labdamenetek és a következetes fogadójáték jelentik az egyik legfontosabb alapot. A kolumbiai 2026-ban komoly fejlődést mutatott, karriercsúcsot jelentő 133. helyig jutott, Challenger-tornát nyert Bogotában, majd Wimbledonban is továbbjutott az első fordulóból, így a gyorsabb borításokon szerzett tapasztalata is számottevő. Jacob Fearnley agresszívabb, fizikailag erős, támadó alapvonaljátékos, aki különösen akkor veszélyes, amikor diktálni tudja a labdamenetek tempóját! A kemény pályákon kifejezetten eredményes, amit az elmúlt időszak Challenger-sikerei és a 2026-os Newportban aratott tornagyőzelme is alátámaszt. A brit ráadásul a nagy meccseken, versenyhelyzetekben is bizonyította mentális erejét, Newportban hat mérkőzéslabdát hárítva fordított Adam Walton ellen, majd Montrealban három szettben maradt alul Jakub Mensikkel szemben. A nagyon gyors cincinnati kemény pálya ezért különösen érdekes taktikai párharcot ígér, Mejia számára a stabil fogadás és a hosszabb labdamenetek kontrollja lehet a kulcs, míg Fearnley a saját tempójával, erőteljes alapütéseivel és agresszív pályafoglalásával próbálhatja rövidre zárni a pontokat. A britnek van nagyobb esélye a győzelemre, akár kétszettes meccsen is!
tippszelvény
N. Mejia - J. Fearnley
J. Fearnley
Cincinnati, kemény (nagyon gyors borítás)
Giron mentálisan nagyon erős, jobbkezes, kétkezes fonákot használó, elsősorban alapvonalról építkező játékos, akinek egyik legfontosabb erőssége a labdamenetek tempójának kontrollja. A kemény pályás statisztikái alapján a szervája már stabil alapot ad, a szervapontok nagyjából 65%-át megnyeri, miközben az első adogatásból megszerzett pontok aránya 72% körül mozog. Giron egyik erénye a kiegyensúlyozott, kevés kockázatot vállaló játék, ugyanakkor a nagy tempójú ellenfelekkel szemben időnként nehézséget okozhat számára, ha folyamatosan védekezésből kell visszatámadnia. Tehát egysíkú, ha nem tud érvényesülni, akkor bajba kerülhet. De összességében rutinos, jó ATP-szintű játékos. Nem úgy Rocha, ő még csak Challenger szinten bizonyított. Rocha fiatal, támadó felfogású portugál játékos, aki kemény pályán is rendelkezik megfelelő alapokkal, ugyanakkor ATP-szinten még jóval kevesebb tapasztalattal rendelkezik, mint Giron. A statisztikái alapján az első szervából szerzett pontok mellett különösen a második szervás fogadása jelenthet erősséget: az ATP adatai szerint a második szervák ellen megszerzett pontjainak aránya 50% körül alakul. A fő kérdés nála az, hogy a támadó játékot mennyire tudja hosszabb szakaszokon keresztül kontrolláltan fenntartani egy tapasztaltabb ellenféllel szemben. Giron a negyedik kiemelt, és a világranglistán is előrébb áll. A nagyon gyors cincinnati kemény pálya elsősorban Giron stabil szervájának és kontrollált alapjátékának kedvezhet, míg Rochának akkor lehet reális esélye, ha korán agresszívan támadja az amerikai második szerváját, és nem engedi hosszú, Giron által irányított labdamenetek kialakulását. Az aktuális adatok alapján Giron sikere kiemelten esélyes.
tippszelvény
M. Giron - Henrique Rocha
M. Giron
Cincinnati, kemény (nagyon gyors borítás)
Vukic játékának egyik legfontosabb fegyvere a nagy első szerva, amelyhez veszélyes, sokoldalú tenyeres társul. A Tennis Abstract adatai alapján kemény pályán kifejezetten versenyképes, 82,6%-ban megnyeri a szervagémjeit, miközben a pontok 65,1%-át hozza adogatásból. A játéka egyoldalú, ha nem megy a szerva, akkor bajba kerül, salakon kifejezetten gyengébb. Mentálisan sem a legjobb, a teljesítménye ingadozó, nem tud tartósan jó formában teniszezni. Blanch balkezes, kétkezes fonákot használó, támadó alapvonaljátékos, akinek legmarkánsabb fegyvere a tenyeres. A játékát már fiatal korában kifejezetten erre a nagy tempójú, modern tenyeresre építették, és a szakmai értékelésekben a tempó, a pontosság és a pörgetés egyaránt visszatérő elem. Az utóbbi időszakban 80% fölött tartja a megnyert adogatógémek arányát, ugyanakkor a fogadójátéka kevésbé hatékony, első szervák ellen mindössze körülbelül a pontok ötödét, második szervák ellen 35–36%-át nyeri, és erősebb jól adogató ellenfelekkel szemben összességében negatívabb mérleget mutat. A világranglistán is jelentős különbség van közöttük, Vukic a 101., Blanch a 221. helyen áll! Ez a gyors kemény pálya elsősorban Vukic nagy első szervájának és agresszív tenyeresének kedvez, ráadásul a jobbkezes ausztrál fizikailag és tapasztalatban is előrébb jár. Blanch legnagyobb esélyét az jelentheti, ha balkezes szervájával meg tudja bontani Vukic játékát és a saját nagy tenyeresével rövidíteni tudja a labdameneteket, ám a fogadójátékának hatékonysága komoly kérdőjel lehet.
tippszelvény
A. Vukic - Darwin Blanch
A. Vukic
Szerinted Vukic nyerhet ma?
Illetve Ch-n Schwaerzler-t néztem még ki.
Köszönöm megtisztelő válaszod.